Így tépi fel a német autópálya aszfaltját a 460 lovas Audi S5

A sokak által vágyott Audi kupé most az Autobahnon bizonyít

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy néző adta oda az autóját a holland kollégáknak, hogy meghajtsák a német autópályán a frissítés előtti Audi S5-öst. Hogy miként teljesít a 460 lóerősre húzott, 3,0 literes V6 TFSI, kiderül az alábbi videóból.

A jelenleg is futó generációs, ám frissítés előtti, 2016 és 2019 közt forgalmazott S5 még létezett benzinmotorral. Egy alapesetben 500 newtonméter csúcsnyomatékra és 354 lóerőre képes, 2995 köbcentis V6-ost kapott. Ez a konkrét autó viszont nem gyári: egyedi szívósorral és leömlőkkel, valamint nagyobb intercoolerrel szerelt, egy amerikai cég előre készített chiptuningjához optimalizálták, illetve a váltójának a szoftverét is sportosabbra frissítették.
Hirdetés
A videó elején kívülről és belülről is megcsodálhatjuk az autót, majd a motorját is láthatjuk, miközben a sofőr mesél róla. Ez újdonságnak számít a holland Youtube-csatornán, ám a lényeget szerencsére megtartották, 7:20-nál kezdődik a tesztvezetés, 10:43-nál pedig az autópályás padlózás. Félelmetes még kamerán keresztül is, hogy mennyire gyorsan ér el milyen hatalmas sebességet az S4, miközben a V6-os duruzsolása alapján a motornak mindez csak hétköznapi sétakocsikázásnak hat. Gázelvételkor azért néhány visszadurrogást is kapunk, és a pénteki forgalom ellenére azért sikerül megközelíteni a 290 km/órát, ennél még talán többet is ment volna, ha nagyon akarják. Alább megtekinthetitek a videót, érdemes rászánni pár percet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.09.18. at 20:21
    Permalink

    Brutál jó ez a kocsi, és a hangja is nagyon rendben van. A 6 henger az 6 henger nincs mese, bár azt mondják, hogy turbóval nincs olyan jó hangja, mint nélküle. És az is nagyon durva, ahogy 150-ről el tud gyorsulni. Egyébként ezt nagyon tudják a TSI motorok, mert a korábbi céges autóm, az 1.4 TSI Octavia is nagyon el tudott gyorsulni 130-140-ről is.

Vélemény, hozzászólás?