Érvényes forgalmi engedéllyel ingyenes a BKV a Föld Napján

Nem kell jegy, elég egy forgalmi engedély a tömegközlekedéshez most csütörtökön

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén e hét csütörtökre esik a Föld Napja. A BKK járatai a forgalmi engedélyt felmutatók számára ingyenesen használhatók lesznek.

A Budapesti Közlekedési Központ arra ösztönzi az autóval közlekedőket, hogy a környezet és saját egészségük megóvása érdekében válasszanak egyéb, alternatív közlekedési eszközt – vagy használják a közösségi közlekedést, amelyet április 22-én, a Föld napján ingyen vehetnek igénybe - írja a bkk.hu. Az autóvezetők részére tehát e hét csütörtökön díjmentesen használható lesz az összes budapesti BKK járat, beleértve a HÉV-járatok budapesti szakaszait is. A jegyellenőrzéskor e napon elegendő lesz egy érvényes, hazai forgalmi engedély felmutatása, de nem árt tudni, hogy a díjmentes utazást egy forgalmi engedéllyel egy utas veheti igénybe - április 22-én egész nap.
Hirdetés

A BKK kezdeményezésének célja, hogy a környezet védelmére és saját egészségük megóvására buzdítsa a rendszeresen autóval közlekedőket, továbbá arra ösztönözze őket, hogy használják a közösségi közlekedést, vagy az autójuk helyett válasszanak egyéb, alternatív közlekedési eszközt - például rollert, kerékpárt - az úti céljuk eléréséhez.

Ezáltal csökkenhet a zaj- és légszennyezettség, javulhat a levegő minősége, járhatóbbá, élhetőbbé válnak a zsúfolt fővárosi útszakaszok, továbbá az aktív mozgással sokat lehet tenni az egészség megőrzéséért. Miként az a közleményben olvasható, a közösségi közlekedés a koronavírus-járvány ellenére egyetlen napra sem áll le, a BKK, a BKV és az ArrivaBus különösen fontosnak tartja a biztonságos utazás feltételeinek a megteremtését. A teljes utasteret, a járművek vezetőállásait, a metróállomások utasforgalmi területeit, valamint a mozgólépcsők korlátait – a megszokott napi takarításon felül – rendszeresen és alaposan fertőtlenítik. Továbbra is kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk használata a járműveken és a megállókban, a BKK munkatársai folyamatosan ellenőrzik ennek a betartását.
Hirdetés

Kevesebb autó, több alternatív közlekedés látható a jövőben!
A BKK a Fővárosi Önkormányzattal szorosan együttműködve igyekszik megteremteni annak a feltételét, hogy a közlekedők a legmegfelelőbb közlekedési eszközt választhassák Budapesten. Az autót felváltó alternatív lehetőségeknek nemcsak környezeti, hanem társadalmi hasznuk is van. A főváros közlekedési fejlesztéseit összefoglaló Budapesti Mobilitási Terv 2030 a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul, hogy fővárosunk a jelenleginél élhetőbb, és még inkább ember- és környezetbarát város legyen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?