Európát átszelő túrákon sem lesz gond a Volvók töltésével

A Plugsurfing által a Volvo XC40 szinte bárhol tölthető

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az öreg kontinensen több mint 200 ezer elektromos töltőállomáshoz fér hozzá minden villanyos Volvo vásárlója, így búcsút lehet inteni a hatótávparának.

A kifogás, hogy azért nem vesz valaki elektromos autót, mert nincs hol tölteni, főleg hosszabb utazások során, lassan kezd elavulttá válni. Mind az autógyártók, mind az elektromos autózásra ráépülő vállalkozások sok pénzt és időt fektettek bele az utóbbi években, hogy élhető infrastruktúrát alakítsanak ki az emissziómentes autózás megvalósításának elősegítésére. Csatlakozik a sorhoz a Volvo is, akik egy könnyen használható, praktikus felhasználói élményt kínáló céggel, a Plugsurfinggel kötöttek partnerséget.
Hirdetés
A Plugsurfing rendszerében Európa szerte 200 ezernél is több elektromos töltőállomás van, a Volvo Recharge modelljeinek vásárlói pedig automatikusan hozzáférést kapnak ezekhez. Egyelőre a svéd márka első és egyetlen villanyautójával, az XC40 Recharge P8-cal érhető el a szolgáltatás, de természetesen a későbbi modellekhez is jár majd a Plugsurfing fiók. A szigorúbb (és a valósághoz közelebb álló) WLTP mérési ciklus szerint a zöld XC40 több mint 400 km-t tud megtenni egy töltéssel, ami bár a Teslákhoz képest valamivel kevesebb, összességében azért a legtöbb utazási igényt kielégíti - főleg, ha a 408 lóerőnyi teljesítményt is figyelembe vesszük, ami ráadásul összkerékhajtással párosul. Ha viszont mégsem elég, a Plugsurfing hálózatán keresztül könnyen fel lehet tölteni 38 európai országban.
Hirdetés
A szolgáltatás előnye még a széleskörű elérhetőség mellett, hogy nem havidíjas alapon működik: minden töltést feljegyez, és hónap végén vonja le a megfelelő összeget a tulajdonos bankkártyájáról. A töltőállomásnál a Plugsurfing érintéssel működő kártyáját is lehet használni, de egyszerűbb az okostelefonos, androidos alkalmazásra hagyatkozni: az eszközt, ami mindig nálunk van, szintén elég csak a töltőoszlophoz érinteni, és máris lehet csatlakoztatni a töltőkábelt. Az alkalmazásban egyébként könnyen fel lehet mérni a töltőállomások helyszínét, szabad csatlakozók és árak szerint is lehet szűrni, így könnyedén átlátható a folyamat. Később a töltés mellé további szolgáltatások is járhatnak majd, melyek szintén megjelennek az alkalmazásban, a fizetés pedig egységesen fog működni a töltéssel. Hab a tortán, hogy a Plugsurfing az eladott áramot is igyekszik környezettudatos forrásból beszerezni, így jobban érvényesül az akkumulátoros autózás pozitív hatása. Az XC40 után pedig a Volvo számos további villanyautót dob majd piacra, 2025-re igazán ambiciózus célt tűztek maguk elé: az összes eladott autójuk legalább felét szeretnék, hogy elektromos legyen - teljesen, a hibrid modelleket ebbe nem is számítják bele.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?