Dögös életmódautóként tér vissza a Suzuki Ignis
Új Suzuki Ignis mutatkozik be a Tokiói Autószalonon
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Néhány hete Frankfurtban a Suzuki Baleno új kiadása debütált, Tokióban az itthon is gyártott Ignis új nemzedéke lesz látható.
Magas, mókás. Csak nem a SsangYong Tivoli ellen készül? Még alacsonyabb árral nyerő lehet
Hátulról már nem olyan mókás, szokás szerint elveszett a formatervezők ihlete
A Suzuki egyelőre koncepciónak nevezi a már most megmutatott, s a képek alapján meglehetősen gyártáshoz közeli állapotúnak tűnő új Ignist, ami az október 28-án nyíló (a közönség számára másnaptól november 8-ig látogatható) Tokiói Autószalonon fog debütálni.
Kéttónusú belsős, érintőképernyős, akár automataváltós is lehet
Részletek egyelőre nem elérhetők az újdonságról, csak a marketing maszlag szöveg: a kisautó a mindennapos használhatóságot és a szabadidőautós jegyeket kívánja ötvözni. Emelt hasmagasságot és jó kilátást adó, magas üléspozíciót ad majd.
Ismerős ülésforma, borítékolható kényelemmel, megszokott Suzuki kárpittal
Az utastérben, illetve a kéttónusú műszerfalon meghatározó a tablet-szerű középső érintőképernyő, amin tolatókamera, illetve MirrorLink funkcióval okostelefonunk kijelzője is megjelenhet. A hajtást a Balenóból ismert 1,0 literes turbós és 1,2 literes benzines motorok adhatják majd, akár automataváltón keresztül, alapáron az első kerekeknek, opcióként összkerékhajtással. A piaci megjelenés idén semmiképp sem várható, s mivel a Suzuki még csak koncepciónak nevezi, még az sem biztos, hogy jövőre megérkezik az új Ignis.
Ma voltam a bécsi autókiállításon, ahol 11900 € volt az alapára.
nem ezeket, csak van 100 féle am cucc, ebből kell válogatni és vannak jók, a homasitás arcok ritkán vesznek 100-150 ezrekért lámpákat (én led/neonosokat mondtam itt, de van olcsóbb lexusos igénytelen bubis is, meg csinálnak sokfélét..). Előre morimoto (maszek 🙂 ), hella vagy osram kisebb autókhoz, nagyobbakhoz van extraként xenon vagy led gyári, ott ritkán kell az elsőket cserélni, max ha 2010 előtti. volt olyan ismerősöm nekem is, akinek párásodott, aztán kihúzta a „szellőző dugót” és utána nem… 😀
a tragédia neked max…nekem bőven elég, hogy odajönnek az utcán megdícsérni a gépet 🙂 meg fotózni. szóval, szerintem ne röhögtesd már ki magad jobban :D:D:D:D
Inkább optikai az a csalás. Ha már mindenképpen nagyon trendi akarsz lenni.
Mondjuk szerintem a „nagyobbnak tűnik, nagyobbnak látszik” szép magyar szóösszetételeink jobban mutatják a lényeget.
Kis autokra azert raknak nagy lampakat hogy az auto nagyobbnak nezzen ki. Vizualis csalas.
Mondjuk ez a Dectane pont homasitás kategória, ugyanezeket adják Depo, Tuning-Tec meg még ki tudja milyen neveken. Nekem a ködlámpám ilyen utángyártott csoda, párásodik is. Gyakran látom, hogy nem is illeszkednek olyan szépen, mint a gyáriak, pl. nagyobb a hézag. Ettől függetlenül a célnak megfelelnek, de az első lámpát már nem szívesen cserélném utángyártottra, esetleg Hellára, de azoknak elég borsos az ára is.
Már bocsánat,hogy beleszólok,de ha egy autó „olcsó” akkar az ne legyen szép?De minimum esztétikus???Én nem értem,hogy miért akar a suzuki egy [b]KIS[/b] autóra nagy lámpákat?
Az ízlésed a te tragédiád, együtt kell élned vele.
jaj kempelen, ne legyél már tunyacsáp. attól, hogy te csak a homasitás cuccokat ismered az a te szegénységi bizonyítványod 🙂 az meg, hogy még összebüfized vele a fórumot is…hát na 😀 ne bohóckodj már.
+ ÉN ezzel igazán nem tudok mit kezdeni 😀 Képzeld, a 1.5- 2 millió hufos kidolgozott, kovácsolt felnik is aftermarket cuccok (100x jobbak és kidolgozottabbak mint a gyári)…és a 200 ezres led lámpák is….de neked, aztán mondhatom, aki apuval a homasitába jár nyáltcsorgatni apuval, aztán vesz valami sárkányos székhuzatot a trabiba :D:D:D:D::D
másrészről képzeld, bármikor veszek plusz lököst és fényeztetem, akár új korában is, ha nincs olyan csomag, amivel tetszene, de maga a gép tetszik. ez nem állít elém semmilyen gátat 🙂 plusz nem korlátoz semmiben, tudod? bár lehet furcsa egy korlátok közt élő homasita bohócnak 😀
figyu picim, nézegessél szét az adv1,vossen aftermarket @homasitás görgők körül 😉 mondjuk a 3 mecsid annyiba kerül, mint egy 20as szett azokból :D:D:D:D
az ilyen lámpákkal pedig az égvilágon semmi gond nincs : https://www.dectane.de/RUeCKLEUCHTEN/Rueckleuchten-BMW/carDNA-LED-Rueckleuchten-BMW-E90-3er-Lim-05-08-smoke-RB27LLS.html?XTCsid=at6v7mte41be47v7gpdesb84r0
B-)
Azt ismerem el, hogy ebben a formában, nem egy csoda/szép a segge 😀 ha figyelembe veszem a kagóriáját és vszínű nem luxus árban lesz úgy viszont azt mondom, hogy jó egy kis plusszal pedig mégjobb.
Tehát akkor csak elismered, hogy ebben a formában minimum hülyén néz ki a segge. 🙂
[i] „egy jó aftermarket ledes lámpa”[/i]
Ebből él a kínai gagyi-ipar. Amíg szar van, veréb is van.
:-DDD
[i]„a fekete betét fényezése”[/i]
Életszerű a recept:
1. Végy egy 0 kilométeres autót
2. Végy hozzá egy ultra-gagyi hátsó lámpát, kizárólag a homashitánál
3. Első utad vezessen a fényezőhöz vagy fóliáshoz és pimpeltesd meg a fényezést
Mi másért vesz valaki új autót, ha nem ezekért?
:-DDD
nincs azzal a hátsóval semmi gond. ha a cikkiró nem írja bele, most senki sem nyafizik miatta. egy jó aftermarket ledes lámpa, meg a fekete betét fényezése helyre ránthatja a dolgot (meg egy normális szín), nyilván nem egy rejszrojsz design, de árban sem és pozicióban sem arra hajaz.
Amilyen „igényes a Magyar nép itthon még sikeres is lehet.”
Ez a hátsó nagyon harmadik világbeli piacokat sejtet… Pedig az eleje és a belseje teljesen rendben van, nagyon pofás lenne, ha a farát nem szúrták volna így el.
Az eleje még úgy ahogy, de hátulról… szörnyű 😀 Remélem tényleg csak koncepció, és faragnak még rajta valamit.
Szörnyű, hogy elfogy a szusz az autók hátuljához érve, szörnyű ronda lett, ahogy a vitara hátulja is érdekes lett.
Pedig a front egész barátian néz ki. 🙂