Formát öltött a Mercedes Urban eTruck koncepció
Hannoverben debütált a Mercedes elektromos teherautója
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Jövőbemutató dizájnt kapott a Mercedes-Benz elektromos haszonjárműve. 212 kWh-s akkulmátorával 200 kilométer hatótáv garantált.
Akár már 2020-tól gyártaná elektromos teherautóját a Mercedes-Benz
A Mercedes koncepcióihoz igazított külsőt kapott a hannoveri IAA Haszongépjármű Kiállításra készített Urban eTruck. Ahogy korábban is írtuk, a rövid távokra fejlesztett haszongépjármű 26 tonnás össztömege ellenére 200 kilométert képes megtenni tisztán elektromos üzemben. Ez a 212 kWh-s akkumulátor-csomagjának köszönhető. A moduláris akkumulátor-csomagnak köszönhetően a rendelők kisebb akksit is választhatnak, ami később egy másikkal bővíthető. A háromtengelyes koncepció középső tengelyének két kerekét egy-egy 170 lóerős, 500 Nm nyomatékú, folyadékhűtésű villanymotor hajtja. Áttételezés által a kerekekhez 11 000 Nm nyomaték is kerülhet.
Méretes akkumulátor-csomagja 200 kilométeres hatótávot ígér. Visszapillantók helyett már kamerák vannak, a kamion applikációján pedig az akkumulátorok töltöttségét is nyomon követhetjük
Sötétben is mutatós, ahogy egy koncepciónál lennie kell. A hűtőrácsba LED-eket integráltak
Végre a műszereket mellőző beltért is láthatjuk
Nem csak fotók, videó is van [url]https://www.youtube.com/watch?v=DgH3cJQ–bg[/url]
de ha már áruszállítás és elektromos gépjárművek, akkor még egy kis Daimler belefér. mégpedig a Fuso-val [url]https://www.youtube.com/watch?v=W9lyS_Qe5Pk[/url]