Így teljesít a kettes Golf egy mai törésteszten

A túlélési esélyek nem a legjobbak a veteránná értett Volkswagenben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autók saját tömegének növekedése sok szempontból káros, de a biztonsági rendszerek bővülése és a szilárdabb karosszéria azért nem hátrány.

Szokatlan törésteszt keretében világított rá az idén 100 éves DEKRA (Német Járműellenőrző Egyesület) az autók biztonságának fejlődésére. A jelenlegi is futó nyolcas Golf eredményei mellé tették oda a hasonló körülmények között tesztelt második nemzedék adatait, ami ebben a dimenzióban kiábrándító. A 36 éves kompaktot 60 km/h-ás sebességgel, frontálisan csapták egy energiaelnyelő elemmel felszerelt akadálynak. Ez két, körülbelül 50-55 km/h-val közlekedő autó ütközését szimulálja, ami akár városi forgalomban is előfordulhat. Azt leszögezhetjük, hogy senki sem szívesen ülne egy régi Golfban karambol esetén, a túlélési esélyek csekélyek még ilyen viszonylag kis tempó esetén is. Az autó eleje képtelen volt az összes energiát elnyelni, a küszöb és az A-oszlop is megrogyott, noha a tesztre egy "tákolás"- és rozsdamentes példányt választottak. Emellett az autó alkatrészei jelentős mértékben benyomultak az utastérbe, illetve a légzsák hiánya sem segített. A képeken jól látható, hogy a vezető feje a kormánynak csapódik. Egy ilyen ütközés jobb esetben súlyos sérüléssel, rosszabb esetben halállal végződne. A korábban tesztelt új Golf értekei sokkal kedvezőbbek, az utastér és a teherviselő elemek nem deformálódtak, egy hasonló baleset csak kisebb sérüléseket eredményezne. A két járművön dinamikus teszteket is végeztek, a fékút között 30% az eltérés, a kikerülőmanővert a kettes 65, a nyolcas 75 km/h-ával teljesítette.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Így teljesít a kettes Golf egy mai törésteszten

Vélemény, hozzászólás?