Erős kezdés az új autók piacán, nem meglepetés a top modell

Közel másfélszer annyi autó fogyott idén januárban, mint tavaly

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelentős mértékben nőtt a személyautók és a kishaszonjárművek eladása is idén januárban. A vevők kedvence továbbra is a Suzuki és a Vitara, a 10 legnépszerűbb modell között két Toyota is található.


Bár minden előrejelzés lassuló növekedést prognosztizált az új autók piacán, januárban mondhatni, hogy robbantak az eladások. Az idén eladott 8891 új autó 38,5 százalékkal több, mint a tavaly januárban eladottak (pontosabban üzembe helyezettek), 1648 forgalomba helyezéssel a kishaszonjármű-szegmens is bővült 36,2 százalékkal. Ami pedig még inkább meglepő lehet, 70 motorkerékpárt is forgalomba helyeztek - ez a tavaly januári mennyiség közel duplája, autóbuszból tavaly fogyott az idei 37 példány kétszerese, a januárban rendszámozott 494 nagyhaszonjármű pedig a kishaszonjármű szegmens növekedésének kétszeresét jelzi. Jegyezzük meg, a januári rendszámozások jó eséllyel még tavalyi vásárlások eredményei.
Hirdetés

Top 10 márka és modell (személyautók) - 2018. január
Helyezés Márka Darabszám Helyezés Modell Darabszám
1. Suzuki 1281 1. Suzuki Vitara 718
2. Skoda 915 2. Skoda Octavia 524
3. Ford 862 3. Suzuki SX4 S-Cross 330
4. Toyota 821 4. Ford Kuga 268
5. Volkswagen 760 5. Volkswagen Jetta 241
6. Opel 736 6. Ford Focus 235
7. Dacia 377 7. Toyota C-HR 170
8. Kia 360 8. Nissan Qashqai 168
9. Mercedes-Benz 321 9. Volkswagen Golf 156
10. Nissan 295 10. Toyota Auris 142

A személyautók körében sem a Suzuki márkaszintű elsősége, sem a Vitara modellek közötti első helye nem meglepő, ahogyan az sem, hogy második a Skoda Octavia, harmadik a Suzuki SX4 S-Cross. A márkák körében úgy tudott második lenni a Skoda, hogy eladásainak több mint felét az Octavia adja, harmadik a Ford, a piac mai preferenciáját mutatja, hogy több Kuga, mint Focus fogyott, az eladások több mint harmadát a szabadidő-autók adják. Meglepetés, hogy a Toyota januárban a Volkswagent is előzve a negyedik legkelendőbb volt (a személyautók körében) két best sellere a C-HR és az Auris egyaránt a piac 10 legnépszerűbb modellje között szerepel. A most ötödik Volkswagennél a Jetta és a Golf a kedvenc.
A márkák körében a Mercedes ismét befért a top 10-be, de még ehhez a számhoz is hozzájárulhatott a rendőrautók flottafrissítése. Viszont jó hír, hogy a magánvásárlók visszatérése egyre erősebb, januárban arányuk már 40 százalék feletti volt. Utóbbi alighanem kitart egész évben, a márkák és a modellek sorrendje az elkövetkezendő 11 hónapban azonban sokat változhat még.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?