Ilyen is lehetne a következő kétüléses Mercedes-AMG

Egy új AMG belépőmodell a Porsche Cayman orra alá törhetne borsot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az utóbbi években egyre nagyobb szerep jut az AMG-nek, a Mercedes házi tuningrészlege nem csak utólagos módosításokat végez, hanem a fejlesztésből is kiveszi a részét.

Egy évtizede a Mercedes-Benz SLS AMG volt az első modell, amelynek fejlesztése a Mercedes-AMG feladata volt, ezzel pedig szintet lépett az 53 éves tuningcég. A legendás 300 SL szellemi utódjának tekinthető SLS után négy évvel megérkezett a GT, ami már Mercedes-AMG típusnévvel került a szalonokba. A sportmodellek közötti további kapocs, hogy mindkét típus dizájnja Mark Fetherston nevéhez kötődik, aki mellesleg a harmadik generációs A-osztály és az első CLA külsejének is a megálmodója. A tervező szerint egy kisebb, belépő szintű kétajtós modell is elférne a kínálatban, ami a Porsche Cayman vásárlóit is átcsábíthatná a csillagos márkához. Ezen felbuzdulva a CarLifestyle csapata elképzelte, hogyan is nézhetne ki a legkisebb Mercedes-AMG.
Hirdetés
Az elképzelt középmotoros sportkocsi jókora fix szárnyat kapott, a motor pedig a hátsó kerekek előtt terpeszkedő nyíláson át lélegzik. A Panamericana stílusú hűtőrács rögtön elárulja, hogy az autóhoz az AMG-nek is köze van, a lámpák és a lökhárító pedig az aktuális Mercedes arculattal ruházza fel a virtuális modellt. Akiben felmerül a gyanú, hogy az AMG erősen emlékeztet a konkurenciaként megnevezett Porsche Caymanra, az jó nyomon jár, mivel a képen eredetileg a Porsche kupéja látható, ebből faragtak Mercedest. Egyelőre nem tudni róla, hogy kisebb modell tervezésével foglalkozna a Mercedes-AMG, annyi viszont biztos, hogy az évek múlásával a 2014-ben bemutatkozott GT sem lesz fiatalabb, így a kétajtós utódlása hamarosan esedékessé válik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?