Ez a legizmosabb! Opel Zafira Tourer 1.6 Turbo 200 LE teszt

Opel Zafira Tourer 1.6 Turbo ECOTEC Start/Stop 200 LE teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három éve érkezett, és azóta három hazai motorral is bővült az Opel Zafira Tourer kínálata. Most a 200 lovas csúcsgépet teszteltük.


Folyamatosan bővülő sorozat. Régi ismerős az Opel Zafira Tourer, hiszen közel három éve mutatkozott be. Azóta járt nálunk 1.4-es majdnem alapbenzinesként, automata váltós 2,0 literes dízelként, később megkapta a dupla turbós, az Insigniában próbált 195 lóerős 2,0 literest is, és három hazai motorral is bővült a kínálata. A legtakarékosabbnak számító 1.6 CDTI-t tavaly már volt módunk tesztelni, most pedig a szintén szentgotthárdi 1.6 SIDI benzines turbómotorok közül a Zafira csúcsgépének számító 200 lóerőst hajthattam. És nincs megállás, jövőre majd új 2,0 literes 170 lóerős Euro6-os dízelt is kap majd.
Hirdetés

Mi is ez? Mielőtt a motorra térnénk, lőjük be, hogy mi is a Zafira Tourer. Nehéz kategóriába sorolni, hiszen 4,66 méteres hosszával a legtöbb kompakt egyterűnél nagyobb egy csöppnyit, de mégsem középkategóriás. A jelenleg a szegmens európai kedvencének számító Citroën Grand C4 Picasso például csak 6 centivel rövidebb nála, ami valljuk be, nem sok, a Zafira Tourer viszont egyértelműen nagypályásnak tűnik a kompakt egyterűek között. Például azért, mert igencsak vállas, tükrök nélkül is 1884 mm, azokkal együtt pedig 2,1 méter a szélte. Tengelytávja 2,76 méter, amivel például az említett francia simán el is veri. Aztán abban is, hogy ebben mindösszesen csak két Isofix csatlakozó van, a második sor szélső ülésein.
Tud olyat, amit más nem. A gyerekülések rögzíthetőségéből is kiolvasható, nem ez a leginkább családbarát egyterű. Ez több annál, a Zafira Tourer nem a kényelmesen berakható gyerekülések számában, vagy helykínálatban, hanem kifinomultságban bajnok. A két isofixes helyre pofonegyszerűen, jól elérhető csatlakozókkal rögzíthetünk megfelelő gyerekülést, azok előtt elég nagy a lábtér ahhoz, hogy a csemete ne adjon az elöl ülőknek „hátmasszázst”, a kilátás a második sorból is jó. Kérhető a hátsó oldalablakokra sötétítő roló, és (65 000 forintért) választható „Lounge ülésrendszer” is. Utóbbival a második sor középső helyének összehajtásával a két szélső ülés kicsit beljebb, majd hátrébb tolható, így limuzinosan nagy hátsó lábtér alakítható ki. De kérhető akár FlexFix kerékpártartó is, ami teljesen integrált megoldásként 214 000 forintért egyáltalán nem drága. S ha már flex, a FlexRide adaptív és hangolható futóműrendszer is varázslatos (amúgy 244 000 forintos) extra, még a 235/40 R19-es (a csúcs Cosmo esetén is 90 000 forintos) felnikkel is bámulatosan csillapít az amúgy nem annyira összetett, de tényleg jól hangolt, elöl MacPherson, hátul az Astrából ismert Watt-rudas csatolt lengőkaros rendszer.
Mindent azért nem tud. A tesztautó ellátmányának egyik tétele a sofőrsegédeket soroló „Vezető Segítő Csomag 1”, ez 143 000 forintért alacsony követési távolságra és sávelhagyásra figyelmeztetést, holttérszenzort, KRESZ-tábla felismerést, eső- és fényszenzort, elektrokróm belső tükröt és automata reflektort ad. Megéri az árát, nem kérdés, a távolságtartós tempomatot is adó "kettes" csomag borsosabb, 254 000 forint. És hiába adhat négy felnőttnek nagyon jó kényelmet, nagy csomagteret a Zafira Tourer, már akkor sem igazán tágas, ha csupán öten ülnek bele. A hátsó középső utasnak ugyanis a többinél jóval csenevészebb ülőhely jut, s biztonsági öve a bal hátsó utas vállánál húzódik. A hatodik, hetedik hely a kompakt egyterűeknél megszokottnál jobb, viszont a hét ülés mögött maradó 152 literes csomagtér egy ekkora autónál nem túl nagy. Oké, az elismerést érdemlő, hogy a kalaptartó padlórekeszbe rejthető, az is, hogy az ülések mind síkba hajthatók, de ezektől azért az egyterűeknél nem fogunk lepadlózni, ahogyan az 5 ülés mögött maradó 710 literes, tényleg hibátlan, síkokkal határolt csomagtér, s az üléshajtással elérhető 1860 literes, 1,85 méter hosszú raktér is csak az elvárható egy ekkora autónál. A pakolóhely-kínálat egyterűsen bőséges, de inkább sok apró rekeszt, mint igazán nagyokat sorol.
