Drága az autócsere, alku nélkül ráadásul nincs is üzlet

Idős autójukat kénytelenek tartani a szegényebb megyékben élők

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mennyi idő alatt, hol és milyen áron kelnek el a használt autók - a Használtautó.hu aktuális közleményéből választ kapunk.

Mennyi idő alatt és várhatóan milyen alku után adható el egy használt autó? Olyan kérdések ezek, amelyek vélhetően minden autóvásárlót és -eladót, de talán az összes tulajdonost is érdekelnek. Az állományában egyidejűleg csaknem 100 ezer járművet listázó, a használt autók piacának több mint 80 százalékát bemutató és naponta mintegy 200 ezer egyedi látogató által böngészett Használtautó.hu aktuális közleményével nem csak ezen kérdésekre ad választ, hanem azt is megmutatja, hogy az ország mely részeiből adják fel a legtöbb autóhirdetést. Nem meglepően a főváros vezet, s az ott tapasztalt autóeladási kedvet az országban egyedüliként Bács-Kiskun megye reprodukálja, mindenhol máshol kevesebb az 1000 autóra jutó eladásra kínáltak száma.
A közlemény címe szerint utóbbi oka, hogy "az öreg autót kénytelenek megtartani a szegényebb megyékben élők". Az eltérések igen komolyak, feleannyi autóhirdetést adnak fel a legszegényebb megyékben, mint a gazdagabb országrészekben, s ez jól jelzi, hogy a fejletlenebb régiókban jóval kevesebben képesek öreg autójukat újabbra cserélni - derül ki a közleményből.
Az autóváltás elkerülése nem meglepő, hiszen nem csupán a korábbinál - remélhetőleg jobb - autó árkülönbözetével kell kalkulálni, az eladásra kínált régire eredetiség-ellenőrzést kell fizetni (személyautó esetén 1400 cm³-ig 17 000, 1401-2000 cm3-ig 18 500, 2001 cm³ felett 20 000 forintot), az új után pedig nem kevéssé felháborító módon vagyonszerzési illetéket is le kell róni.
Teljesítmény és életkor alapján változó vagyonszerzési illeték [Ft/kW]
kW 0-3 év 4-8 év 8+ év
0-40 550 450 300
41-80 650 550 450
81-120 750 650 550
121- 850 750 650

Autóváltáskor fizetni kell továbbá az új (de természetesen az újként vásárolt használt) autó forgalmi engedélyéért és törzskönyvéért is (6-6 ezer forintot), összességében elmondható, hogy az autóváltás bürokratikus terhei szerencsés esetben úszhatók csak meg 100 ezer forint alatt.
A gazdaságilag fejletlenebb megyékben élők körében sokkal jellemzőbb, hogy a régi autó megtartása az egyetlen alternatívája annak, hogy a család továbbra is rendelkezzék gépkocsival – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője. – Statisztikáink szerint, míg Budapesten 1000 autóból egyidejűleg 33-at kínálnak eladásra, a legkisebb egy főre eső GDP-vel rendelkező Nógrádban ez a szám a 15-öt sem éri el. A fenti tendenciát mutatja az a tény is, hogy miközben a fővárosban a használt autók kínálatának átlagéletkora 8,7 év, addig Nógrádban átlagosan 12,4 évesek a meghirdetett személygépkocsik.
Nehezíti az autóváltást, hogy alku nélkül a régi eladhatatlan, minden esetben engedni kell az elképzelt árból. Országos eltérés - a kínálatból adódóan - az árak tekintetében is jelentős mértékben megfigyelhető, miközben 7 megyében átlagosan 1,3 millió forint alatt kínálják a használt személykocsikat, 2 megyében 1,8 millió forint felett jár ez az érték, Budapest pedig még ebből a mezőnyből is kiemelkedik a 2,4 millió feletti átlagával a Használtautó.hu számai alapján.
A használtautó-tulajdonosok országos átlagban 1,7 millió forintot várnak járműveik ellenértékeként, ám a Használtautó.hu adatai szerint csak akkor számíthatnak sikerre, ha jelentősen engednek az elképzelt összegből: az eladás miatt lekerülő, átlagosan 24 napig fenntartott hirdetésekben szereplő átlagár már mindössze másfél millió forintot tesz ki. Vagyis gyakran 10-15 százalékot is enged egy eladó az eredetileg elképzelt árból, míg megválik autójától – derül ki a Használtautó.hu internetes szakportál adataiból.
Hirdetés

