Így ugrik 260 km/órára az új 7-es BMW

Videóra vették az új 7-es BMW gyorsulását

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Távol-Keleten máris kézhez kaparintottak egy vadonatúj BMW 750i xDrive-ot, és videóra vették a 0-260 km/órás gyorsulását.


Már itthon is rendelhető a nyáron bemutatkozott új 7-es BMW, alapára szolid 27 272 300 forintocska, az első példányok pedig hamarosan meg is érkeznek. A Távol-Keleten az ottani kollégáknak már volt szerencséjük meghajtani a jelenlegi csúcsmodellt, a 35 177 300 forinttól kapható 750i xDrive verziót. A V8-as duplaturbós benzines 449 lóerővel és 650 Nm nyomatékkal bír, és kizárólag xDrive összkerékhajtással érhető el. Luxusautó létére fürgének mondható, közel az M-es BMW-k gyorsulási értékét hozza. 1945 kg-os tömegével mindössze 4,4 másodperc szükséges a 0-100 km/órás sprinthez, a végsebesség a már jól megszokott 250 km/órában van korlátozva.
Hirdetés


Érdekesség a videóban, hogy ennek ellenére csupán 259 km/órát jelenít meg a digitális kijelző. Vélhetően a plusz 9 km/óra csak az autógyártók számára kötelezően előírt plusz csalás, így a tényleges sebesség valóban 250 km/óra lehet. Említésre méltó újdonság az új 7-esben, hogy a 8 fokozatú automataváltó már együttműködik a navigációval, így az autó előre látja, hogy milyen útviszonyok között fog haladni, és ennek megfelelően választja ki az optimális váltófokozatot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:19
    Permalink

    Lerobbant BMW-ket főleg tréleren láthatsz, mert vontatni se lehet őket. A BMW érdekes járgány: őt se lehet vontatni, de ő se vontat. Láttál már utánfutót húzó Bömöst?

  • 2017.10.28. at 13:19
    Permalink

    “Assistance szolgáltatás is jár ÁM az új autókhoz.” Igen, a Müllwerkéhez 2-3 évig, a Kiához meg 7-ig, amit ráadásul nemigen fognak igénybe venni.

    “Tetves Opel.”

    Egyetértek. Le a kalappal.:)

  • 2017.10.28. at 13:19
    Permalink

    Assistance szolgáltatás is jár ám az új autókhoz, nem csak garancia. Bár akinek nem volt még új autója, az bizonyára nem ismeri ezt a fajta szolgáltatást…..Ha lerobbansz -egy ilyen autó esetén ennek az esélye a nullához konvergál- akkor egy telefon, s kb: 30 perc múlva jönnek is a szerelők. Nekünk anno a tetves Opelhoz adtak csere autót is, de felajánlották a szállodai elhelyezést is.

  • 2017.10.28. at 13:19
    Permalink

    És akkor most azt mondod, hogy a Bayerische Müllwerke 7-es tulaj nem lesz ideges, sőt tök happy lesz, amikor hófúvásban, mínusz 20 fokban éjszaka a semmi közepén döglik be a kocsi váltója, se előre-se hátra. Vagy amikor egy spanyolországi nyaraláson történik mindez, nyakában a családdal. Nem, fülig érő szájjal fog vigyorogni, ő ettől nem fog elborzadni, nem bizony. Ő élvezi a Bayerische Müllwerke remek, tartós termékét.

  • 2017.10.28. at 13:19
    Permalink

    Csak úgy hemzsegne a bérleti ajánlatok a “jó csapatós gépekre”.
    Hol élsz?

    Igen, aki luxus terméket vásárol, ezt a számlák sem borzasztják el. Szerencse, hogy akit elborzasztanak, annak nem kell ilyen drága autót fenntartania. Ettől igazságos a világ. 😀

  • 2017.10.28. at 13:19
    Permalink

    Igen ezeknek a luxus autócsodáknak a szervizszámlái is luxusszintet képviselnek :D. Valószínűleg akkor sem áldoznék ennyit egy autóra ha megtehetném! Inkább bérelnék alkalmanként egy jó csapatós gépet, hétköznapokon pedig egy sokkal józanabb autót használnék.

  • 2017.10.28. at 13:19
    Permalink

    Amikor majd a javítási összeg ugrik pillanatok alatt 260 rugóra(vagy ennek a többszörösére), az lesz az igazán érdekes, ez semmi. Majd a tulaj arcát filmezzétek, amikor a szervízben lehervad az arcáról a mosoly:)

Vélemény, hozzászólás?