Hamarosan Magyarország is büszkélkedhet hiperautóval

Bak Tibor alapító Ian Callummal fog össze a Kincsem Hyper-GT tervezésében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kincsem Hyper-GT lesz az első magyar hiperautó neve, ha elkészül. Mint a versenyló, úgy a luxusmárka is magyar-angol együttműködés gyümölcse lesz.

Lassan már minden ország készít nagyon limitált, nagyon drága sportautót, vagy legalábbis sokunkban biztos ezt a benyomást kelti az a sok koncepcióautó, melyek havi rendszerességgel kerülnek elő a sajtóban. Ugyanakkor ha összeszámoljuk ezeket, azért kijelenthető, hogy mégsincs olyan sok nemzet a világ összes országát tekintve, akik ilyen luxussportkocsit készítenek. Akár sokalljuk, akár keveseljük, tény, hogy eddig hazánk nem volt része ennek a listának, ezen változtat most Bak Tibor és új márkája, a Kincsem. Idén debütál a vállalkozás, mint a Svájcban regisztrált és a svájci digitális tőzsdén hamarosan megjelenő Bak Motors AG brandje, aminek első terméke egy exkluzív hipersportautó lesz, a tervek szerint szintén idei bemutatkozással.
Hirdetés
Kincsem, a versenyló az 1800-as évek végén tett szert hírnévre világszerte, mint az angliai vérvonalú, ám Magyarországon született ló, aki 54 versenyen keresztül volt veretlen - ilyen eredménnyel a mai napig nem büszkélkedhet egyetlen másik ló sem. Figyelemreméltó teljesítményén kívül az angol-magyar együttműködést is képviseli a névválasztás, hiszen Bak Tibor Ian Callummal és tervezőstúdiójával fogott össze a Hyper-GT elkészítésére. Az 54 diadal után 54 darab készül a luxus túraautóból, melynek meghajtásáról egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy magas fordulatszámig pörgő, Forma-1-es technológiájú belsőégésű motorból és egy akkumulátor-villanymotor párosból áll majd. Óriási teljesítményre számíthatunk, hasonlóan magas árcédulával.

A Hyper-GT, illetve maga a Kincsem vezérelve a személyreszabott tervezés, ez különböztetheti majd meg a sportkocsit a számtalan másik versenytárstól.

A Kincsemnél a legújabb digitális technológiák, például a virtuális valóság segítségével szeretnék minden egyes ügyfelüket a lehető legmélyebben bevonni a tervezési folyamatba, hogy az autók menettulajdonságai a vevők igényeihez és képességeihez legyenek igazítva. Bak Tibor a Forma-1-gyel és kedvenc pilótáival, Sennával és Prosttal von itt párhuzamot, akik saját maguk dolgoztak együtt a mérnökökkel, hogy a hozzájuk leginkább illő beállításokkal indulhassanak a versenyeken. Később luxus-SUV-ot is szeretnének piacra dobni, a Hyper-GT hibrid meghajtásával és személyre szabhatóságával, de nem csak autókra korlátozódik majd a Kincsem kínálata, további luxustermékekkel is szeretnének majd foglalkozni. Ian Callum elmondása szerint "a Kincsemmel való munkában megvan az a ritka kiváltság, hogy nem csak egy szép autót tervezhetnek, de meg is alapozhatják egy innovatív luxusmárka stílusirányzatát. A Kincsem nem adott meg szabályokat, így feltehettük magunknak a kérdést, mit tennénk, ha megtehetnénk bármit, amit akarunk? Ez az egyik leginkább vérpezsdítő lehetőség egy tervező számára." Callum volt a Ford, az Aston Martin és a Jaguar tervezője is, nemrég az Év Autótervezőjének választotta a GQ. A Hyper-GT még idén debütálhat, az első darabok 2023-ban érkezhetnek meg a szerencsés vásárlókhoz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?