Ekkora alumínium még nem gurult keréken – itt az új Range Rover

Luxusabb, mint valaha, és ugyanannyira terepjáró, mint eddig - 28 milliótól adják az új Range Rovert

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly jellemzőket, több elsőséget is felmutat az új, negyedik generációs Range Rover - meg is kérik az árát.


Bár a mai modellciklusok mellett már az is ritkaság, hogy a 43 éve született Range Rover csak tavaly ősszel lépett negyedik generációjába, igazából első, 26 éven keresztül gyártott nemzedéke számított kuriózumnak. Nem csak azért, mert egy generáció teljesen felnőhetett gyártási ideje alatt, hanem azért is, mert 1970-ben a Range Rover alapította a luxusterepjárók műfaját. Mára számos követője lett, de a komoly terepképességek és a valódi, stílusosan angol luxus ötvözetét más márka ma sem tudja megadni. Nem csak a gyáriak szerint lehet ez így, hanem valójában is, persze ezt csak az után jelenthetnénk ki, ha alapos dagonyázásra vihetnénk a tavaly ősszel a Párizsi Autószalonon, múlt hét végén pedig a magyar vevők számára is bemutatkozott negyedik generációs Range Rovert és konkurenseit. Utóbbi esélye persze a nullához konvergál, egy ilyen autó uszkve 30 – na jó, 28,5 - millió forintnál kezdődik, a hazai piac adottságai mellett esélytelen lenne vetélytársaival összeverbuválni. Nézzük tehát inkább, hogy mit tud felmutatni a legújabb Range.
Méretek
Hosszúság x szélesség x magasság4999x2020x1817-1942 mm
Tengelytáv2922 mm
Csomagtér909-2030 l
Hasmagasság22-29 cm

A világ első önhordó alumínium karosszériás terepjárója, s így nem csupán azzal különleges, hogy elődjéhez mérten bő 4 mázsával könnyebb, hanem a világ legnagyobb, több mint 3 méter hosszú – egyedi üzem felállítását igénylő – alumínium paneljeire épül. Könnyűfémek természetesen az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink, alapáron is légrugós, szabályozható hasmagasságot adó futóművek is, s az új Range minden egyes porcikája a tömegcsökkentésről és a vezetési élmény fokozásáról szól. A terepképességek pedig állítólag mit sem változtak az elmúlt 43 év során. A Cw=0,34 értékével minden idők legjobb légellenállású Range-ének számító negyedik nemzedék gyárilag eddig sosem kínált, 90 centiméteres gázlómélységet, elöl 34,7, hátul 29,6 fokos terepszöget és 28,3 fokos rámpaszöget adhat, összkerékhajtása állandó, s terepfokozatot is kínál.

Vajon utóbbiakkal vagy inkább luxusautós jellemzőivel fog inkább vevőket fogni a Range? Gyártója szerint a kettővel együttesen, valamint számos okos megoldásával. Ahogyan azt a korábbi generációknál már megszokhatták a vevők, a csomagtérajtó vízszintesen két részre osztott, az alsóra ülni is lehet, s mindkettő nyílhat elektromosan. Újdonság, hogy sárdagasztás után vagy a mostani latyakos időben sem lehet összekoszolni nadrágszárunkat a terepjárók átlagánál is magasabb üléspozíciót adó monstrumból kiszálláskor. Itt ugyanis az ajtók teljes mértékben a küszöbökre záródnak – oda menet közben, a legnagyobb dagonyában sem jut kosz. Ez is prémiumos és egyedülálló szolgáltatás, de ilyen az is, hogy az utastérben a bőr mindenképp finom és valódi, nem pedig műbőr, az alumínium nem festett műanyag, hanem valódi könnyűfém, s a fa sem annak látszó plasztik. Színkínálat? A Range Rover 17 árnyalatban kínálja az utastéri bőrözést, a karosszéria színe pedig nem kevesebb mint 37 ajánlat közül választható ki. Itt bizony már érződik, hogy különleges a portéka, s ehhez méltó a motorpaletta is.
Műszaki adatok
TDV6SDV85.0 V8 S/C
MotorfajtaDízelDízelBenzines
Hengerűrtartalom [cm3]299343674999
Hengerszám/szelepszám6/248/328/32
Teljesítmény [LE(1/min)]258(4000)339(3500)510(6000-
6500)
Nyomaték [Nm(1/min)]600(2000)700(1750-
3000)
625(2500-
5500)
Kombinált fogyasztás [l/100 km]7,58,713,8
CO2 [g/km]196229322
Saját tömeg [kg]216023602330
Megengedett össztömeg [kg]300032003150
Gyorsulás (0-100 km/h) 7,96,95,4
Végsebesség [km/h]210218225
Hirdetés


Combos az induló kínálat - TDV6 (3,0 liter, V6, 258 LE, 600 Nm) és SDV8 (4,4 liter, V8, 339 LE, 700 Nm) dízel, valamint 5,0 literes V8-as, kompresszoros, 510 lóerős benzines szerepel. Ráadásul nem csak erősebbek lettek a motorok a korábbiakhoz mérten, hanem takarékosabbak is, ám az igazi gólt a még idén megjelenő dízelhibrid lövi majd. Utóbbi még tovább apasztja a Range fogyasztását: 169 g/km szén-dioxid emissziót és 6,4 l/100 km vegyes fogyasztási értéket ígér. A váltók kivétel nélkül 8 fokozatú ZF automaták a Jaguar XF-ből ismert előbújó tárcsakapcsolóval – és persze kormányról vezérelhetőséggel. Az utastér egyébként nem csupán a váltótárcsával emlékeztet Jaguárra, leginkább az XF-re, a műszerfal számos eleme, a középkonzoli - akár a sofőr és az utas számára más-más képet vetítő - érintőképernyő is onnan ismerős, felismerhető, hogy a Jaguar-Land Rover egy csoport, ma egyébként teljes egészében az indiai Tata tulajdona.
Terepképességek és prémiumos jellemzők tehát egyaránt nagykanállal járnak. Motor, helykínálat, luxusautós kidolgozás – minden van. Még bőséges alapellátmány is, egyebek mellett Xenon fényszóró, kulcs nélküli nyitás és indítás, Bluetooth (kihangosítás és zeneátjátszás), navigáció, 3 zónás automata klíma, ülésfűtés, parkolóradar és temérdek egyéb is szerepel alapáron. Felárért pedig araszolófunkciós, távolságtartós tempomat, panorámatető, többrétegű, vízlepergető üvegezés, hátsó ülésfűtés, s gyakorlatilag minden luxus lehetséges. Nem olcsón persze, a negyedik generációs Range Rover kínálata 28,5-40,5 millió forint közötti árakat sorol, s a csúcsverzióhoz is lehet még extrákat rendelni, például 825 helyett 1700 Wattos, 29 hangszórós hifit, holttérfigyelőt vagy elektromosan elrejthető vonóhorgot, mellyel a kategóriában legjobbnak számító, 3,5 tonnás vontatási tömeg érhető el.
A Range Roverhez ugyanis jacht, motorcsónak, féltve húzott veteránautó vagy versenyló is dukál. Hihetetlen, de itthon is van vevőköre, tavaly 31 példány kelt el a már búcsúzó modellből, idén az újdonság nem kizárt, hogy a kisebb és olcsóbb Evoque 34 példányos tavalyi számát is felülmúlja – 30 milliós átlagárral számolva is 1 milliárdos forgalmat hozhat vezérképviseletének az új Range Rover.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?