Aki hamarabb szeretne megválni autójától, annak érdemes a konkurens modelleké közül a legalacsonyabb árat írnia autójára, ám kalkulálni kell azzal, hogy 5-10 százaléknyi alkut minden esetben kell hagyni a vásárlónak, nagyon ritka az a kuncsaft, aki nem szeretne alkudni. Eltalált árazással akár 1 hétnél rövidebb idő alatt is elkelhet egy használt autó. Rendszerint érdemes a hasonló modellek közül a legolcsóbbal indulni, annál drágábban ugyanis csakis valamilyen különleges jellemző alapján lesz eladható a járgány. Magasabb árral általában fölösleges ábránd próbálkozni, a vevők kivétel nélkül alkudozni próbálnak majd. Természetesen általános jellemző, hogy az eladók a vevők által diktáltnál többet szeretnének kapni autójukért. A statisztika szerint a 24. napon adják be derekukat, s kivétel nélkül engednek az árból.
Alku nélkül tényleg nincs üzlet?
Sajnos nincs! Nem csak a Használtautó.hu statisztikája, saját tapasztalat is mondatja az utóbbi megállapítást. Az elmúlt évben két autót is eladtam - hol máshol, mint az említett internetes felületen keresztül. Mindkét autó gyakorlatilag hibátlan volt, használttesztből ismerhető az 1996-os, első tulajos Fiat Punto és nemrégiben írtam az általam közel 6 évig hajtott Chevrolet Sparkról is, melyet közvetlenül az importőrtől - de már némi futással - vettem. Mindkét autó előélete nyitott könyv volt, ez a vevőket mondjuk különösen nem vonzotta, inkább a megtekintést tette barátságossá, tudták a vevők, hogy mit kapnak. A Punto eladásával kísérletképen próbálkoztam kereskedőknél is, hamar kiderült, hogy nem nagyon érdemes.
Az árak a vonzó jellemzők ellenére is a vetélytársak közül messze a legkedvezőbbek voltak. Az alku persze nem maradhatott el, a 270 ezer forintért hirdetett Puntót 240 ezer forintért, azaz mintegy 12 százalékos alkuval vitték el. A Spark képlete még egyszerűbb volt, az 1,1 millióért hirdetett autóért kereken 1 millió forintot kaptam. Egységes jellemző volt - és jelzi is a papír értelmét, hogy az eredetiség-ellenőrzés elvégzése a vevőre maradt. Mindkét autóra igaz az is, hogy vérző szívvel váltam meg tőlük, s nem kereskedőhöz, hanem végfelhasználóhoz kerültek - a kereskedők még kevesebbet adtak volna értük. Vastagon aláhúzandó, hogy az értük kapott pénzért, még a bürokratikus sarcokkal nem számolva sem lehetne hasonló állapotú és jellemzőjű autót kapni. Az autóváltás bizony drága mulatság, így a statisztika csöppet sem meglepő: jellemzően csak a jobb módúak tudják megengedni, azaz az alacsonyabb GDP-vel rendelkező megyékben jelentősen kevesebben, mint az élen járó fővárosban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Nem kell nagy dolgokra gondolni! Például, a kalaptartó alatt van bizonyos autókon, néhány, papír alapú azonosító. Nincs “hivatalosan megengedett rongálás”, ugyanis, az eredetiség vizsgáló nem hajthat végre roncsolásos vizsgálatot, csak az igazságügyi szakértő.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    ha egy eredetiség vizsgához meg kell bontani ezt azt, akkor arról én is szeretnék tudni, ugyanis nem mindegy hogy csinálják..Ha bármi károm származik belőle a későbbiekben (valami rosszul lett rögzítve, eltörtek egy patentet stb..), hogy bizonyítsam.Több 10 millás kocsiknál azért ez számít…
    Másik meg hogyha kifizettem akkor az ÉN autóm, ergo miért nyúkálnak hozzá úgy hogy nem láthatom..ha bármi sérül akkor az garázdaság? vagy foglalkozás körében elkövetett hivatalosan megengedett rongálás?Nekem egy MItsu Colton a tűzfalon kaparták meg a festéket az alvázszámon fémig…azt kifizette valaki?lófaszt, csak itthon vettem észre hetekkel később…

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Úgy, hogy a vizsgáló állomás, maximálisan be akarja tartani az eredetiség-vizsgálatra vonatkozó előírásokat, nem lehet parkolóban, udvaron, 15 perc alatt, korrekt módon vizsgálni. Kezdődik azzal, hogy senki nem lehet jelen a vizsgálatnál, csak a vizsgáló(k). Ehhez, szinte elengedhetetlen egy zárt műhely, vagy egyéb helyiség. Továbbá, vannak olyan autók, melyeken, az alvázszám olyan helyen van, hogy annak vizsgálatához, fel kell emelni az autót, vagy aknára kell állni vele. (Opel, Ford) Sok autón egyéb, papíralapú azonosító is van, elrejtve. Ezek felkutatásához, kisebb-nagyobb bontásokat kell elvégezni, melyek sok időt vesznek igénybe.

