Hétszemélyes Duster érkezhet?

Grand Duster nevet kapna a Dacia nagyobb SUV-ja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre pletykaszinten, de máris felröppent a hír, miszerint akár hétszemélyes Dacia Duster is várható a következő generációval.


A Dacia már gőzerőkkel dolgozik a Duster idén várható második generációján. Pletykák szerint a már ismert és sikeres SUV többszöri modellfrissítését egy nagyobb és praktikusabb új modell követheti. Szintén csak találgatás szintjén merült fel a Grand Duster megnevezés, követve az anyacég Renault példáját. A hosszabb, akár hétszemélyes városi terepjáróra 2018-nál előbb semmiképp sem számíthatunk - ha egyáltalán elkészül.
Hirdetés
Továbbra is a román gyár olcsó megközelítése várható, belépő szintű ülésekkel, alap hangrendszerrel, navigációval és klímával, esetleg tolatóradarral és -kamerával. Motorpalettáját a kistestvértől örökölné, például a 125 lóerős, 1,2 literes turbós benzines erőforrástól az 1,6 literes dízelig, ami a jelenlegi 1,5 literest válthatja, illetve egészítheti ki. Minden modellhez hatfokozatú kézi váltó várható alapként, az automata és az összkerékhajtás rendelhető extra lehet. Egyelőre ez még mind spekuláció.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 22:21
    Permalink

    Igazából a Captur a Clio Stepway változata. Persze kicsit a külsejét is átrajzolták, nem csak megemelték és tettek rá extra műanyagokat mint a Sandero esetében. De a lemezek alatt ugyanaz majdnem mindkettő.

  • 2017.10.27. at 22:21
    Permalink

    A Captur sem tud többet nála, kb ugyanaz a műszaki hátterük. Ugyanazok a motorok, futómű is kb hasonló. Persze a Sandero olcsóbb anyagokból van, nem olyan divatos, nincs hozzá annyi extra. Viszont ez az új ráncfelvarrt egész pofás lett belőle.

Vélemény, hozzászólás?