Erősebb, turbós, szinte hot hatch Hyundai i20 a láthatáron
Turbós motort kaphat a Hyundai i20-as, először képen az új változat
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
1.4-es, 100 lovas csúcsmotorjával kicsit gyenge volt a Hyundai i20-as. Eddig. A képek tanúsága szerint jön az 1.6-os turbós - 150 paripával.
A képeken látható erősen álcázott i20-ban is feltehetőleg már ez a blokk van, de ereje 186 helyett csak szerényebb, olyan 150 lóerő körüli. Mindez nem baj, a lényeg, hogy egy kicsit leültetett és felkeményített futóművet kap a képen álcázott, de azért kivehető sportos lökhárítók mellé. Bár a fotókon az ötajtós modell látható, de biztos nem marad ki a kupénak nevezett háromajtós i20-as sem a combosításból. Hogy pontosan minek szánják és mikorra kerülhet a szalonokba, még kérdés, de a legnagyobb valószínűség szerint 2016 első féléveben már bemutatkozhat az eddigi legerősebb i20-as.