Genfben is támadnak a kínaiak

A már ismert GQ3 mellé két koncepciót is ígér a Qoros Genfbe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár csak tanulmányként, de a már ismert GQ3 szedán mellé hibrid crossovert és praktikus kombit is visz majd a Genfi Autószalonra a kínai Qoros.

Karácsonyi ajándékként már láthattuk a kínai Qoros ígéretes, 4,7 méter hosszú, nem visszataszító formájú szedánját, ami ráadásul ezen márka első modellje. Valóban ígéretesen indítanak, egyebek mellett 5 Euro NCAP csillagos töréstesztre pályáznak, s már decemberben napvilágot látott az is, hogy a motorpalettán 1,6 literes, direkt befecskendezésű turbós benzines is szerepelhet.
Noha a GQ3 márciusban már a Genfi Autószalonon is látható lesz, idén - az év második felében - csak Kínában fog piacra lépni, s az európai kereskedőknél csak 2014-ben várható a felbukkanása. A már sorozatgyártásra kész állapotban Genfbe vitt GQ3 mellett két koncepciót is ígér a Genfi Autószalonra a Qoros. Az egyik egy ötajtós, akár crossoveres hibrid, a másik pedig egy kombi - mindkét koncepciómodell alapját a GQ3 adja majd.
A Cross Hybrid névre hallgató ötajtós full hibrid, azaz emissziómentes, elektromos üzemre is képes lesz, s villanymotorjai a ma divatos, mechanikus kapcsolat nélküli összkerékhajtást is megadják majd, azt viszont egyelőre nem árulták el a kínaiak, hogy belső égésű motorja benzines vagy dízel lesz-e.
Hirdetés
A kombi többcélú használathoz alkalmas, tágas és kellően variálható csomagteret, valamint természetesen tágas, szintúgy többféleképp alakítható utasteret, dönthető hátsó üléseket és speciális rakományrögzítőket ígér. További részletek legkésőbb március 5-én, a Genfi Autószalon első sajtónapján várhatók, persze nem leszünk meglepődve, ha előbb is szivárognak ki részletek, esetleg újabb fotók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?