Vannak finomságok, mutatós a Zafira Tourer. LED-fények az utastérben, az első utasok feje fölé ívelő, árnyékolható panorámaszélvédő, konnektor a hátsó utasoknak - ha nem is alapáron járnak, de igencsak emelik a Zafira Tourer fényét, presztízsét. Aztán kérhető LED-es hátsó lámpa, s itt a csúcsmotorhoz dukáló 254 000 forintos OPC Line külső csomag - sportos (már amennyire egy egyterűnél elsüthető ez a jelző) első lökhárító, küszöbborítás, hátsó spoiler. A Zafira Tourer így, meg persze a Cosmo krómozott oldalsó díszlécével már kellően tekintetvonzó, szokatlanul sokan nézték meg az egyterűt (akárcsak a hasonlóan felöltöztetett Astrát).
Milyen a motor? A szentgotthárdi 1.6-osról, a SIDI Turbóról már többször írtunk: blokkjának alsó, bedplate néven ismert része alumínium, a felső viszont öntöttvas, a hengerfej természetesen szintén könnyűfém. A közvetlen befecskendezés 130 bar csúcsnyomást tud. Turbója apró, 41 mm járókerék-átmérőjű. És 200 lóerős teljesítményt tud, amivel a Zafira Tourert a legizmosabb kompakt egyterűvé teszi - valaha a Zafira OPC volt az 2,0 literes turbómotorral és 240 lóval. Most viszont downsizing van, meg spórolás, meg válság, a 200 lovas Zafira Tourer elsőre fölöslegesen erősnek tűnik. Hiszen ugyanilyen, 8,9 másodperces 100 km/órára gyorsulást tud a nyomatékból többet adó dupla turbós 2,0 literes CDTI is. Viszont kár hozzá hasonlítani a benzines turbót. Ez az autó nagyon más. Az Opelek körében a forgalmi szerint 1589 kilogrammos saját tömeg is jóval kedvezőbb, mint például egy dízel Zafira Toureré, de a csendes motor az 1650-es fordulattól elérhető és 3500-ig meglévő 280 Nm nyomatékcsúccsal egészen más autóvá teszi. Szinte alapjáratról terhelhető, így alacsony fordulaton is simán lehet vele autózni, ha kell, visszakapcsolás nélkül is erőteljesen lehet gyorsítani, persze nincs olyan elemi hátbavágás, mint a nyomatékosabb dízelnél. Fogyasztás viszont van, városban nemigen lehet 10 liter alá vinni az 1.6-os étvágyát. Ez bizony fájó lehet! A hétköznapi, rövid távú rohangászáson túl azért országúti autózást és autópályázást is tartalmazó teszt átlaga végül 8,4 l/100 km lett, ami nem olyan rossz, s a gyári vegyes érték is 7,2 l/100 km.
Utazni is jó vele? Amíg csak négyen ülünk a Zafirában, addig az egyik legjobb utazóautó, de akár heten is el lehet benne férni. Szinte függőlegesek, távoliak az oldalablakok, távoli a szélvédő is – már az első sorban is. A zajszigetelés kimagaslóan jó, még a 130 km/órás autópályázás (amikor hatodikban 3000 1/perc a motor fordulatszáma) is sétatempónak tűnik. A dízel Zafiráknál szerényebb saját tömeghez bőven elegendőek az elöl-hátul tárcsás, jól adagolható fékek. A sávtartásban jól segít az elhagyásra figyelmeztetés, a sávváltásokban a holttérfigyelő. Az adaptív xenonfény klasszikusan az Opel ütőkártyája, ahogyan az állítható laphosszúságú elülső komfortülés is. A Zafira Tourer az opciós sportfutóművel és a benzines csúcsmotorral pont azt adja, amit elvárunk tőle: kényelmesen tudja vinni a családot, ha viszont egyedül, netán a dinamikusabb autózást kedvelőkkel autózunk vele, nyugodtan lehet vele élvezkedni. Futóműve stabil, kormánya elég közvetlen, a FlexRide gombjaival amúgy az is (meg a gázreakció és a motorvezérlés is) hangolható.