    Az eredetiség-vizsgálat, egy zárt technológiás vizsgálat, előre meghatározott lépéseken kell végigmenni. Magát a vizsgálatot, egy komoly informatikai rendszer segíti, melynek több millió forint az értéke. Ha jól emlékszem, a rendszer, amit annak idején használtunk, valami 3, vagy 4 millióba került, 99-ben. Mobil vizsgálathoz, az egészet a helyszínre kell vinni. Az elkészült képeket, kitörölhetetlenül és manipulálhatatlanul kell rögzíteni, tárolni. Ez, nálunk úgy működött, hogy a fényképek, azonnal az országos központba kerültek, interneten keresztül. Ebből kifolyólag, a digitális fényképezőgéppel dolgozó eredetiség-vizsgáló, a kókler kategóriába tartozik. Sok autón, olyan helyen van a motorszám, hogy fényképezőgéppel, lehetetlen fényképet készíteni róla.

    Nagyjából, ezek azok a dolgok, melyek miatt, szerintem, nincs létjogosultsága a mobil eredetiség-vizsgálatnak.

    Érdekességképpen még annyit, hogy a számítógépes rendszerbe, három ember léphetett be. A rendszergazda, a kollégám és én. Még, a főnökünk sem. A számítógépbe, újlenyomat-olvasó volt beépítve. Minden belépést, újlenyomat-ellenőrzés előzött meg.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    T. Pitty!

    Erről írhatnál bővebben is.
    Lécci meséld már el mégis mit és hogyan tudnak kb 15 perc alatt egy parkolóban vagy bárhol eredetvizsgát csinálni felelősségük teljes tudatában? Szerintem is ez a vicc kategória. Futószalag munka. Pénzbeszedés.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Az eredetiség vizsgálatról annyit, hogy ha nem a lenyúlásról szólna, akkor nem engedélyezték volna a mobil vizsgálatot. Sok olyan autó van ugyanis, amit csak műhely körülmények között lehet jól megvizsgálni, az udvaron, a parkolóban, nem. Tudom, mit beszélek, eredetiség vizsgáló voltam.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Tisztelt Rob! Az eredetvizsga 60 napig érvényes, ha nem tudod két hónap alatt eladni, buktad a lét.
    17-18.5-20 ezer Ft. köbcentitől függően.
    Netán egy évig árulod, különlegesebb ritka autónál előfordul, 120.000 Ft-ot kidobtál az ablakon.
    Ismersz olyat, akinek az ismerőse találkozott már olyannal, akinek el akartak adni olyan autót, ami nem ment át az eredetvizsgán? Szerintem nem.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Nekem kicsit tele a t*k*m a vevőkkel. 11 éves autómat árulom, 500e körül, Klíma, el. ablakaok ülésfűtés stb. Esztétikai hibái vannak, húzás az oldalán, valószínű volt már az elejével is történés(így vettem). De egyben van nem lóg a bele, műszakilag rendben van, költöttem rá. A szépek(hogy műszakilag milyenek az már más kérdés) ebből atípusból 8-900e környékiek. Cirka 300e-rel adom olcsóbban. Felhív a csóka hogy ha 400e-ftért adom, akkor eljön megnézni… WTF??? ennyiért menjen nézzen egy 2es golfot… tovább nem is beszéltem vele. Persze nyitott vagyok az alkura, meg el is mondok mindent a kocsiról, mert nem akarok senkit átverni, de hihetetlen, hogy mennyi szűmolni és gondolkodni nem tudó iditóa van.
    Sorr ez a véleményem.

