Íme a Nissan új villanyfurgonja, amelyből nagycsaládos is jön!

A Nissan elektromos hagyatéka a Renault Kangoo alapjaival keresztezve: íme a Townstar!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehéz lett volna elrontani a Townstart, hiszen közeli rokonok a Renault Kangoo harmadik generációjával. A Nissan azonban olyat kínál, amit a francia testvére nem tud: családi autós extralistát, és doboz helyett akár hét ülést.

A japán DNS-t és a Nissan villanyautós tapasztalatait figyelembe véve akár komikusnak is tűnhet, hogy a legendás NV200 után konkrétan egy átemblémázott Renault Kangoo a folytatás a Nissan villanyfurgonjainak univerzumában, ám jobban belegondolva és az autót kipróbálva teljesen érthető a dolog. A Townstar ugyanis egy kiváló autó, minden téren kategóriája egyik legjobbja, ráadásul a furgonok mezőnyében úgysem igazán számít, hogy ki dolgozott közösen kivel a fejlesztés során. Sokkalta fontosabb a kényelem, a funkcionalitás, a praktikum, az ár és hogy mennyit és mikorra tud szállítani a forgalmazó a modellből.
Hirdetés
Ezeken a területeken pedig remekel a nem csak a franciákkal közös modell. Ne feledjük, ugyanez az autó még Mercedes logóval is létezik, hamarosan abból is érkezik az elektromos változat. Az igazán szembetűnő különbségek az autó orr-része és a kormány, illetve hogy a Renault "szezám tárulj" B oszlop nélküli ajtómegoldása helyett a Nissan személyautós tech-csomagot kínál a haszonjármű változatban is. A hűtőrács mintája stílusosan az Ariyával közös, a töltőcsatlakozó ugyanúgy a logó alatt kapott helyet, mint a Kangoon, ám a 16 colos dísztárcsák és alufelnik is a Nissan dizájnját hozzák. A hazai piac magánvásárlói számára azonban sokkal fontosabb a tény, hogy személyautóként, akár hétüléses változatban is elérhető lesz a villany-Townstar, a furgon hosszabb változatával egyidőben kezdik majd meg a forgalmazását. A beltér is ismerős, ám ez sem válik a Townstar hátrányára. Az egyen-beltér ugyanis rengeteg tárolóhellyel és személyautós extrákkal szolgál. Modern és látványos a digitális műszeregység grafikája, nem csak haszonjárműves szinten elfogadható a központi érintőkijelző színvonala, automata a klíma és kényelmesek az ülések is. A modellbe - részben a téli hatótáv javítása érdekében - kormány- ülés- és szélvédőfűtés is került, ráadásul a hőszivattyú mellett egy különálló, hagyományos villanyfűtés is került az autóba, a rendszer pedig mindig azt használja, amelyik az adott időjárásnál, az adott fűtési feladatra a leghatékonyabb, ráadásul telefonos applikációról vezérelhető állófűtés funkcióval is rendelkezik. Az igazán nagy meglepetés viszont - legalábbis a haszonjárművek mezőnyében - a 360 fokos, felülnézeti kamera a manőverezéshez, illetve az automata parkolás, ezek a Tekna csúcsfelszereltséghez járnak.
Hirdetés
A dobozba nem csak a sofőrülés mögé elhelyezett ablakon láthatunk be, az utasülés mögött ugyanis egy rácsos ajtóval választották el a rakteret. Ezt kinyitva és az utasülést feláldozva a rövid változat 3,3 köbméteres puttonya 3,9 köbméteresre, míg a hosszú változat 4,3 köbméteres kapacitása 4,9 köbméteresre bővíthető. A rövid változat egyébként 600 kilót, míg a hosszú 800 kilót vihet, utóbbiból 5 személyes furgon is készül. A legfontosabb részlet azonban maga a hajtás, a Townstar ugyanis, habár kicsit megbújva a tömegben, de eddig is létezett. Az újdonság, hogy immáron tisztán elektromos modellként is elérhető a modell. Ezen a téren sem tartogat azonban túl sok meglepetést: 45 kilowattórás akkujával WLTP szerint akár 301 kilométer megtételére is képes lehet egyetlen töltéssel. Szélsőséges időjárás esetén a folyadékhűtéses rendszer egyaránt véd a túlmelegedés és a hideg miatti drasztikus hatótávcsökkenés ellen.

A legfontosabb extra azonban, hogy a Renault testvéréhez hasonlóan megkapta a 22 kilowattos AC töltés lehetőségét.

Így nagyjából 2,5 óra alatt feltölthető AC-ról, tehát a költséges, problémás és ritka villámtöltés nélkül is. A teljesítménye 122 lóerő, ám a fordulatszámtól függetlenül elérhető, azonnal megérkező 245 newtonméteres forgatónyomaték miatt jóval erősebbnek tűnik, még a teljesítményt visszafogó "Eco" üzemmódban is bőven elég volt az ereje. Összefoglalva tehát igenis felér a Nissan több mint egy évtizedes villanyautós tapasztalatával járó elvárásokhoz a Townstar, hiszen ha akartak volna, akkor sem tudtak volna ennél jobb villanyfurgont gyártani a japán mérnökök. Ráadásul az ára sincs az egekben, az Acenta alapváltozat nettó 13,5, bruttó 17,1 millióért vihető haza, míg a Tekna csúcsváltozat a képeken is látható digitális műszeregységgel, 360 fokos kamerával és minden egyéb, elérhető extrával nettó 14,5, bruttó 18,5 millióért kapható. Ezen felül már csak a színek jelenthetnek extra kiadást, illetve a teljes kínálat esetében opcionálisan, 100 ezer forintért kínált bal oldali tolóajtó. A garancia 5 év vagy 160 ezer kilométer az autóra, ám az akkucsomag esetében 8 év.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?