Ezeket az autókat veszik az oroszok

Tart a mélyrepülés az orosz piacon, ahol a Lada egyeduralkodó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

November sem törte meg az orosz piac kilenc hónapos lejtmenetét. Piaci elemzők szerint az elkövetkező hónapokban sem lesz jobb a helyzet, év végén ugyanis lejár az orosz kormányzati roncsautóprémium.


Az oroszországi adatok szerint az orosz piac novemberben 3,5 százalékkal esett vissza, 231 982 autót értékesítettek a hatalmas országban. Az év eddig eltelt hónapjaiban 2 512 965 autót adtak el, ami 6,1 százalékos csökkenést jelent. A gazdasági és kereskedelmi minisztérium által nyújtott, év végén lejáró roncsprogram mintegy 120 ezer autóval és öt százalékkal javította az újautó-állományt. Ennek ellenére friss tanulmányában a Boston Consulting Group azt állítja, hogy 2020-ra 4,4 millióra hízik a piac, ami hét év alatt 50 százalékos emelkedést feltételezne.
A Lada továbbra is piacvezető, hónapról-hónapra rekordokat halmoz, igaz, ezúttal negatív rekordokat ér el. Novemberben 36 509 Ladát adtak el, a márka részesedése ebben a hónapban csökkent először 16 százalék alá. Az év első tizenegy hónapjában 417 361 Ladát értékesítettek (16,6 százalékos részesedés), 1,8 százalékkal kevesebbet mint 2012-ben. A Granta piacvezető Oroszországban (12 190 autó, éves szinten 154 024), de a top 10-ben is van még togliatti-i modell, a 4x4 a hatodik, a Kalina hetedik, a Largus (ex Dacia Logan MCV) a nyolcadik.
Hirdetés

A második legnépszerűbb márka a Renault, amit nevezhetünk Daciának is, mert a Duster viszi a prímet. A múlt hónapban 17 721 járművet adott el a francia márka, idén 191 216 kocsinál tartanak már, 1,1 százalékot javítva a 2012-es eredményen. A Renault Duster a harmadik legkelendőbb autó Oroszországban (novemberben 7563, éves szinten 75 726 a darabszám). Jól megy a Kiának is, a harmadik márkából 17 399 fogyott, 2013-ban 181 994, a koreaiak 0,8 százalékkal javultak. A Rio a negyedik modell a ranglistán. A Hyundai 15 539 autóját adta el, miközben hat tizeddel növelte értékesítési számait 166 884-re. A Hyundai Solaris a második legnépszerűbb orosz kocsi (9672 példányát vették novemberben, 10 169-et 2013-ban). A Volkswagen csak a hatodik, megelőzi a Nissan is, mindkét márkának van autója a top 10-ben, a Polo az ötödik, a Qashqai a tizedik.
Top 50 márka Oroszországban 2013-ban
Márka 11. hó (eladott autó) 1-11. hó (eladott autó) 1-11. hó (részesedés)
Lada 36 509 417 361 16,60%
Renault 17 721 191 216 7,60%
Kia 17 399 181 994 7,20%
Hyundai 15 539 166 884 6,60%
Nissan 14 586 128 779 5,10%
Volkswagen 14 150 156 813 6,20%
Chevrolet 13 576 155 894 6,20%
Toyota 12 093 140 072 5,60%
Ford 8 928 94 358 3,80%
Skoda 7 390 78 943 3,10%
Mitsubishi 7 049 70 318 2,80%
Gaz 6 647 75 014 3,00%
Opel 5 968 72 594 2,90%
Daewoo 5 619 54 633 2,20%
Mercedes 4 547 44 658 1,80%
Uaz 4 372 44 992 1,80%
BMW 4 144 37 888 1,50%
Mazda 3 654 38 807 1,50%
Audi 3 468 33 565 1,30%
Peugeot 2 478 31 117 1,20%
SsangYong 2 381 30 787 1,20%
Lifan 2 340 24 285 1,00%
Citroen 2 287 26 418 1,10%
Geely 2 186 24 260 1,00%
Honda 2 137 22 676 0,90%
Land Rover 2 063 18 809 0,70%
Suzuki 1 803 25 576 1,00%
Subaru 1 413 15 177 0,60%
Great Wall 1 409 18 040 0,70%
Lexus 1 325 14 294 0,60%
Volvo 1 300 13 416 0,50%
Chery 1 268 17 754 0,70%
Fiat 796 7 127 0,30%
Infiniti 666 7 733 0,30%
Faw 627 4 366 0,20%
Jeep 560 4 481 0,20%
Zaz 335 3 040 0,10%
Porsche 304 3 382 0,10%
Mini 260 2 516 0,10%
Jaguar 153 1 553 0,10%
Seat 127 3 221 0,10%
Cadillac 126 1 384 0,10%
BAW 76 1 422 0,10%
Bogdan 64 1 994 0,10%
Haima 50 1 099 0,00%
Isuzu 29 196 0,00%
Foton 15 175 0,00%
Vortex 15 1 005 0,00%
Tagaz 11 359 0,00%
Chrysler 6 151 0,00%
IZH 6 684 0

Az Európából két éven belül kivonuló, ám az orosz hadállásait megtartó Chevrolet 13 576 autót adott el, éves stinten alig marad el a tavalyitól (144 894, mínusz 0,8 százalék). Legnépszerűbb modellje a Chevrolet Niva. Az orosz toplistán szerepel néhány nálunk ismeretlen márka: Lifan, Geely, Great Wall, Vortex, Zaz, BAW, Faw, Bogdan, Haima, Foton, Tagaz, IZH.

Top 25 modell Oroszországban 2013-ban
Modell 11. hó (eladott jármű) 1-11. hó (eladott jármű) 1-11. hó (részesedés)
Lada Granta 12 190 154 024 6,10%
Hyundai Solaris 9 672 105 169 4,20%
Renault Duster 7 563 75 726 3,00%
Kia Rio 7 038 82 871 3,30%
Volkswagen Polo 6 239 65 916 2,60%
Lada 4×4 5 979 49 409 2,00%
Lada Kalina 5 838 59 370 2,40%
Lada Largus 5 194 51 361 2,00%
Ford Focus 4 839 59 552 2,40%
Nissan Qashqai 4 397 34 304 1,40%
Renault Logan 4 036 46 757 1,90%
Chevrolet Niva 3 971 47 035 1,90%
Lada Priora 3 854 52 355 2,10%
Kia Cee’d 3 833 31 475 1,30%
Renault Sandero 3 736 39 843 1,60%
Chevrolet Cruze 3 638 50 106 2,00%
Kia Sportage 3 207 30 364 1,20%
Opel Astra 3 185 37 180 1,50%
Toyota RAV4 3 181 36 317 1,40%
Toyota Corolla 2 992 27 347 1,10%
Lada Samara 2 546 37 689 1,50%
Volkswagen Tiguan 2 475 26 253 1,00%
Hyundai ix35 2 260 29 182 1,20%
Toyota Camry 2 085 30 043 1,20%
Daewoo Nexia 1 784 26 978 1,10%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?