Hó van, itt a hétvége, mi kellhet még a síeléshez?

Fizetett hirdetés

Síelni menne autóval? Ezekkel készüljön az útra!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még a mostani hétvége is ígér havazást, így aki síelni akar, biztosan talál kellő mennyiségű havat, csak el kell jutni a sípályákhoz. Miként, mivel? Ehhez adunk néhány tanácsot!

Az elmúlt hetekben, de még a héten is jelentős hómennyiség esett hazánk és a környező országok területére. Ez kedvező a síelők számára, remekül használhatók a magyarországi sípályák, Eplényben a héten újabb pályákat és felvonókat nyitottak meg, de jól síelhetők a Mátra pályái is. Miként azt korábbi cikkeinkben írtuk, egyetlen napra is érdemes lehet - komolyabb pályák miatt - külföldre utazni, akár Budapestről, akár vidéki városainkból is. A síeléshez persze némi előkészület is szükséges, nem árt az edzés, a pályára lépés előtt a bemelegítő tornával járó nyújtás, s annak érdekében, hogy a pályáig elérjünk, illetve onnan biztonságosan hazaérkezzünk, s közben még legfőbb csomagjaink, azaz a síelés kellékei is elférjenek, speciális kiegészítők beszerzésére lehet szükség.

Ehhez nagy segítséget ad a Norauto, az Auchan bevásárlóközpontok területén − Soroksáron, Csömörön, Dunakeszin és Székesfehérváron − található márkafüggetlen gyorsszerviz és autósáruház, mely a téli szezonban csokorba gyűjtve kínálja azokat az autós kiegészítőket és kellékeket, melyekre a téli autózáshoz szükség lehet. Téli gumija feltételezhetően minden olyan autósnak van, aki síelni megy, arra nem csak a megfelelő tapadás érdekében lehet szükség! Az M+S jelölésű, hópihével ellátott abroncsokat ugyanis a környező országokban, Ausztriában, Szlovéniában, Szlovákiában és Csehországban a rendőrök is számon kérhetik a téli időszakban, s bírságolhatnak, ha a télies útviszonyok mellett nem azzal autózunk. A síterepek közelében a hólánc is kötelezően előírt lehet, síeléshez feltétlenül ajánlott azzal felszerelkezve útra kelni, sőt, a fel- és leszerelését előre ajánlott begyakorolni, hogy a síelésre szánt időből minél kevesebbet kelljen hóláncszerelésre fordítani. A mai üzemanyagárakhoz és a síelési költségekhez mérten is kedvezőek már a hóláncok árai, a Norauto kínálatából ráadásul most 15 százalékos árkedvezménnyel kínálkoznak, így már 4242 forinttól kapható lánc, 13 590 forinttól pedig már automata láncfeszítős Clack&Go Weissenfels lánc is kínálkozik. A hagyományos hóláncok tapadóképességét és a szövethuzatok könnyű felszerelhetőségét ötvöző Norauto prémium hólánc pedig 17 756 forinttól érhető el.

Hólánccal ökölszabály, hogy az a hajtott, összkerékhajtású autóknál az irányíthatóság megőrzése és a jobb fékhatás érdekében az első kerekekre szerelendő. Nem ajánlott 50
km/óránál többel haladni velük, s a nem automata feszítősöket időközönként ellenőrizni szükséges, aszfaltra érve pedig mindegyiket le kell szerelni. Vásárláskor természetesen nem csak a fajtára, hanem a méretre is szükséges figyelni. Megfelelő téli gumival és hólánccal biztosak lehetünk abban, hogy el fogunk jutni a síterepre, ám nem mindegy, hogy közben hogyan férünk be az autóba.
Szerencsés esetben, megfelelő méretű kombival, egyterűvel vagy akár kisbusszal a sí- és snowboardfelszerelés is beleférhet az autóba, ám ezekbe is rendszerint csak akkor, ha nincs telítve az utastér. Az egy főre jutó költségek tekintetében azonban jobban járunk, ha telt házzal utazunk, s ha a csomagok biztonságos rögzítésére is gondolunk, könnyű belátni, hogy a sífelszerelésnek a tetőn van a helye. Ha mégis az utastérben szállítanánk, a léceket és a botokat tegyük sízsákba, s azt hevederekkel kössük a ma már a legtöbb autóban megtalálható csomagtéri rögzítőszemekhez, hogy egy esetleges vészfékezésnél ne szabaduljanak el.

