Nagyon óvatosan nyúltak a Superb vonalaihoz a frissítés során
Biztosan sokan tudjátok, de azért mégis érdemes megemlíteni, hogy a Superb név nem a 21. század szülötte a Skoda palettáján. Már az 1930-as években is építettek ilyen néven luxusautót, amit most azért hozok fel, mert nagyon érdekes látni az ezzel kapcsolatos számokat. Egészen pontosan a legyártott mennyiséget. A Superb különböző modellváltozataiból 1934 és 1949 között összesen 2500 darab hagyta el a gyárat, a Skoda jelenlegi zászlóshajója viszont már 1 280 600 darabnál jár és ez valószínűleg ezekben a pillanatokban is növekszik, hiszen a márka gyárai több műszakban ontják magukból a járműveket. És még így is nehezen elégítik ki a keresletet, oly népszerűek.
[BANNER type="1"]
A modern Superb 2001 óta íródó története során több, mint egymillió példányban kelt el
Talán ezért sem jelentős a Superb formatervének változása. Most még nem tartunk generációváltásnál, a frissítés pedig csak apró módosításokat hozott. Az új „arcot” szerintem az átrajzolt ködfényszórókról lehet felismerni a legkönnyebben, amelyek a kicsit szintén módosított első lökhárítók alján helyezkednek el. Kevésbé feltűnő, de karcsúbbak lettek a fényszórók is, illetve a hűtőrácson megduplázódtak a függőleges krómcsíkok.
Továbbra is cseh üvegműves ipar adja az ihletet a formatervezőknek, így a kristályüveg díszek éles vonalai köszönnek vissza a karosszérián.
| Hosszúság [mm] | Szélesség [mm] | Magasság [mm] | Tengelytáv [mm] | Csomagtér [l] | |
| 5 ajtós | 4869 | 1864 | 1469 | 2841 | 625-1760 |
| Kombi | 4862 | 1864 | 1477 | 2841 | 660-1950 |
Változtak a lámpatestek
Embléma helyett Skoda felirat
Ahogy a ráncfelvarrások során az lenni szokott, az utastérben is emeltek kicsit a felhasznált anyagok minőségén, a leggazdagabb felszereltségű modellekben megjelent az Alcantara és bőrkárpit keveréke, valamint rengeteg Simply Clever megoldást pakoltak az autóba. Formai változás azonban nincs. Talán csak a középkonzolon lettek egy kicsit lekerekítettebbek az érintőképernyős kijelző sarkai. Innen ráadásul eltűntek a képernyő két oldalán található gombok, tényleg mindent tapintással intézhetünk a multimédiás rendszerben. A klíma kezelőgombjai ugyanott találhatók, ugyanolyan formában és a váltókar körüli gombkiosztás sem változott. Továbbra is három különböző multimédiás rendszer közül választhatnak az ügyfelek. A Bolero és az Amundsen 8 colos kijelzőt kap, míg a Columbus 9,2 colosat. Viszont megjelent a digitális műszeregység is a vezető előtt, amelyen többféle módon is megjeleníthetők a kívánt adatok. Természetesen nem hiányzik a telefontükrözés (SmartLink) lehetősége, ahogy az Appla CarPlay és Android Auto kompatibilitás sem, sőt fedélzeti wifivel is felszerelhető a Superb.
A formavilág szinte változatlan, az anyagminőség javult
A digitális műszeregység 10,25 colos, több különböző variációban jeleníthetők meg az infók
A kényelem és a térkihasználás terén továbbra is példamutató a cseh limuzin. Talán mondanom sem kell, hogy elöl a bőrfotelekben könnyen és gyorsan beállítható a megfelelő üléspozíció, de a hátsó lábteréből sem vesztett a Superb.
Már-már sofőrös limuzinnak (avagy sofőrös kombinak) is beillik és természetesen hátra is rendelhető ülésfűtés, valamint az utasok maguk szabályozhatják a klímaberendezést.
A csomagtér mérete pedig több, mint kielégítő. A limuzin alaphelyzetben 625 literes és 1760 literesre bővíthető. A csomagtér-ajtó továbbra is a hátsó ablakkal együtt nyílik, így jóval könnyebben pakolható, mint egy hagyományos négyajtós szedán. A kombi pedig alaphelyzetben talán még egy kiselefántot is elnyelhet, hiszen 660 literes tér áll rendelkezésre, ami 1950 literig növelhető.Majdnem kisteherautónyi a kombi csomagtere
A kategóriatársakat megszégyenítő az utastér mérete
Kétféle motorral sikerült a menetpróbán vallatni a friss Superbet. Sajnos, amelyre a leginkább kíváncsi lettem volna, azt nem hozták el. Ez nem más, mint a hibrid, amelyben az 1,4 literes TSI és egy 85 kilowattos villanymotor párosa dolgozik összesen 218 lóerős rendszerteljesítménnyel. Lecsaptam hát a kétliteres dízelre, illetve az új 1.5 TSI-re. Előbbi valószínűleg továbbra is népszerű marad, hiszen a Superb még mindig a flottavásárlók körében a népszerűbb. Az eladások 82 százalékát a flottás megrendelések teszik ki, míg a dízelek aránya 68,4 százalék. Sőt, még azt is elárulták, hogy a kombi karosszériával keresettebb a Superb (54 százalék). Színek kapcsán fekete fényezéssel kérik a legtöbben és a szürke két árnyalata fér még fel a dobogóra.
