Hat villanyautót mutathat be a Toyota 2025-ig

Nem áll meg a japán márka a bZ4X-nél, további villanyautókat mutatnak be a közeljövőben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Belső értesülések szerint 2025-ig összesen 7 villanyautót szeretne a Toyota a modellpalettájában tudni, ezek közül az első, a bZ4X már kapható, a következő elektromos modellt még az idén bejelenthetik a japánok.

A tavaly év végén bemutatott koncepciójárművekről egyelőre nem sokat tudni, akkor Akio Toyoda, a Toyota elnöke sem a megjelenésük időpontjáról, sem a technikai paraméterekről nem beszélt, azonban belső információk szerint a japán márka 2025-ig a már általunk is próbált bZ4X-en túl további 6 villanyautót kíván a piacra dobni, ezek vélhetően a koncepcióautók közül kerülnek ki. Ha 2025-ig valóban szeretnék bővíteni a elektromos palettát, akkor igyekeznie kell a Toyotának, hiszen mindössze 3 és fél év áll rendelkezésükre, azaz félévente kellene egy villanyautót leleplezniük.
Hirdetés
Valószínű, hogy a közeljövőben bemutatkozó autók nagy része (ha nem is az összes) a Toyota e-TNGA platformjára épül majd, így vélhetően az akkumulátor, a töltő és a villanymotor is mutatni fog némi hasonlóságot a bZ4X-hez. A spekulációk szerint így elsőkerék-hajtású autók esetében 204 lóerő és 265 Newton-méteres teljesítmény áll majd a vásárlók rendelkezésére, míg a dupla villanymotoros, összkerékhajtású variáns esetében 218 lóerővel és 336 newtonméterrel számolhatnak a leendő tulajdonosok. Az akkumulátorcsomag akár 150 kW-tal is tölthető lesz, 10 év vagy egymillió kilométer elteltével pedig az eredeti kapacitás 70 százalékára lehet majd képes. A jelenlegi számítások szerint a hatótáv is csökken valamelyest 10 év elteltével: 516, illetve 470 kilométerre lehet képes újkorában az autó egy feltöltéssel, míg egy évtized elteltével is legalább 360 és 330 kilométer a várható hatótáv.
Hirdetés
A Toyota tervei szerint a jövőben érkezik további 6 szabadidőjármű, egy pickup, egy furgon, két sportautó, egy szedán és egy autómegosztó szolgáltatásoknak szánt mikorjármű is az évtized végiéig. A sok bizonytalan között azonban az már biztos, hogy a bZ4X után egy villany szedán érkezik majd, mely dimenzióiban a Corollához hasonlít majd, de helykínálata a Camryvel vetekszik majd. A négyajtós limuzin vélhetően módosítások nélkül kapja meg a már bemutatott szabadidő-autó hajtásláncát, ám kisebb homlokfelületének köszönhetően valamivel takarékosabb lesz. A szedán után valószínű ismét két szabadidőjárművet villant majd a Toyota: a bZ4X egy kisebb és egy nagyobb testvért is kap maga mellé, utóbbi nagyobb aksival és dupla villanymotorral érkezhet, akár 313 lóerős teljesítménnyel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?