Számos rögzítési mód közül választhat az, aki autója tetején szállítaná a sícuccokat. Akinek amúgy nincs tetőcsomagtartója, az legjobban a mágneses síléctartókkal jár. Bár ezek panorámatetős, bordázott vagy erősen domború tetejű autókra nem rögzíthetők, a többire - természetesen megtisztított felületre - kellően stabilan illeszthetők rá, s ezekből is létezik zárható kivitel, így nem kell aggódni, hogy tankoláskor vagy autópálya-pihenőnél megállva valaki leemeli a léceket vagy magát a tartót. Mivel a Norauto most hóláncai mellett síléctartóit is 15 százalékos árkedvezménnyel kínálja, a mágneses tartó már 11 042 forinttól megkapható, s így olcsóbb sílécszállítási módot jelent, mintha az önmagában többe kerülő tetőcsomagtartót is vennénk.
Akinek már van tetőcsomagtartója – mert például nyáron kerékpárt szállít azon, az még olcsóbban megúszhatja a sílécek biztonságos szállítását. A legolcsóbb ilyen adapter kedvezményes árán 1607 forint a Norautonál, a négy pár síléc szállítására alkalmas alumínium tartót pedig 6452 forintért megkaphatjuk. Magas építésű autókhoz, terepjárókhoz, egyterűekhez jól jöhet a Thule speciális, oldalra csúsztatható tartója. Sílécek már képzeletben a tetőn, hólánc a csomagtérben, téli gumi az autón - most képzeljen mindenki maga elé négy pár sícipőt és még négy, akár csak kisebb csomagot. Ugye, hogy nem fér be a csomagtérbe? Legfeljebb egy komoly kombiéba, egyterűébe. Aki viszont nem ilyen modellel rendelkezik, az kénytelen egyéb megoldást találni. Nagyon keresgélni persze nem kell: tetőcsomagtartóra szerelhető tetőboxnak hívják. Autónk tetejénél nem érdemes hosszabbat választani – így nem fogjuk gátolni a csomagtérajtó nyitását. Míg autóvásárláskor a nagyobb modellel elérhető nagyobb csomagtér általában komoly felárat jelent, tetőboxszal, a Norautonál legolcsóbbal 38 490 forintért kaphatunk 240 liternyi rakodóhelyet, s még olcsóbban vehetünk litereket a 390 literes, 57 490 forintos boxszal. Van persze temérdek egyéb változat, kivétel nélkül zárhatók, létezik kétoldalra nyíló is. Vásárláskor nem csak az aktuálisan szállítandó lécek száma és mérete alapján érdemes boxot választani, hanem a várható családbővülést, vagy a gyerekek és léceik méretnövekedését is érdemes figyelembe venni.
Mindent bepakoltunk, ami a síeléshez szükséges lehet? Akkor már csak arra érdemes figyelni, hogy az autó megfelelő állapotban legyen! Ehhez segítség lehet a Norauto 3990 forintért megkapható 70 pontos szezonális átvizsgálása, mely felderíti, ha esetleg valamit meg kellene javíttatni. Ha ilyenre fény derül, azt gyorsan, akár egy, a szomszédos áruházban végrehajtott vásárlás ideje alatt is megoldhatja a Norauto.
Még ha autónk jó állapotban is van, érdemes az utazás előtt elgondolkodni egy éves assistance biztosítás megkötésén is. Az ilyen biztosítások közül létezik olyan, ami külföldön is biztonságot nyújt az autós, illetve az utazók számára. Gondoskodik a mozgásképtelen gépjármű szervizbe szállításáról, illetve az utasok továbbjutásáról vagy elhelyezéséről. Az éves időtartam napra vetített költsége 45 Ft, ennyit mindenkinek meg kell, hogy érjen a biztonság. A Norautonál ilyen assistance szolgáltatás megkötésére is lehetőség van. Ha nincs semmi gond, akkor célba vehető a sípálya! Miként azt téli úti holmikról szóló cikkünkben is írtuk, induljunk tele tankkal, mindig legyen bőven üzemanyagunk, s ne csak benzin/gázolaj fogyasztással kalkuláljunk, hanem – természetesen téli – szélvédőmosónk is legyen bőven, a téli útviszonyok közepette abból az átlagosnál több fogyhat. Jó hír, hogy aki a Norauto hűségprogramját is igénybe veszi, 5 százalékos jóváírást is kap minden elköltött forintja után.
Hirdetés
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?