Generációs különbség? BMW 530xd F10/G30 összevetés

BMW 530d xDrive F10-G30 összehasonlító teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nemrégiben járt nálunk a BMW új 5-ös sorozatának belépő szintű hathengeres dízele, ráadásul összkerékhajtással. Szereztünk egy ugyanilyet a korábbi szériából. Lássuk, mi változott!


A bajor márka egyik legmeghatározóbb modellje az 5-ös sorozat. A középkategóriás limuzin első szériája az E12 nevet viselte, és 1972-ben került piacra. A közel fél évszázados múltra visszatekintő modellből eddig több mint 8 millió darab talált gazdára, az eddigi legsikeresebb széria az előző generációs F10-es volt, melyből hat év alatt 2,3 milliót értékesítettek világszerte. Vajon átlépi ezt a számot az új G30 kódjelű modell is? Nagy valószínűséggel igen, hiszen számos újítást hozott elődjéhez képest. A pontos összevetés érdekében szereztünk az új 530d xDrive mellé egy kétéves modellt is, ami az előző generációt képviseli. Sok minden változott előnyére az új 5-ösnek, találtunk viszont olyan dolgokat, amelyben az előd bizonyult jobbnak. Lássuk a tényeket!
Hirdetés

Külső méretek
F10G30
Hosszúság (mm)48994936
Szélesség (mm)18601868
Magasság (mm)14641466
Tengelytáv (mm)29682975
Csomagtér (l)520530
Menetkész tömeg (kg)17901770
Megengedett össztömeg (kg)24052385


A külsőt illetően van némi csalás az összevetésben. A korábbi generációs modell Luxury felszereltségi szintet képvisel, míg az új az M Sportot. Emiatt jelentős különbség van a külsőben, hiszen az M sportcsomag elég sokat dob a megjelenésen. Ha ezt leszámítjuk, akkor nem változott olyan nagyot a G30 az F10-hez képest, mint egykor az E60 az E39-hez képest, vagy az F10 az E60-hoz képest. Az orr részt némileg átszabták, újak a vesék és a lámpatestek. Oldalról a két modell sziluettje nagyon hasonlít, hátul pedig szintén látszik, hogy a korábbi modellről mintázták a lámpákat. Úgy tűnik, a BMW nem akart sokat variálni az egyébként is bevált formán, és németesen - a Volkswagenhez vagy Audihoz hasonlóan - csak finoman nyúltak a formavilághoz. A jelenleg futó 1-es sorozatnál lényegében egy ráncfelvarrás fedett le majdnem ennyi különbséget, már ami a köntöst illeti.

Jól mutatja ezt a méretbeli növekedés is. Hosszban csupán 3,5 centit, a többi dimenzióban pedig mindössze néhány millimétert hízott. Ha most az F10-es elfér otthon a garázsban, akkor nem kell attól félni, hogy az új már nem fog. A tengelytáv-növekedés sem érte el az egy centit, ennek ellenére a belső mégis tágasabbnak tűnik. A legnagyobb változás viszont az, hogy lényegesen lejjebb ül az ember a G30-ban, jól lehet, hogy ez részben a sportülés miatt van. Az M csomag miatt szintén szembetűnő a lényegesen vaskosabb kormány, ami nekem már kicsit sok, a korábbi M-es kormányok jóval vékonyabbak voltak, és tökéletes fogást biztosítottak. Újdonság még, hogy motorindítás után kellemes parfümillat teríti be az utasteret, két minta közül is választhatunk az új szériában, míg a korábbi 5-ös ilyenre nem volt képes.

A vezetőülésben maradva és tovább szemlélődve természetesen minden újnak hat. Más a műszerfal dizájnja, ami ugyanúgy vetített, mint az előző generációnál. A középkonzolon több helyen a nyomógombok érintésérzékeny gombbá változtak. Szó szerint a legkiugróbb változás az iDrive képernyője. Mostantól nem integrálódik be a műszerfalba, hanem kilóg belőle. Ha már iDrive, akkor fontos megemlíteni, hogy a szoftver kezelőfelülete is teljesen megújult. A korábban megszokott egymás alatti menü elrendezés mostanra widget szerűvé vált. Gesztusvezérlés is van mostantól, elegendő mutogatni neki, és néhány parancsot végre is hajt.

Az iDrive-hoz és a rajta megjelenő finomságokhoz köthető az új kamerarendszer is, amely egy az egyben a 7-es sorozatból lett átvéve. A korábbi tolató, felülnézeti és kereszteződésbe betekintő nézet mellett számos új, látványos, 3D-s kép jelenhet meg. Lényegében úgy nézhetjük körbe az autót 360 fokban, mintha egy drónnal repülnénk körbe néhány méter magasból. Baromi látványos, baromi hasznos, ezzel már bárhova úgy lehet betenni a közel ötméteres limuzint, hogy a tükrökbe sem kell nézni, elegendő a kameraképre hagyatkozni. Persze ez hibás feltételezés, hiszen mindig körül kell tekinteni a valóságban is, nem szabad csak az lencséken keresztül figyelni a környezetet.

