Íme a villanyautók “benzineskannája”, mutatjuk hogy működik!

Ez a doboz lesz a megmentőd, ha villanyautóval lemerülsz az út szélén!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jövő benzineskannája, s ezzel lényegében a hatótávpara vége elérkezett: videón látható, hogy működik ez a 3,6 kWh kapacitású hordozható töltő.

Sokan már nem is feltétlenül a hatótávtól tartanak a villanyautók esetében, inkább attól, ha hiba csúszik a számításba, és bármi miatt mégsem tölthető fel az autó ott, ahol terv szerint kellene. Az elektromos autóba ugyanis a közhiedelem szerint nem lehet az út szélére naftát vinni, mint ahogy "a régi szép időkben" a benzineskannával a belsőégésű motoros modellekhez lehetett. Mint kiderült, a megoldás már rég létezik: egy EcoFlow nevű cég gyárt egy villanyautó-töltésre is alkalmas hordozható akkumulátort.
Hirdetés
Persze, ez a "benzineskanna" nem párezer forint a szomszédos kúton: a 3,6 kWh kapacitású, Delta Pro névre keresztelt csúcsmodell 1,1 millió forintba kerül. Cserébe viszont a teljesen megállt, tényleg koppig merített Teslát alig 15 perc alatt menetképessé varázsolta az út szélén Ben Sullins youtuber egyik friss videójában. Persze rövid keresgélés után kiderül, hogy 0,9 kWh kapacitással (ami szintén elég lehet a legközelebbi konnektorig) már 400 ezer forint környékén kapható hasonló eszköz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2022.01.31. at 11:18
      Permalink

      Ahogy problémát jelenthet az is, ha kifogy az 5 literes kannában vitt üzemanyag. Nem?
      Önkisülése nem lehet jelentős, és be lehet dobni az autóba töltött állapotban. Míg az 5 literes kannát üresen tartják az autóban és el kell indulni feltölteni. Ha a legközelebbi kút 25 km-re van, 15 perc alatt nem járod meg.
      Szóval nem olyan hülyeség ez.

      Ja, nem vagyok villanyautó fan, mert bár tutira érdekes élmény lehet vezetni és érdekelnek az újdonságok, tölteni nincs lehetőségem. Pedig örömmel megszabadulnék már az olajszint ellenőrzéstől és utántöltögetéstől. De amíg nincs olyan töltőhálózat, ami bárkinek elérhető, nem csak annak aki családi házban él vagy elzarándokol a város valamelyik pontjára, és hosszabb idő, mint egy teletankolás, számomra nem jelent előrelépést.

      • 2022.01.31. at 14:44
        Permalink

        Vicc volt.
        Bár, ha ez a villanyautós biznisz kicsit is a környezet és a Föld védelméről szólna, fele annyiért kellene adni mint egy belsőégésűt. Azt megy hagyjuk mennyibe kerül előállítani. A profitért simán kinyírták a természetet.

  • 2022.01.31. at 11:23
    Permalink

    Csak az a gond vele, hogy akkor ennek mindig teljesen feltöltött állapotban ott kell lenni a csomagtartóban. Drága, feltételezem, hogy nehéz, egész nagy helyet foglal és rendszeresen ellenőrizni kell a töltöttségét. Gondolom az akkuk ebbenid degradálódnak. Ha töltési veszteségekkel nem számolunk akkor meg ad egy Tesla esetében kb. 18-20 km hatótávot. Nyilván lesznek akik megveszik, de ha évente mondjuk 4-szer trélerezik a kocsit mert lemerült az akku még az is kevesebbe kerül ennek a töltőnek az élettartmára vetítve mintha ezt megvenné valaki. Ráadásul ha pont akkor nincs feltöltve amikor a kocsi is lemerül akkor pont semmit sem ért 🙂

  • 2022.02.01. at 02:13
    Permalink

    Szerintem rossz felől közelititek meg nem magánszemélynek való hanem autómentősnek vagy sárga angyalnak. (pont mint a mobil gumis vagy aki csak kimegy a reptérre bebikázni az autódat hajnal 1-kor) Ezzel kiegészitheti a szolgáltatását szerintem simán megéri az árát ha látod benne a lehetőséget és élsz is vele. Ha valakinek pont a pályán ál meg a szekér akkor annyit kér amennyit nem szégyel úgy is kifizetik csak haladjanak.

Vélemény, hozzászólás?