Háromhengeres dízellel is jön a Mini Clubman

A Mini Clubman is megkapta a háromhengeres dízelt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Mini bemutatta a One D Clubmant, amely háromhengeres dízellel lesz elérhető. Egyelőre Angliában rendelhető, később azonban egész Európában piacra kerülhet.


Az Egyesült Királyságban mutatta be a Mini a One D Clubman háromhengeres dízelét, amellyel arra számítanak, hogy több üzleti és flottás ügyfelet tudnak majd szerezni az újdonsággal. Az 1,5 literes blokk 116 lóerőt és 270 Nm forgatónyomatékot teljesít, mellyel 10,4 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára a hatajtós Clubman, végsebessége 191 km/óra. Vegyes fogyasztása a gyári értékek alapján igen alacsony, mindössze 3,2 l/100 km.
Hirdetés

Az elsőkerékhajtású Minihez hatfokozatú kézi vagy szintén hatos Steptronic automatát választhatunk. Alapfelszereltségként 16 colos felnik, tempomat, bőrkormány, ködfényszóró, automatikus fényszórókapcsolás, esőérzékelős ablaktörlő, DAB digitális rádióadó és gumiabroncsnyomás ellenőrző rendszer is megtalálható benne. Az opcionális Chili csomaggal 2785 fontért (kb. 1,1 millió forint) LED-es nappali menetfény és fényszórók, automata légkondi, bőr/szövet kárpit, fűthető sportülések és parkolássegéd is rendelkelezésre áll.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?