    Átírási költségek horrorisztikusak, maximum 20e ftnak kéne lennie(Németországban 58,5 euro az új egyedi rendszámmal és összes papírmunkával, időben 20perc). 1 pár saját névre és nem autóra szóló rendszámtábla pár, amivel 2-3 autó használható lenne és a legnagyobbra fizetni csak. Szerintem ez nem bonyolult, csak kevesebb bevétel lenne az államnak ill. a biztósítótársaságoknak.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Sajnos teljes mértékben egyet kell értsek ISTVÁN hozzászólásaival. Én ezért szeretném mielőbb elhagyni ezt az országot. Egyébként svájcban is így működik mint az osztrákoknál, hogy 1 rendszám 3 autóra felszerelhető. Angliában például 4-5 rendszámot is vehetsz a BOLTBAN! Ott nincs olyan, hogy eredetiség vizsgálat átírási költség. Van műszaki vizsga aztán jó napot kívánok!

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    AZ eredetvizsga is csak az államkassza töltésének egy módja. Mellékes ki fizeti eladó vagy vevő az igazi csalók úgyis kijátszák.
    Most kitalálták hogy a biztonság kedvéért ki kell cserélni a rendszámtáblákat ????De azt is már kiszámolták hogy ebből nekik 50 milliárd haszon lessz. Érdekelne milyen biztonságos lesz ha a rabló nem lopott autóval indul “bevetésre” hanem csak lelopja a szomszéd FRSZ-tábláját???
    Itt kitalálták a kerékbilincset is !! Érdekes ezt szerintük azért teszik fel mert akadályozza az autó a forgalmat..namost ha ott a bilincs akkor az auto nem akadályozza ??sőt így még órákkal tovább mert míg a tulaj megtalálja hol kell kifizetni a harácsot míg odajut míg utánna méltóztatnak leszerelni ?????Szóval világbajnokok vagyunk /azaz a hatalom/ a pénzbehajtási módszerekben

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Sajnos itt minden a nép lenyúlásáról szól. nagyon messze vagyunk még EU-tól is. Okossaink minden rossz gyakorlatot regadó nélkül behoztak de a pozitívakat nem. Igy például Ausztriában ha valakinek van több autója csak egy rendszámtáblája van és egy biztosítást fizet de használja épp azt amelyikre teszi a táblát !! Az átíratások is fillérekbe kerül és nincsennek rászorulva hogy az autó már a 10-ik embernél de még az első nevén van!!!Apályák is jobbak és több országban ingyenessek!! Ami a használt autókat illeti hogyan azaz miért adná el valaki ha nincs pénze másikra azaz jobbra/újjabra mint az eladott!!!Itt némi zsebpénzzel “átvergődnek” a műszakin és addig mennek vele míg ki nem esik a motor vagy hatóságilag ki nem vonják a forgalomból!!Igaz van most itt még egy új mód a kivonásról mint a mi esetünk. Pár km-vel gyorsabbak voltunk és a minimál 30.000 büntetést kaptuk. De mivel mind a ketten munkanélküliek vagyunk ezt sem tudtuk kifizetni. A nagy duma hogy le lehet dolgozni az épp olyan mint a munkahelyteremtési ámítás!!!Ugyanis nem lehet közmunkával kiváltani így még az autót is kivonták a forgalomból!!HÁT EZ A MAGYAR VALÓSÁG.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Hát, az eredetvizsgáról annyit azért megjegyeznék, hogy mint vevő és nem csináltattam meg még sosem. Egyszerűen nem vagyok rá hajlandó. Ha már annak hívják aminek, akkor az eladónak kutya kötelessége bizonyítania a kocsi makulátlanságát etéren. (szerintem) Addig én nem teszek le pénzt autóért, amíg nem láttam az érvényes eredetvizsgáját. Az más kérdés, hogy miért alakult ki így az a szokás a köztudatban, hogy a vevő állja. Sok a birka, aki lenyeli.

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Ez igen elgondolkodtató ! Én B9-ben vagyok,a kedvezményt én szereztem, hosszú évek alatt, és valóban mi a fenéért nem kapom meg a kedvezményt egy második autóra is ? Ha mondjuk veszek egy kis városi autót bevásárlásra, egy másikat hosszabb utakra, miért kell a második autó után négyszeresét fizetnem? Nem értem…………….igaz sok mindent mást sem többekkel együtt……..hol itt a logika?

  • 2017.10.30. at 14:24
    Permalink

    Undorítóak a terhek a használtautókon. Nem hiszem el, hogy nem jön rá senki, hogy ha egy kicsit enyhítenénk a sarcokon MINDEN téren, felélénkülne a gazdaság, megjönne a vásárlási kedv. Effektíve több pénz folyna be arányaiban.
    A biztosítást sem értem. Ha NEKEM kettő autóm van, mért van az egyik B7-ben a másik pedig A0-ban. Az nem az ENYÉM?

Vélemény, hozzászólás?