A kamerarendszer sokat fejlődött ennek a funkciónak köszönhetően, ugyanakkor egy visszalépés is történt. Az F10-esnél a lökhárító két oldalába 1-1 kamerát integráltak, mellyel a beláthatatlan kereszteződésekbe tudunk bekukucskálni. A G30-nál ezt a két kamerát elhagyták és egy 180 fokos látószögűt raktak be a vesék közé. Ez viszont a sarkokban olyan pici képet hoz létre, hogy alig látni a jobbról vagy balról érkező járműveket, már-már haszontalan ez a funkció, ami korábban kiválóan működött. Egy kamerával kevesebb gyártási költséggel egy kevésbé biztonságos, korábban nagyon hasznos extrát sikerült összehozni. Remélhetőleg a facelift során javítani fogják. Újdonság még, ami a manőverezéshez köthető, hogy akár vezető nélkül is képes egyenes vonalon ki, illetve beparkolni az 5-ös. Ehhez mindössze az okoskulcson kell nyomkodni a gombokat. Indítsunk, lássuk miben nyújt más vezetési élményt az új modell!
Műszaki adatok, fogyasztás, menetzaj, árak
F10G30
MotorosztályEuro 6
Hengerűrtartalom (cm3)2993
Hengerek/szelepek száma6/24
Váltófajta/-fokozatautomata/8
Teljesítmény [LE (1/min)]258 (4000)265 (4000)
Nyomaték [Nm (1/min)]560 (1500-3000)620 (2000-2500)
Végsebesség (km/h)250
Gyorsulás 0-100 km/h 5,75,4
Fogyasztás - vegyes [l/100 km]5,75,4
CO2-kibocsátás (g/km)150138

Az első pozitívum már azonnal az indítás után adódik: csendesebb az G30, mint az F10, ami nem csak alapjáraton, menet közben is igaz. Terhelésnél a motorzaj is alacsonyabb és a szélzaj sincs akkora, mint korábban. A motor ugyan csak 7 lóerővel lett erősebb, a forgatónyomaték viszont 60 Nm-rel nőtt, ami érezhető is gázadásnál. Sokkal fürgébb, kanyarban kezesebb és könnyebben vezethető az új generáció, annak ellenére, hogy csupán 20 kg-mal nyom kevesebbet. A bajorok korábban 100 kg-os fogyást is emlegettek, a valóságban viszont a két 530d xDrive között ennek csupán ötöde a különbség. Kellemes előrelépés az is, hogy végre az xDrive modellek kormánya is könnyebb. Az E60-as 5-ösnél jelent meg először az összkerékhajtás, már azokban a modellekben is érezhetően nehezebb volt a kormánykezelés, ami érthetetlen. Mostanra végre sikerült kiküszöbölni ezt a kényelmetlenséget.

Sok kicsi sokra megy. Apró dolgokon változtattak csak az új 5-ös sorozatnál, a sok apró dolog miatt viszont ténylegesen is jobb lett. Nem kell aggódni viszont. Nincs ég és földnyi különbség, emiatt nem kell rohanni és azonnal lecserélni a régit, ha esetleg olyan áll a garázsban. Ha viszont cserére kerül a sor és maradni akarunk a jól bevált ötösnél, akkor többet fogunk kapni az új modelltől. Természetesen, ahogy ilyenkor lenni szokott, az árak tovább emelkedtek, ugyanakkor alapfelszereltségként is többet kapunk. Egy dolog viszont nem változott, ami német prémiumautós sajátosság. Ha sok extrára vágyunk, akkor rá kell szánni az alapár felét, hogy kellően elkényeztessen minket a hetedik generációs 5-ös sorozat.
Műszaki adatok
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:59
    Permalink

    🙂 Én meg már azt hittem egyedül vagyok a véleményemmel… belül vannak jó megoldásai, ott a kicsit jobban a vezető felé fordított középkonzol, de pl.: középső kijelző, az nem az, mintha utólag jutott volna eszébe valakinek, hogy az is kell… Nos igen, én is az X5-öt választanám, ha választhatnám…

  • 2017.10.27. at 17:59
    Permalink

    Vegre valaki mas is igy latja 🙂
    Egyik tesztben sem biralta meg senki a kulsejet ennek a kocsinak, de tenyleg elkepeszto, hogy mennyivel jobban nezett ki az f10…. A belsejet spec el tudnam viselni az f10 helyett (bar a kiallo monitort nem igazan szeretem), de a kulsejet nem tudom megszeretni, tobbszori szalonlatogatasra, nezegetesre sem.
    Kollegam az egy eves f10-et akarta lecserelni, mar nagyon varta a g30-at, elso vevok egyike lett volna, aztan mikor megjelent, egyutt neztuk ertetlenul, hogy mi ez… inkabb rendelt egy uj x5-ot… azert ez beszedes.

  • 2017.10.27. at 17:59
    Permalink

    Akkor újra. Megjegyzem, jó hogy nem lehet módosítani egy hozzászóláson. :-O

    igumbi: Dehogy egyformák, az F10 gyönyörű, a G30 meg egy rettenet. Megpróbálták a formát finomítani, de ehelyett csak szétbarmolni sikerült.

  • 2020.03.03. at 21:33
    Permalink

    Talán nem a 2017-es modellévűeket kellene összehasonlítani, hanem mondjuk egy 2011-est az újjal. Egyből szembetűnne, hogy az új fényévekkel van műszakilag a régi előtt.

  • 2020.03.03. at 21:36
    Permalink

    Meg mondjuk az újba is meg a régibe is bele kellene rakni az összes extrát, ami létezik, létezett, nem egy fisz fasz lökhárítón agyalni. Egyből kijönne a különbség, akkor az új űrautónak tűnne a régi mellett. Mondjuk ilyenek hogy digitális műszerfal, kamerák, adaptív lézer fényszórók stb, stb.

  • 2020.03.03. at 21:39
    Permalink

    Az meg hogy hogy néz ki teljesen szubjektív. Nekem speciel egy 23 éves E46 jobban tetszik. Ha abba is beleraknánk a mostani extrákat, akkor kenterbe verné mindet.

Vélemény, hozzászólás?