Feketén-fehéren is megosztó. Nissan Juke teszt
Nissan Juke 1.5 dCi teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Négy év után megújult a Nissan Juke. Úgy lett más, hogy ez alig látszik rajta, ám minden téren fejlődött. A legtakarékosabb verziót teszteltük.
Ilyen lett a korábbi verziójával alább látható Nissan Juke - bumerángosak a lámpák, mások a lökhárítók és persze a hűtőmaszk is, választható küllőszínűek a felnik
Nem kell még eldobni a régit. Amíg mellé nem áll egy új, addig a kutya nem fogja megmondani, hogy már nem az aktuális Juke szériával van dolgunk
Ugye, hogy mennyivel jobb lett az új lökhárító? Vagy azért annyira nem átütő a változás? A dízel csak szimnpla kipufogóvéget, az 1.6 DIG-T továbbra is duplát kap
Spórolós frissítés, a lemezek nem változtak, a présgépeken sem kellett módosítani
Változások. Elöl már nem kerek légbeömlő-soros, hanem szögletesebb a lökhárító alsó része, új a ködfényszóró és a másik két első lámpa is. A legfelső egy kis kitüremkedést kapott. Praktikus, ugyanakkor megszokást igénylő, hogy az utastérből látjuk a lámpák tetejét. Lehet tudni, hogy ott, pontosabban 20 centivel előrébb az autó orra. A parkolásban persze nem csak ilyen mankó segíthet. Opcióként elérhető a Nissan négykamerás körpanorámája is, az előre, oldalra és hátra is látó varázsszem, ami szoftveres ügyességgel felülnézeti képet is képes adni. Ha valamivel, akkor ezzel gyerekjáték a parkolás, a Nissan nem is fárasztja magát és a sofőrt parkolóasszisztenssel. Újdonság az ugyancsak a kamerákra épülő aktív biztonsági pajzs is: sávelhagyás-jelzővel, holttérszenzorral és parkolás közben mozgó tárgyakra, pontosabban inkább élőlényekre figyelmeztetéssel.
Ez itt kérem a nagy változás, a csomagtér padlórekesze már eltüntethető, így 40%-kal, 354 literesre nőtt a bővítés nélküli méret
Fenékre gyúrt. Hátul is más a lökhárító, más a lámpa, de a legnagyobb újdonság, hogy a csomagtér álpadlója a padlóra küldhető, ezzel a csellel pedig 40%-kal, 354 literesre nőtt a csomagtér. Üléshajtáshoz persze visszarakhatjuk az ajtónyílás magasságába, hogy küszöb- és lépcsőmentes rakteret kapjunk. Vannak új színek a karosszériára, kötelező elemként megjelentek a színes külső tartozékok. Az új 18 colos alufelni küllőszínei, a lökhárítók betétei és a tükörházak fényezése is variálható, meg az utastérben az ajtókárpit-betétek és a váltókar körüli műanyag színe is ízlés szerint választható.
Új az ülések kárpitozása, új az ajtóbetétek és a váltó körüli plasztik választható színe, ám a műanyagok továbbra is kivétel nélkül kemények
Kétszínű. A fekete tesztautó fehér kiegészítőket kapott - kontrasztos, ahogyan a Juke is megosztó. Sokan rajonganak érte, sokan nem értik, hogy miért ilyen egyedi a formája. Viszont azok számára sem feltétlen riasztó, akik külsőre nem szeretnek bele. Mert a Juke egészen egyszerűen jó autó. Ha kívülről nem csodáljuk, belülről akkor is korrekt. Oké, azt le kell szögezni, hogy ez egy kisautó, annak megfelelően korlátozott a helykínálata, kivétel nélkül kemény a plasztikvilága. Viszont az új, velúrszerű kárpitos, módosított ülések jól tartanak, az átlagosnál magasabb pozíciójukkal jó kilátást és kényelmes ki-beszállást adnak. Egészen közvetlen, egészen jó visszajelzésű a kormány, teljesen korrekt az elöl hűtött, hátul tömör tárcsás fékrendszer, nincs gond a hatsebességes váltó kapcsolhatóságával.
