Így lakatolják az öreg Golfot Nigériában!
20 ezer forintból kilakatolt autó? Sajnos a valóságban nem ilyen egyszerű!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mutatjuk, hogy mi a probléma az internetet bejáró, elsősorban fejlődő országokból származó autójavítós videókkal, ahol fillérekből megoldják, amiért mi milliókat is fizethetünk.
Ha ez az autó úgy el lenne rohadva, mint a legtöbb Magyarországon futó társa, akkor jóval több lemezt kellene cserélni, és azonnal megbukna a mutatvány: bármilyen hihetetlen is, az a bizonyos három hólyag jóval nagyobb kár a lemezben, mint amit itt láthatunk.
A másik probléma a tartósság és a biztonság kérdése. Az alábbi videóban bemutatott javítástól ugyanis az autó nem lett sem stabilabb, sem merevebb, sem pedig biztonságosabb. A belső, valódi tartófunkcióval rendelkező rétegek érintetlenül maradtak, a hegesztések katasztrofálisak, előtte az anyagokat nem tisztították meg kellőképpen, ebben a formában pedig már annak is örülni kell, ha a vizsgabázisig egyben marad a Golf alja. A problémát tehát nem abban kell keresni, hogy ennél jóval drágábban dolgozik a te hazai karosszérialakatosod, hanem abban, amikor az ugyanilyen színvonalú munkát fekete rücsivel elrejtve hirdetnek friss műszakis, rozsdamentes autókat egyes kereskedők. Utóbbit ugyanis a kelleténél jóval többször láttam már a hazai használtautó-piac legaljában kutakodva.