Elég lassan öregszik a Škoda óriása, 5 év után még csak frissül

Megérkeztek az első gyári rajzok a modellfrissített Škoda Kodiaq SUV-ról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három látványterv ad ízelítőt a Škoda első és máig legnagyobb SUV-jának ráncfelvarrásából. Nem mondjuk, hogy nagyító kell a különbségek felfedezéséhez, de azért óriási újításokra ne számítsunk.

2016-ban kezdődött el egy új korszak a Škodánál, ekkor szálltak fel a lassan szinte minden gyártó kínálatából kihagyhatatlan SUV-ok szegmensébe. Átlagmárkához képest érdekes módon nem a kicsi vagy a közepes kategóriában indultak, rögtön bevetették a nagyágyút, az akár hét üléssel is rendelhető Kodiaqot. Méretben persze ez messze elmarad a prémium SUV-októl, de a nem prémium márkák még egy Kodiaq méretű modellel is már feszegetik a határokat, hogy mennyi pénzt hajlandó költeni egy, a gyártótól alapvetően olcsóbb árakhoz szokott vásárló. A Kodiaq viszont bejött a Škodának, hiába lett ez a legdrágább új autójuk. A siker akkora lett, hogy öt évig nem is igazán nyúltak a nagy SUV-hoz, pedig általában 3-4 évente kapnak ráncfelvarrást a legtöbb gyártó modelljei, 6-7 évente pedig már a generációváltás is esedékes.
Hirdetés
Sőt, még csak azt sem lehet mondani, hogy legalább a modellfrissítés széleskörű lenne, hiszen most is csak finomítanak a külsőn. Elöl a leginkább szembetűnő változás a fényszórókat érinti. Eddig is két részből álltak, a nagyobbik viszont most vékonyabb lesz, teljesen egyenes vonalvezetését enyhén görbített forma veszi át, míg a kisebbik, alsó lámpa is enyhén módosított formát kap, de továbbra is négyszögletű marad. A fő hűtőmaszk még hangsúlyosabb lesz, a (Škoda jel bevágását leszámítva) hatszögletű forma átrajzolásával a mostanában bemutatott Škodák arculatát követi a Kodiaq. Végül pedig az alul futó légbeömlőt szélesebbre húzták, két oldalt pedig az Enyaqon látott éles, L alakú dekorbetétek teszik morcossá. A hátsó lámpa első ránézésre ugyanolyannak tűnik, mint a hamarosan kifutó Kodiaqé, de alaposan megvizsgálva látható, hogy bár a szögletes C forma, ami a fényszóró bekapcsolt állapotában látható, megmarad, a teljes lámpatest vékonyabb lett, illetve alul egy törést még beletettek. Apró változások ezek, de az összképet jelentősen befolyásolhatják, modernebb és szigorúbb kinézetet adva a Kodiaqnak. Manapság már egyébként is az autók beltere az, ami a leghamarabb elavulttá válik, erről azonban nem közölt egyelőre új információt a Škoda. Persze már most is kapható hozzá digitális műszeregység és viszonylag nagy központi érintőképernyő, de bizonyára találnak még fejleszthető területet itt is a csehek. A teljes bemutató április 13-án lesz.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?