Hátul kisautós, elöl egy hajszálnyit jobb a helykínálat. A magas üléspozíció jó kilátást ad, érhet annyit, hogy a Juke (hagyományos kisautókhoz mért) felára is emészthető legyen
Elnyújtott áttételek. Furcsa azonban, hogy a már korábban módosított, 110 lóerősre és 260 Nm nyomatékúra izmosított 1.5 dCi-hez hosszú áttételeket raktak. Olyannyira, hogy a városi 50 km/óránál az elektronika még javában csak a harmadik fokozatot javasolja. Ez inkább fura, mint zavaró, ugyanis mindig jó nyomatékkal, gázpedáltaposásra erőteljes gyorsítással autózhatunk, ha pedig nem nyomjuk annyira, akkor voltaképp takarékosan is. Az autópályás 130 km/óra 2600 1/perc fordulat körül futható - ugyancsak kellő erőtartalékkal. Ez kellemes, a zajszint alacsony, de a motor hangja egy kicsit brummogós. A járáskultúra viszont jó, rezonancia nemigen érződik, a stop-start is egészen gyors. Ez, a gázolajos Juke elvileg 4 literes vegyes fogyasztást kellene hozzon - természetesen a kínálat legtakarékosabbja a szívó és turbós benzinesek között. A gyakorlat persze nem ennyire jó fogyasztási értéket produkált, a téli teszt a fedélzeti számítógép szerint 6,2, tankolás alapján 6,5 l/100 km vegyes fogyasztást hozott zömében városi használattal. Voltaképp ez sem rossz, de azért nem az igazi.
Már a külső frissítés előtt megújult az 1.5 dCi, finomabban jár és erősebb, mint korábban. Izmos is, a teszt szerint azonban nem olyan nagyon takarékos
A méretes, 18 colos alufelnikkel is komfortos a Juke rugózása. Választható összkerekes verzió is, ám csakis az 1.6 DIG-T turbós benzinessel
Mérlegen. A Juke is egészen vonzó autó lehet. Ráadásul nemcsak annak, aki beleszeret a formájába, hanem annak is, aki valami egyedi, jól vezethető kisautót keres. Az ára persze nem kisautós, crossoveres, a földtől némileg elrugaszkodott, emeltebb autók között kedvező. Akciósan legolcsóbban 3,75 millió forintért lehet új Juke-ba ülni, a már turbómotoros, a tesztautóhoz hasonlóan Acenta felszereltségű benzines 4,475 millió forint. Ahhoz képest bő félmillió forint felár a dízel, még néhány százezer forint a „perszonalizáció”, és a sofőrsegédeket is adó kamerarendszer, valamint a magyar navigáció. Ja, és 240 000 forintért immár nyitható panorámatető is kérhető. ESP, TPMS, 6 légzsák, LED menetfény alapból van. A klíma csak a második feleszereltség-lépcsőtől jár, a harmadiknál már elektromos vezérléssel, Bluetooth kihangosító és zeneátjátszás, valamint tempomat társaságában. Nem rossz csomag ez, de csak akkor, ha a forma bejön, ha mosolyogva tudunk az autóra nézni. A dízelt pedig erősen meg kell gondolni. Nem biztos, hogy megéri, a sokat autózóknak persze feltétlenül. Vásárlás előtt számolni, és persze alkudozni is érdemes, mert a tapasztalatok szerint még az akciós árakból is lehet faragni.
A német autók sem jellegtelenek, mert azonnal felismerni mindet. Legfeljebb neked nem tetszenek. Jellegtelen az, ami nem ismerhető fel.
Minden más kijelentésed egy elégedett tulaj mondatai, amit márkafüggetlenül jó érzés olvasni.
A külsején lehet vitatkozni, bár szerintem a helyzetjelző-index lámpacsoport kivételével teljesen rendben van. Nekem nagyon nem jönnek be a jellegtelen német autók. Nekem közel 4 éve van 1.6-os 117 lovas. A fogyasztása 6 alatt van. A technika benne nagyon jó. Kényelmes, jó rugózása van. Nagyon finoman és pontosan vezethető. Igazi japán minőségi munka. Kemény műanyagok nem zörögnek. Az európai autó gyáraknak van mit tanulniuk a japánoktól.
Jól teszi. Semmi keresnivalója a varacskos disznónak a városokban, ahova ez az autó készült!
Ne gondold magadról se, hogy téged nem látnak mások randának. Ízlés dolga ez.
Kevés rondább autó létezik a földön! A látványtól a varacskosdisznó is sírva ássa be magát a mocsárba…
Az újabb tényleg már egy unortodox giccs! És mégis bejön az izléstelenségre alapított üzletpolitika, mert a pénz nem minden!