Ezeket az autókat veheted ma 300 lóerő felett kézi váltóval

Egyre kevesebb modellhez kérhető a manuális váltó, de így is akad néhány remek alternatíva

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A manuális váltó kétségtelenül hozzáad az autóvezetés élményéhez, hiszen ekkor érzi igazán az ember, hogy nem csak ül az autóban, hanem vezeti azt. Különösen igaz ez, ha sportautót szeretnénk, így megnéztük, mik az alternatívák 300 lóerő felett.

BMW M2
Hirdetés
A 2023-ban debütáló M2-es BMW-ről egyelőre nem közölt pontos információkat a gyártó, így csak a becslésekre tudunk támaszkodni, ám az már most biztos, hogy kézi váltóval is kérhető lesz a németek sportkupéja. Az egyetlen változat, amelyehez manuális váltót kérhetünk, a 3 literes turbómotorral szerelt csomag, mely megközelítőleg 440 lóerős teljesítményre képes. A 6 sebességes kézi váltó mellett pedig egy 8 sebességes automata lehet az alternatíva, mindkét esetben hátsókerék meghajtással. Az M2-es ára 25 millió forintról indulhat. BMW M3
Hirdetés
A bajorok háza táján maradva az M3 már jelenleg is kapható, a manuális váltó viszont csupán az alapváltozathoz kérhető, aminek teljesítménye még így is 473 lóerőre rúg. A másik alternatíva az 503 lóerős motorral szerelt Competition, viszont ez csupán összkerékhajtással és automata váltóval érhető el. A kézi váltóval is kérhető változat 28 millió forintról indul.
Hirdetés
BMW M4 Az M3 mellett az egyetlen BMW, ami rendelhető manuális váltóval: az M4 alapváltozata, ami 473 lóerős. Ha kézi váltós kabrióban gondolkodunk, az M4 nem lehet befutó, hiszen ahogyan az M3 esetében, úgy itt sem kérhető az 503 lóerős motor mellé a manuális váltó. Az M4 újkori ára kézi váltóval megközelítőleg 29 millió forint. Volkswagen Golf R Maradva a német autóknál, a Volkswagen Golf esetében több opció is a vásárlók rendelkezésére áll. A GTI változat 241 lóerős teljesítményével ugyan nem kerülhetne be ebbe a válogatásba, de az élesebb változat, a Golf R már megfelel a kritériumoknak, hiszen 315 lovat kínál, mindezt egy 6 sebességes kézi váltóval, ráadásul olcsóbban, mintha DSG váltóval rendelnénk az autót. Mindkét esetben összkerékhajtással érkezik a Golf, ebben az összeállításban meglepően kedvező áron, hozzávetőleg 17 millió forintért.
Hirdetés

