Ez lenne a PSA válasza a Twizyre

Egészen élhető koncepciót mutatott a PSA, hibrid hajtáslánccal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A PSA egészen halkan húzta elő legújabb fejlesztését, ami olyan, mintha a Renault Twizy komolyabb verziója lenne. Nem is csak komolyabb, ez inkább egy tömörített rendes autó.


Az egyszerű városi járművekből egyelőre elég kevés van, még valószínűleg jó ideig inkább a rendes járművekhez fogunk ragaszkodni, mint a Renault Twizy-féle egyszerű megoldásokhoz. De mivel az autósok nagy része amúgy is egyedül használja járművét a városban is, bőven van létjogosultságuk, a kisebb járgányokkal hatékonyabb lehetne a közlekedés. Már a PSA-nak is lenne erre megoldása, az új tanulmányautó ráadásul nem egyszerűen egy Twizy utánzat, annál sokkal komolyabb, autószerűbb.
Hirdetés

Az Európai Bizottság által finanszírozott fejlesztésű EU-LIVE ugyanis inkább egy tömörített autó, hiszen vannak rendes ajtajai, ablakai, fűtött utastere és rendes hajtáslánca. Persze ebben is csak ketten férnek el egymás mögött, mint a Twizyben, ám itt akár 300 kilométert is megtehetnek, mivel a hajtáslánc hibrid. Belsőégésű motorból egy apró, ám 42 lóerős egyhengeres egységet kapott, míg villanymotorból kettőt, valamint egy Samsung eredetű 48 Voltos akkumulátor-csomagot.
Az apró kisautó végsebessége 130 km/h, így autópályán is használható. A vékony kerekek miatt instabilnak tűnhet, ám a PSA-nak erre is volt megoldása. A lengéscsillapítás hidropneumatikus, valamint kanyarvételkor, kormányzásra elektronikusan vezérelve képes bedönteni az apró karosszériát, így az úton való viselkedése inkább egy motorkerékpárhoz hasonlítható. A konnektorról is tölthető hajtáslánc további erénye, hogy 70 kilométert akár tisztán elektromosan is megtehet, így városi használatkor helyi emissziómentesen is közlekedhetünk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?