Hidrogénes GS? Feltámadhat a Lexus egyik limuzinja

Üzemanyagcellás hajtáslánccal éledhet fel a Lexus GS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly leálltak a Lexus GS gyártásával, akkor úgy tűnt, hogy örökre. Ám lehet, mégis új életre kelhet a hátsókerék-meghajtású limuzin, méghozzá üzemanyagcellás hajtáslánccal, vizet "kipöfögve".

Harminc évvel ezelőtt, 1991-ben mutatta be a Giugiaro által tervezett GS limuzint a Lexus, ami a japán belpiacos zászlóshajójával, a Toyota Crown limuzinnal állt szoros műszaki rokonságban. Ez a rokonság egészen húsz éven át tartott, hiszen a 2011-ben bevezetett, negyedik (és egyelőre utolsó) generációs Lexus GS önálló padlólemezre épült. Ha a Lexus úgy döntene, hogy ismét felveszi kínálatába a GS szedánt, akkor most már a TNGA-L platformra épülhetne, amelyre a második generációs Toyota Mirai is. Az ausztrál Drive magazin bennfentes forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Crown helyett a Miraira esett a Toyota választása, mint a következő, ötödik generációs Lexus GS műszaki donorja. Az erre vonatkozó technikai információkat azóta törölték az internetről (ami már önmagában is beszédes), ám ha belegondolunk, logikus lépés volna a Toyota részéről a döntés. Az új generációs Toyota Miraiból tízszer annyit készül gyártani a vállalat, mint az elődmodellből, ha pedig rendelkezésére áll megfelelő gyártókapacitás, a darabszámok növelésével lehet a leghatékonyabban csökkenteni a költségeket. Ez mindenképpen kívánatossá teszi egy testvérmodell bevezetését, arról nem is beszélve, hogy egy hidrogén üzemű Lexus a márka és a technológia presztízsét egyaránt erősítené.
Hirdetés
Szemfüles újságírók már korábban lefotózták egy üzemanyagcellás Lexus prototípusát, amelyet akkor LS-ként azonosítottak. Elképzelhető természetesen, hogy ez így is marad, tehát az LS zászlóshajó vezetheti be a prémium márka kínálatába a világ leginkább előremutató hajtáslánc-technológiáját, ugyanakkor fontos érvek szólnak amellett, hogy önálló típusként lépjen piacra az első Lexus FCEV.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?