Porsche 718 Boxster, Cayman A Porsche megadja a választás szabadságát a vásárlóknak, hiszen szinte minden erőforráshoz rendelhető kézi váltó. A Boxter esetében már a 300 lovas, 2,5 literes, 4 hengeres motorral is kérhető a manuális váltó, de ha hathengeres erőforrással szeretnénk élvezni a Porschénkat, arra is van lehetőség. A Cayman mellett szólhat talán, hogy olcsóbb, ellenben le kell mondanunk a nyitott tetőről, kárpótlás gyanánt utóbbiba kérhető a 911 GT3 493 lóerős motorja, ez esetben viszont a manuális váltót kell hanyagolnunk, hiszen a Porsche ebben a kivitelben csupán 7 sebességes, duplakuplungos váltóval szállít. Az alábbi modelleknél az ár is attól függ, hogy melyik motorral kérjük az autót, a Boxster ára 25 és 40 millió, míg a Cayman ára 24 és 41 millió forint között mozog. Porsche 911
Hirdetés
A 911 még inkább zsebbe nyúlósabb, mint a Boxster vagy a Cayman, ellenben többet is kínál. A "leggyengébb" változat 443 lóerő, míg a legcombosabb már 543 lóval érkezik. A manuális váltó nem kérhető a legolcsóbb 911-eshez, a Carrerához, ellenben a Carrera S-hez már igen, a választék csúcsa pedig a limitált kiadású 911 Sport Classic kiadás. Az árkülönbség talán itt a legnagyobb a választék két széle között, a Carrera S már 47 millió forintért hazavihető, míg a limitált Sport Classic ennek több mint a kétszereséért, 105 millióért vihető haza.
Toyota GR Corolla Kétségtelen, a Porsche 911 nem éppen a legolcsóbb alternatíva a listán, azonban az európai piacon túl vannak kedvezőbb alternatívák is. Az április elsején leleplezett GR Corolla éppen 300 lóerős teljesítményével még befér a listába. 2022 végén érkezik a kereskedésekbe, más kérdés, hogy Európába nem jut belőlük, így Magyarországra sem. Pedig a 13 milliós alapfelszereltség sokak számára vonzó ajánlat lehetett volna, de még a felextrázott 15 milliós kivitel is több mint korrekt alternatíva lenne.
Hirdetés
Toyota GR Supra Szerencse, hogy a japánok nemrégiben jelentették be, hogy az eredetileg kizárólag automata váltóval érkező Supra már 6 sebességes manuális váltóval is elérhetővé vált, így japán autó is vásárolható 300 lóerő feletti teljesítménnyel akár magyar márkakereskedésben is. A kézi váltó csak az erősebb motorhoz érhető el, ennek teljesítménye 382 lóerő. A kézi váltós Supra 20 millió forinttól vihető haza.
Honda Civic Type R Az új Type R mindenképp mérföldkőnek számít a márka életében, hiszen az európai piacon ez az utolsó autójuk, amit kizárólag belsőégésű motorral értékesítenek, minden más már hibridként érkezik. A Honda mindent elárult már az új Type R-rel kapcsolatban, azt leszámítva, hogy mégis milyen erős. Egy kiszivárgott brosúra szerint 10 lóval lett erősebb, mint elődje, a becslések szerint az ára pedig 15 millió forintról indulhat.
Hirdetés
Cadillac CT4-V, CT5-V Blackwing A tengerentúl is akadnak még kézi váltós autók, igaz, nem a Cadillac jut az ember eszébe először. A V széria alapvetően automata váltóval érhető el, de az egyik legélesebb verzió, a CT4-V Blackwing a maga 472 lóerős teljesítményével még kínál manuális váltót egy 3,6 literes, V6-os motorhoz társítva, ráadásul a Golf R-hez hasonlóan, ez az opció még olcsóbb is, mint az automata. Egy szinttel feljebb, a CT5-V esetében is a legcombosabb verzióhoz szintén elérhető a 6 sebességes kézi váltó, az élményt pedig tovább fokozza, hogy itt már egy 6,2 literes V8-as motor felel a kasztni mozgatásáért. A gyengébbik verzió 23 millióért, az erősebb 33 millió forintért hozható el a kereskedésekből.
Nissan Z
Hirdetés
A 370Z utódjáról a GR Corollához hasonlóan lemaradunk ugyan Európában, de a 400 lovas V6-osnak kétségtelenül helye van a listán. A Type R-hez hasonlóan 15 millió forintról indul, az autó pedig már az elővételi időszakban annyira népszerű lett, hogy a Nissan nem tud lépést tartani az érdeklődéssel, igaz ebben a világot globálisan sújtó chiphiánynak is jelentős szerepe van. Chevrolet Camaro A végére maradt a három klasszikus amerikai sportautó, amiket talán senkinek sem kell bemutatni. A Chevy Camaro minden erőforrásához elérhető manuális váltó, kezdve a 275 lóerős négyhengeres 2 literes motorral, egészen a 650 lóerős, 6,2 literes ZL1-es erőforrásig. Lévén izomautó, érdemes megemlékezni a 335 lóerős V6-osról és a 455 lovas V8-asról is. Erőforrástól függően a Camaro ára 13 millió és 25 millió forint között alakul.
Hirdetés
Dodge Challenger A Dodge nemrégiben dobta a manuális váltót a legerősebb változatból, a Hellcatből, az alapmotorokhoz pedig nem kínálnak kézi váltót, de azért így is van miből válogatni. A 3 pedállal érkező Challenger lehet 5,7 literes V8-assal szerelt, mely 375 lóerőre képes, de akár a 6,4 literes, ugyancsak V8-as erőforráshoz is rendelhetünk kézi váltót, melynek teljesítménye már 485 lóra rúg. Szintén a motortól függ az árazás is, mely 15 és 20 millió forint között kalkulálandó. Ford Mustang A Ford a ugyanúgy gondolkodik, ahogyan a Chevy, így a jelenlegi kínálatban lévő összes motorhoz kérhető manuális váltó. Azaz majdnem az összeshez, hiszen a legélesebb változathoz, a 760 lóerős GT 500-hoz kizárólag 7 sebességes duplakuplungos megoldás társul. Ellenben a 2,3 literes Ecoboost, a 450 lóerős V8-as és a 470 lovas Mach 1 is kérhető 6 sebességes manuálissal, nálunk pedig még egyszerűbb a helyzet: mivel csakis a GT és a Mach 1 kapható, elmondható, hogy hozzánk csakis olyan Mustangok érkeznek, amelyek kézi váltóval is elérhetők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?