| 1.5 TSI 110 kW | 2.0 TSI 140 kW | 2.0 TSI 200 KW 4×4 | 1.6 TDI 88 kW | 2.0 TDI 110 kW | 2.0 TDI 140 kW | |
| Emissziós norma | Euro 6d-TEMP | |||||
| Hengerűrtartalom (cm3) | 1498 | 1984 | 1598 | 1968 | ||
| Hengerek/szelepek száma | 4/16 | |||||
| Váltófajta/-fokozat | kézi/6 | automata/7 | ||||
| Teljesítmény [LE (1/min)] | 150 (5000-6000) | 190 (4200-6000) | 272 (5500-6000) | 120 (3500-4000) | 150 (3000-4200) | 190 (3500-4000) |
| Nyomaték [Nm (1/min)] | 250 (1500–3500 ) | 320 (1500–4100) | 350 (2000–5400 ) | 250 (1500–3250) | 360 (1700–2750) | 400 (1900–3300 ) |
| Végsebesség [km/h] | 220 | 240 | 250 | 205 | 221 | 240 |
| Gyorsulás 0-100 km/h | 9,0 | 7,7 | 5,6 | 11,1 | 9,1 | 8,0 |
| Kombinált fogyasztás [l/100 km] | 6,6 | 8,0 | 9,3 | 6,6 | 6,4 | 7,1 |
| CO2-kibocsátás [g/km] | 150 | 181 | 210 | 172 | 167 | 187 |
| Saját tömeg [kg] | 1455 | 1535 | 1645 | 1530 | 1575 | 1589 |
| Megengedett össztömeg [kg] | 2028 | 2098 | 2250 | 2103 | 2148 | 2162 |
A kétliteres dízel 150 és 190 lóerős változatban kérhető. Előbbi hatfokozatú manuális vagy hétfokozatú DSG váltóval, utóbbi viszont csak a DSG-vel, viszont összkerékhajtással is. A dízellel kezdtem az ismerkedést, amelynek a hangszigetelését zseniálisan oldották meg. Kívülről persze eltéveszthetetlenül gázolajosan morog, az utastérben viszont majdnem síri csend honol. Nagyobb gázadásoknál hallani csak némi búgást, de az is inkább csak valami távoli morajlásnak tűnik. A 190 lóerő mellé társuló 400 Nm bármikor képes rakétaként kilőni az autót, és itt most komolyan gondolom a jelzőt, mert a DSG-ve pont úgy viselkedik, mint „raketta”. Eleinte komótosan indul meg, aztán észhez tér és hasít rendesen. Papíron 1900-as fordulatnál érkezik a 400 Nm, de érzésre már hamarabb is.
Az igazán érdekes dolog viszont az, hogy az 1,5 literes, 150 lóerős benzinmotor semmivel sem kevésbé virgonc pedig „csak” 250 Nm a forgatónyomatéka.
Viszont az már 1500-as fordulatnál megérkezik, így a rövid tesztút során szinte egyformának éreztem a két motort ebben a tekintetben. A benzinesben persze még annyira sem hallani az erőforrás hangját, viszont a DSG ugyanolyan ráérősen végzi a dolgát. Persze ettől még nyugodtan bele lehet fogni az országúti előzésekbe, egy szempillantás alatt letudhatók a cammogó kamionok. Bár a fedélzeti számítógép adatai mindig csalókák, a többnyire 100 kilométeres tesztkörökön, amik valóban a vegyes használatot tükrözik az útvonalukkal, a dízel 7,2 literes átlagot mutatott, a benzines pedig 8,2 litert.Érzésre olyan, mintha nem is lenne nyomatékelőnye a dízelnek
Mindkét autó kombi volt és mindkettőben helyet kapott egy üzemmódválasztó gomb. Ezzel többek között gazdaságos, komfortos és sportos karakterrel lehetett felruházni a Superbet. A sportos módban adja a legtöbb visszajelzést a kormány, bár ilyenkor szereti a fordulatszámot mindig magasabban tartani. Azonban inkább a „komfort” mód illik ehhez az autóhoz és a higgadt, végtelenül kényelmes suhanás. A kanyargósabb, dimbes-dombos szakaszon a benzines tolta jobban az orrát, ám a dízelben ott szolgált az összkerékhajtás, ami erre magyarázatul szolgál.
Átlagos használat során azonban nem hiszem, hogy túl hasznos a 4×4, kivéve, ha egy Scout modellt visz haza a vásárló.
A Superb palettáján ugyanis most először választható ez a terepjárós fílinggel felruházott változat, ami jól jöhet a földutakon is sűrűbben megforduló ügyfeleknek. De választható Sportline is fekete hűtőmaszkkal vagy akár fekete felnikkel, egyedi színekkel és kétliteres TSI-vel, illetve a maximalisták számára az L&K, a minden földi jóval teletömött luxusváltozat. A megújult Superb hazai megjelenésére már nem kell sokat várni, hiszen a nyár végén megérkezik a márkakereskedésekbe, így az árazásról is hamarosan többet tudok elárulni.Először kérhető igazi Scout modell. Korábban csak ScoutLine létezett



















































A Skoda minden tekintetben nagyon rendben van. Nekem legjobban abban a sötétkék színben tetszik ami a képeken van. A cégvezetők sok esetben nem dízelt vesznek, hanem 2.0 TSI-t, na azzal megy igazán ez a kocsi (oké a 2 literes dízel sem rossz). Az eladások többsége kombi, a többi meg 5 ajtós, ezért írtam, hogy a Toyota Camrynek sok esélye nem lesz egy sima 4 ajtóssal kombi nélkül.