Focus kirándulóruhában

Ford Focus 2.0 TDCi X-Road teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valójában hétköznapi modell az automataváltós Ford Focus 2.0 TDCi Titanium kombi, de hála az X-Road csomagnak, most a szokásosnál izgalmasabb megjelenéshez volt szerencsénk.


Külseje alapján nem tűnik vészesen elavultnak a Ford Focus, de a fiatalabb, frissebb fejlesztésű kategóriatársai már elkezdték lekörözni a kölni típust, így a küszöbön áll a modell harmadik generációja, amely a jövő év elején kerül a bemutatótermekbe. A váltás kézzelfogható jele, vagy inkább előszele, hogy az ősszel érvénybe lépett 2011-es modellévtől (az autógyárak nem a hétköznapi életben megszokott december 31-éhez igazítják a ciklust) drasztikusan beszűkült a Focus választéka. 3 ajtós karosszéria már csak alap Ambiente felszereléssel, valamint 1,4 literes, 80 lóerős benzinmotorral létezik, míg a közepes Fresh, illetve a csúcs Titanium az 5 ajtós kasztni mellett még kombiként és limuzinként is hazavihető. Az aktuális divatszínben, azaz fehérben pompázó, különösen gazdagon extrázott tesztautónk amolyan búcsúajándék volt a magyarországi importőrtől. Ehhez hasonló 2.0 TDCi dízelmotoros, dupla kuplungos PowerShift automataváltóval szerelt, Individual bőrcsomaggal kibélelt kivitelt majd az új Focus fog kínálni - árát tekintve valószínűleg nem a spórolós vásárlóknak -, azonban van valami, ami a hátralévő időben még az ügyfelek rendelkezésére áll, ez pedig az X-Road csomag.

Gyárilag kétféle megoldás létezik, hogy megváltozzon egy autó külseje: vagy eleve módosított karosszéria hagyja el az üzemet, vagy - hasonlóan a tuning műhelyek gyakorlatához - utólag alakul át a jármű. A manapság trendinek számító krosszosítást a prémiummárkák elég komolyan veszik ahhoz, hogy példának okáért az Audi A4 allroad, netán a Saab 9-3X bármiféle barkácsolás nélkül, önálló termékként gördüljön ki a kapun. Ez a figyelmesség persze mindig benne foglaltatik abban a nem éppen szerény összegben, ami a számlán végösszegként szerepel, a Fordnál azonban úgy vélték, a CrossGolfon kívül igazából senki nincs a láthatáron, mint potenciális ellenfél, ezért nem lesz baj a gombhoz varrni a kabátot. Ennek a megoldásnak van előnye és hátránya is. Előbbi a relatíve olcsóság, ami forintban kifejezve kb. 400 ezret jelent, és ha kombi Focust választunk, akkor szabad a vásár, az X-Road csomag elemei bármelyik puttonyos kivitelre felrakathatók – de kizárólag erre, három, négy, vagy öt ajtóval nem társítható az opció. Az érem másik oldala, hogy az autó markánsabb - ha úgy tetszik férfiasabb - látványán kívül semmi nem változik, nincs megemelt karosszéria, nincs 4x4 hajtás, de még csak egy árva differenciálzár sem, ami aszfaltról letérve segíthetné az előrejutást. Hiába, kis pénz, kis foci.

Mivel az X-Road készletet a márkaszervizben szerelik fel utólag, ez jó hír lehet a használt Focus kombi tulajdonosoknak, akik autóvásárlás nélkül is megrendelhetik a csomagot, és kedvük szerint vadíthatják meg a kocsijukat. Őszintén szólva, a Focus előnyére válnak a fényezetlenül felragasztott, felpattintott szürke műanyagok, amelyek egy unalmas, flottaszagot árasztó kombiból dögös aszfaltbetyárt varázsolnak. Hihetetlen, de nekünk úgy tűnt, működik a módszer, egyedüli kritikánk az illesztési hézagok nagyvonalúsága az oldalelemeknél – erre bizonyíték a fehér alapfényezés túlzott láthatósága. Mivel a terepjárós hókuszpókuszok ebben a kategóriában szinte mindenkit hidegen hagynak (akinek valóban komoly autó kell, akár a munkája, akár az életvitele miatt, az eleve olyat keres), a hiányzó dolgok igazából nem számítanak, a hangsúly a látványon van, és ez elegendő, maximum a magasabbra emelt karosszéria, illetve a megerősített futómű lenne praktikus.
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Nyomaték:
320 Nm
Méretek
Hosszúság:
4472 mm
Szélesség:
1840 mm
Magasság:
1501 mm
Saját tömeg:
1438 kg
Össztömeg:
1950 kg
Tengelytáv:
2640 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
482 l
Motor és váltó
Motor:
Dízel üzemű
Motorosztály:
EURO 4
Hengerűrtartalom:
1997 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata - 6 fokozatú
Nyomaték:
320 Nm
Teljesítmény:
100 kW (136 LE)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?