Jó, hogy jó, de vajon olcsó is? Aligha mondható olcsónak a Zafira Tourer, hiszen alapára a 120 lóerős 1.4 Turbo benzinessel 6 580 000 forint. Ráadásul ma már az sem igaz, hogy minden Zafira hétüléses. Sokáig így volt, de most már nincs így. A hétülésesség a csúcs Cosmo felszereltséggel jár, amúgy 194 000 forintos extra. Az 1.6-os turbómotor csak a második, Edition felszereltségtől kapható, 420 000 forintos felára nem is tragikus (gondoljunk csak arra, hogy az Adam esetében 700 000 forint a háromhengeres, szintén új és közvetlen befecskendezésű turbómotor felára). A tesztautó viszont az Edition szinthez képest is további 420 000 forintos, az alapnál 670 000 forinttal drágább Cosmo volt, még egy jelentős adag extrával. Egyebek mellett 305 000 forintos panoráma szélvédővel, FlexRide futóművel (244 000 Ft), az imádott adaptív xenonfénnyel (LED menetfénnyel, fényszórómosóval, eső- és lámpaszenzorral csomagban, 305 000 Ft), 19 colos alufelnivel (90 000 Ft), nem rossz Infinity hifivel (180 000 Ft), kormányfűtéssel (20 000 Ft), tolatókamerával (50 000 Ft), sportfutóművel (51 000 Ft) és még sok egyébbel. Ára így 10 676 000 forint – lista szerint. Viszont tudjuk, az Opelnél vaskos a flottakedvezmény, s 8-9 millió forint tájékán, pláne céges keretből, meg tudom érteni a Zafira Tourert választókat. Azt is, aki nem a takarékos CDTI-re voksol, hanem a 100 km/órára 8,9 másodperc alatt gyorsuló, 225 km/órás csúcstempót futó 200 lovas 1.6 Direct Turbót. Sokkal kulturáltabb ugyanis, mint bármelyik gázolajos, és karakterisztikája is barátságosabb. A Zafira Tourer ezzel a motorral sem sportautó, de kellően dinamikus, elfogadható étvággyal, jó megjelenéssel.
Értékelés
Pozitív
Csendes, alacsony fordulatról erős motor, tágas, jól variálható utastér, remek fényszóró, kényelmes ülések elöl, nagyon stabil futómű, OPC csomaggal látványos megjelenés
Negatív
Már az ötödik ülőhely sem teljes értékű, városban tetemes fogyasztás, csak két Isofix, magas ár
Árak
Tesztmodell alapára
7 670 000 Ft (2014.09.15.)
Tesztautó ára
10 676 000 Ft (2014.09.15.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
280 Nm 1650-3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
Végsebesség:
225 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4658 mm
Szélesség:
1928 mm
Magasság:
1685 mm
Saját tömeg:
1589 kg
Össztömeg:
2335 kg
Tengelytáv:
2760 mm
Karosszéria-kivitel:
egyterű
Csomagtér:
152-710 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1480 mm
Belmagasság elöl:
980 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
70-340 mm
Ülőlap hossza elöl:
515-575 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1060 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
440-870 mm
Csomagtér hossza:
390-1060 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1850 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
880 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 5
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
280 Nm 1650-3500 1/min-nél
Teljesítmény:
147 kW (200 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
225 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,9 s
CO2-kibocsátás:
169 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,4 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 03:29
    Permalink

    Nemigen tudok olyan autót, amelynél ki lehetne látni hátrafele, ha középen is felnőtt ül. Megnéztem, a Grand C4 Picasso teszteknél sem tüntettük ezt fel negatívumként.

  • 2017.12.24. at 15:25
    Permalink

    Én főleg városban járok vele, de mégis nagyon szeretem és meg vagyok vele elégedve.
    Megfizethetetlen a dinamikája, a kényelme és a csendessége, nem beszélve a hihetetlen mennyiségű csomagról, amit könnyedén el tudok vinni vele. Korábban volt Mercim, BMW-m, Jaguárom, stb. de ez a kocsi mindnél többet nyújt a plusz 2 személlyel, meg a rakodótérrel. A Zafirám szolgáltatását ezektől a típusoktól az árának aháromszorosáért kapnám meg 3 évesen és 200.000.-km. futással. Én többé nem veszek diesel motoros kocsit, hanem inkább ennél a gyors és dinamikus benzinesnél maradok. Mindenkinek jó szívvel ajánlom.

Vélemény, hozzászólás?