Felújították az első amerikai Hondát
A Honda első Amerikába importált autóját, egy N600-at eredeti állapotára állították
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Fontos darab került elő a Honda történelméből. A legelső Amerikába importált autójukra leltek rá, fel is újíttatták, hogy visszakapja eredeti fényét.
Ilyen állapotban került elő az 1-es alvázszámú, legelső Észak-Amerikába importált Honda autó, már az is csoda, hogy az 1969-es N600 egyáltalán előkerült
Az N600 kapta az akkori legerősebb motort, 600 köbcentis kéthengerest, amivel akár a 124 km/h is elérhetővé vált a Honda minijének
Meglepő, de szerintem egyáltalán nem volt olyan reménytelen állapotban. Csodaszépen fel lehetett volna úgy újítani, hogy megmarad a karaktere és műszakilag kifogástalan. Ezzel az amerikai Honda történelmét ölték meg. Persze szép a restaurálás minősége, de egy barbárság volt ezt megtenni vele. Láttam már más gyári történelmi felújított darabokat ott mindig próbálták megőrizni a harci sérüléseket. Nagy kár ezért a darabért. Egy ügyes restaurátor műhely ezt az autót gyönyörűen gatyába tudta volna rázni úgy, hogy megmarad a karaktere.
Sajnálom, hogy nem derül ki a cikkből, miért is lett a zöld autóból fehér. Ez volt az eredeti színe? Mert mintha a zöld alól kikandikálna.
A másik: ha ezt ők borzalmas állapotúnak tartják, akkor mit szólnának kishazánk autóparkjának egy részére? És azokkal napi szinten közlekednek…
Ilyen szép darabot csinálhattak volna mellé nyugodtan egy kicsit későbbi darabból is, amivel megmutatják milyen is volt újonnan egy ilyen autó. Ezt a patinát ami azon a kisautón volt soha többet nem lehet reprodukálni már.
Hát nem tudom. Nagyon szépen fel lett újítva, de én a Honda helyében lehet meghagytam volna az eredeti fellelt állapotot. Persze természetesen rendberakva amenyire csak lehet. Szerintem úgy egy múzeumban sokkal hitelesebb lett volna, hogy ennyi időt kibírt az autó és esetleg még működőképes is. Így csak egy túlrestaurált kisautó, nekem elvesztette azt a történelmet amin átment az elmúlt évtizedek alatt. Az első képen pl nekem sokkal jobban tetszik. Látszik rajta, hogy mennyit gyilkolták élete során de még jelenti megvan és ráadásul egy darabban is. Kicsit olyan mint ami megjárta a poklot is és most az emberek tudtára adja, hogy bizony ő azt is túlélte.