Ennél a Land Cruisernél egyedibb autó aligha akad a sivatagban

Az egyedileg átalakított Toyota Land Cruiser ideális lehet egy sivatagi kiruccanáshoz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Land Cruisert első hallomásra nehéz elképzelni kabrióként, a Közel-Keleten viszont egy tuningcég nem csak megálmodta, de el is készítette a Toyota terepjárójának tető nélküli változatát.

Kétségtelen, hogy a Toyota Land Cruisert nem az utcákra és főleg nem a városokba tervezték a japánok, sokkal inkább arra, hogy a lehető legextrémebb körülmények között is megbízhatóan végezze a dolgát. A márka terepjárója éppen ezért leginkább a Közel-Keleten kelendő és a szóban forgó "kabrió" is itt készült. Szigorú értelemben nem is nevezhető így a Land Cruiser átalakított változata, hiszen nincs csukható teteje a járműnek, a hátsó ülések fölött még sátorponyva sincs, ami a tűző naptól óvná az utasokat, bár az igazán fontos utasok úgyis az első üléssoron foglalnak helyet az ottani szokásoknak megfelelően.
Hirdetés
A kemény tető mellett az autó oldalait is jelentősen megnyirbálták így még szellősebbé téve a Land Cruisert, ha pedig a menetszél nem lenne elég, a tökéletes hőmérsékletről egy háromzónás klíma gondoskodik, igaz hátulra ebből sem jut sok minden, hiszen a tetőoszlopokkal együtt ezt is kivették a tunerek, így a klímát is csak az első üléssorban ülök élvezhetik.
Hirdetés
Arról, hogy pontosan mi lapulhat a motorháztető alatt konkrét információ nincs, annyi viszont biztos, hogy az említett régióban a Toyota kétféle V6-os motorral kínálja a Land Cruisert: az erősebb erőforrás egy dupla turbós, 406 lóerős, 3444 köbcentis erőforrás 650 newtonméteres nyomatékkal, míg a szerényebb változat egy 275 lóerős, 3956 köbcentis motor 385 newtonméteres nyomatékkal. Előbbi esetben egy tíz-, utóbbi esetben egy hatsebességes automata sebességváltó teljesít szolgálatot, az üzemanyagtartály pedig 110 literes mindkét felszereltség esetében. Arról, hogy mégis mennyibe fájhatott az átalakítás, szintén nincs pontos információ.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?