Hirdetés

Használtautó-import: idén akár 150 ezer fölé nőhet a behozatal

Öt év alatt közel ötszörösére nőtt az importált használt személyautók száma

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az év első harmadában közel negyedével nőtt a haszáltautó-import volumene, év végére újabb rekord várható. Mutatjuk a kedvenc márkákat és modelleket.

Mind több használt autó érkezik az országba. A vevők józanodnak, csökkenőben a prémium márkák dominanciája

2016 első harmadában közel 45 ezer használt autó özönlött be az országba, 24 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Az előző évek tapasztalatai szerint – az év végére bekövetkező további élénkülést is figyelembe véve – a Használtautó.hu szakértői jó esélyt látnak arra, hogy változatlan piaci környezet mellett év végéig nem kevesebb mint 150 ezer használt autó érkezik majd. Az import járművek több mint 60 százaléka továbbra is legalább tízéves, miközben a behozott autók összetételében a presztízsmárkák súlya évről évre lassan csökken.

Továbbra is többségében tíz év feletti autók érkeznek hazánkba. Igaz, a hazai autópark KSH szerint 13,7 éves átlagéletkorát nem rontják

„Úgy tűnik, az idei évben is töretlenül folytatódik a használtautó-import bővülése: míg tavaly április végéig 36 100 használt személyautót importáltak Magyarországra, ez az érték idén már 44 700 felett jár. Áprilisban első ízben fordult elő, hogy egyetlen hónapban több mint 12 ezer használt autót regisztráltak az országban” – tájékoztat Fodor László, a Használtautó.hu szakértője.

Az előző évekhez mérten is, de akár hónapról hónapra is növekedést láthatunk a használtautó-importban
Az előző évekhez mérten is, de akár hónapról hónapra is növekedést láthatunk a használtautó-importban

Továbbra sem fiatalodik a használtautó-import állománya: az idén behozott járműveknek 61,5 százaléka legalább tízéves. Ez az az életkor, amely mellett nagyobb kategóriákra is megvan a hazai fizetőképes kereslet. Ám ennek a ténynek számos negatív hatása van: mivel a kínált autó előéletének sokkal nehezebb utánajárni, az új tulajdonosnak számos esetben komoly pótlólagos kiadással kell szembesülnie az utólag felfedezett műszaki problémák miatt. Míg az idehaza futó legtöbb autónak a futásteljesítményéről már legalább két nyilvántartott adata is egyszerűen lekérhető a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) 2012 januárjától vezetett adatbázisából[/url], ez a külföldön vásárolt autók esetében nem valósítható meg. Ez a helyzet pedig szinte tálcán kínálja a lehetőséget a kilométeróra-tekerésére – akár külföldi, akár egyes hazai eladók számára.

Hirdetés

A számokból egyértelműen látszik, hogy a használtautó-import egyre szélesebb vásárlói réteget érint: idén kétszer annyi használt, mint új autót helyeztek forgalomba Magyarországon, így az elsőként forgalmit kapó személyautóknak immár több mint kétharmada lesz külföldről származó használt jármű (ez az arány 2012-ben még 50 százalék volt). A szélesebb vásárlói kör megjelenése az igények változékonyságát is növeli.

Használtautó-import - 2016. január-április - top márkák
Hely Márka Példány
1. Volkswagen 5536
2. Ford 4620
3. Opel 4561
4. BMW 3590
5. Audi 2973
6. Mercedes-Benz 2941
7. Mazda 2292
8. Renault 2245
9. Toyota 2080
10. Peugeot 1690
11. Citroen 1298
12. Honda 1284
13. Fiat 1195
14. Hyundai 757
15. Skoda 754
16. Nissan 749
17. Volvo 717
18. SEAT 714
19. Alfa Romeo 661
20. Mitsubishi 634

Mérséklődött az Audi vagy a Mercedes dominanciája, erősödött azonban az Opel és a Mazda is a behozatalban
Mérséklődött az Audi vagy a Mercedes dominanciája, erősödött azonban az Opel és a Mazda is a behozatalban

Ha összehasonlítjuk a két éve behozott állomány összetételét az idén év elején importált járművekével, észrevehetjük, hogy a presztízsmárkákat jelentő Audi-BMW-Mercedes hármas immár csak 21,2 százalékát teszi ki a behozatalnak, szemben a 2014-es 25,1 százalékkal. Általánosságban is csökken a koncentráció a márkák tekintetében: az első nyolc leggyakoribb autómárka két éve még a teljes sokaság 68 százalékát adta, most ez az érték már csupán 64 százalék. A fenti igényeltolódásnak is köszönhető, hogy miközben a BMW a sorrendben két év alatt a másodikról a negyedik helyre csúszott, addig például a Mazda a 11-dikről a 7. helyre tudott felkapaszkodni.

Használtautó-import - 2016. január-április - top modellek
Hely Márka Példány
1. BMW 3-as sorozat 1845
2. Volkswagen Passat 1760
3. Ford Focus 1668
4. Volkswagen Golf 1419
5. Audi A4 1222
6. Mercedes-Benz A-osztály 894
7. Opel Zafira 834
8. Ford Mondeo 786
9. Mazda6 762
10. Opel Corsa 722
11. BMW 5-ös sorozat 719
12. Audi A6 644
13. Mazda3 589
14. Renault Scénic 583
15. Volkswagen Polo 569
16. Opel Astra H 520
17. Audi A3 471
18. Honda Civic 470
19. Renault Mégane 437
20. Opel Astra G 434

Kilátások az idei évre
A jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy a használtautó-import folyamatos felfutását egyelőre a gyengülő forintárfolyam sem tudta megtörni. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben év közben a szabályozói környezet sem változik, év végére akár a 150 ezret is meghaladhatja a használt személyautók behozatalának volumene.

2012-ben csökkent a regisztrációs adó mértéke, azóta töretlen az import növekedése
2012-ben csökkent a regisztrációs adó mértéke, azóta töretlen az import növekedése
Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?