Frissült a Land Rover Discovery Sport, lágy hibrid is jön belőle

Bemutatták a rövidebb Land Rover Discovery 2020-as változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kevésbé jó hírű Land Rover Freelander utódjának szánt Discovery Sport öt év után kívül-belül frissült.

A brit terepjáró-specialista Land Rover 11 éve került ki a Ford fennhatósága alól, ami igazán jót tett a márkának. Az india Tata égisze alatt megtalálta saját identitását és minőségben is fejlődött. Nem a legmegbízhatóbb típus hírében álló Freelander helyére érkezett a Discovery Sport 2014-ben, mely az Evoque után a második legkisebb modell. Az idén öt éves típus frissebb külsővel folytatja a pályafutását: átrajzolták a lámpákat, amik így jobban illeszkednek a márkaarculatba, módosult a hűtőrács, illetve a lökhárító két oldalán függőleges nyílás jelent meg. Hátul kevesebb az újdonság, csak a hátsó lámpák belsejének változásáról tűnhet fel, hogy ez már a 2020-as modellévű típus.
Hirdetés
Belül rögtön szemet szúrhat az áttervezett középkonzol, ami nagyobb érintőképernyőt és az eddiginél kevesebb gombot kapott. A Land Roverek (és a Jaguarok) egyik jellegzetességének számító váltóelőválasztó-tekerő kiköltözött az utastérből, helyét hagyományos előválasztó-kar vette át, továbbá a mai trendeknek megfelelően digitális műszerfal is megtalálható a Discovery Sportban, illetve indukciós telefontöltésre is van már lehetőség a fedélzeten. A 4,59 méter hosszú terepjáró új kormányt is kapott, illetve gombnyomásra HD képernyővé változik a belső tükör, amin az autó mögötti tér jelenik meg. A gyártó finomabb beltéri anyagokat ígér, de újrahasznosított poliészter mikroszálból készülő szakadásálló ülés is elérhető lesz. Az európai motorkínálat dízel fronton 3 féle teljesítményt kínál: a 2 literes gázolajos motor 150-180-240 lóerővel elérhető, a leggyengébb változathoz feláras könnyű hibrid hajtás (integrált indítómotor/generátor egység, amely besegít a hajtásba), a többihez alapáron jár. Benzinesből is csak 2 liter turbós lesz a palettán, ami 200 és 250 lóerővel kérhető, az erősebbik benzines hazavihető 48 voltos könnyű hibrid rendszerrel is. A leggyengébb dízel elsőkerékhajtással jön, a többinél alapáron hajtott az összes kerék. A friss „kis” Discoverynek hazai ára még nincs, az Egyesült Királyságban kicsit kevesebb mint 12 millió forintért már elhozhatjuk a szalonból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?