Irány a Frankfurti Autószalon! De hogyan?

Hogyan jussunk el a Frankfurti Autószalonra?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kétévente megrendezésre kerülő Frankfurti Autószalon az egyik legtekintélyesebb autós seregszemle, az autómániások kedvelt ámulóhelye. De hogyan célszerű utazni, és mennyiért?


Az internet térhódításával a nemzetközi autószalonok sokat veszítettek jelentőségükből. Korábban óriási presztízzsel bírtak a szalonokra időzített világpremierek, az első információk közreadása, és az újságírók döntő többsége valóban a kiállításokon látta először az újdonságokat.
Ehhez képest manapság, már nem csak a szakma képviselői és az újságírók érkeznek alaposan felkészülve, de a nagyközönség is úgy látogat(hat) ki az eseményre, hogy akár egy-egy típuson belül is voltaképpen mindent tud(hat) a motorvariánsoktól kezdve a kurrensebb technikai dolgokig bezárólag, továbbá a forma sem lesz meghökkentő, mert a világhálón tengernyi kép vár letöltésre. A sajtóanyagok a médiaoldalakról teljes körűen letölthetők, tehát igazából a szépen csomagolt és nyomatott katalógusokért sem érdemes beutazni a fél világot, mi azonban mégsem temetnénk az autószalonokat, mert a hangulatot, a hely varázsát, a pompát és a csillogást nem képesek pótolni a multimédiás eszközök – az optimista informatikusok ehhez vélhetően rögtön hozzáteszik gondolatban, hogy egyelőre.
Egy szó, mint száz, szeptemberben Frankfurtra figyel az autósvilág, és akit érdekel a téma, annak szerintünk ott helye. Megnéztük, milyen kötelező költségekkel kell kalkulálni, és kinek hogyan érdemes utazni.
Általános tudnivalók a 64. Frankfurti Autószalonról (IAA, Internationale Automobil-Ausstellung)
Pontos cím: Messe Frankfurt, D-60327 Frankfurt am Main, Ludwig-Erhard-Anlage
Belépők
A sajtónapokat a hét elején, 2011. szeptember 13-14. között tartják, ahol csak az előzetesen akkreditált újságírók, illetve a kiállítók munkatársai vehetnek részt. A kiállítás 15-én és 16-án két szakmai nappal nyit, ezekre nem szükséges a regisztráció, ellenben 45 eurós napijegyet kell váltani. A hétvégi (17-én, 18-án, 24-én, 25-én érvényes) jegyek 15, a hétköznapokra szólók (19-től 23-ig) 13 euróba kerülnek, de vannak különféle kedvezmények is. Diákoknak, hallgatóknak szeptember 17-25. között 7,50 euró a látogatás, és létezik esti belépő is – ez délután 3 órától érvényes zárásig, felnőtteknek 8, diákoknak, hallgatóknak 4,50 euró. A kiállítást ingyenesen tekinthetik meg a 7 év alatti gyermekek, illetve a fogyatékkal élők.
Nyitás 9:00, zárás 19:00 órakor.
A jegyek online módon is megvásárolhatók, a lehetőség ide kattintva érhető el.
Ajánlott a rendezvény honlapját felkeresni, ahol fontos információk találhatók – segítségképpen a legfontosabbak innen is letölthetők, angol vagy német nyelven. Érdemes előre átnézni a kiállítók jegyzékét, illetve az IAA kiállításnak otthont adó vásárváros térképét a csarnokok beosztásával – ez utóbbiról megtudható, hol találhatók majd a számunkra érdekes standok, tematikus bemutatók.

Budapestről autóval indulva kb. 980 kilométeres, szinte teljes egészében autópályás utazással, Ausztrián keresztül mintegy 8 és fél óra alatt érhető el a frankfurti vásárváros. Mivel Németországban nem kell fizetni az autópályák és a főútvonalak használatáért, ezért csak magyar és osztrák matricára van szükség – ezekről bővebben itt lehet olvasni. Ha nagyon sietünk, elegendő lehet a 4 napos magyar matrica, de az osztrákon nem tudunk spórolni, mert a legolcsóbb 7,90 euró és 10 napos.
Ezeken és az üzemanyagköltségen kívül tehát más utazási kiadásunk elvileg nem lesz, azonban arra számítsunk, hogy az IAA területe 2008. október 1-től az úgynevezett alacsony emissziós városi „Umweltzone” besorolás alá esik, azaz itt rendkívül körülményes az autóhasználat. A kiállítás rendezője, a VDA nem tud a jegyek mellé a zónán belüli közlekedést engedélyező plakettet biztosítani, de a parkolók és az autópálya-felhajtók gond nélkül megközelíthetők. Autóval menni igazából csoportosan utazva érheti meg, mert akkor személyenként megoszthatók a költségek.
Útiköltség autóval*TávolságMenetidőÜzemanyagköltségÚtdíjVégösszeg
Budapest-Frankfurt és Frankfurt Budapest2 x 979 km2 x 8 óra 34 perc50 506 Ft3 783 Ft54 289 Ft

(*: A távolságot és a menetidőt a Viamichelin online útvonaltervezővel kalkuláltuk. Az üzemanyagköltséget 8,0 l/100 km-es átlagfogyasztással, 50 literes tartállyal és benzinmotorral számoltuk, 385 Ft/l-es hazai 95-ös, valamint 1,58 EUR német Super Plus, és 1,38 EUR osztrák 95-ös benzinnel, 1 EUR = 270 HUF árfolyamon. Magyar autópálya matricából 4, osztrákból 10 napossal kalkulálva.
Az autókért rajongani saját vagy kölcsön autó nélkül is lehet, az utazás pedig vonattal szintén megoldható. A legfontosabb kérdés: akarunk-e egy éjszakát Frankfurtban aludni? Ez ugye plusz kiadás, ezért mi a legspórolósabb, ám kissé fárasztónak tűnő „jöttem, láttam, mentem” útiterv lehetőségét vizsgáltuk.
Mivel az utazás vonattal hosszabb, mint autóval, egy szombat reggeli frankfurti érkezéshez már pénteken kora délután vonatra kell szállni, majd 13 órányi utazás után érhető el a célállomás. A budapesti Keleti pályaudvarról 13:10-kor induló vonat szombat éjjel 00:42-kor érkezik a Frankfurt Hauptbahnhof-ra, azaz a nagypályaudvarra, ahonnan helyi tömegközlekedéssel (S-bahn) érhető el az IAA. Tekintettel a korai érkezésre, a kiállítás nyitásáig bőven marad idő szundikálni a váróteremben, aztán megreggelizni, kinyújtózni, és kitartóan gyalogolni napközben. Este nagyjából hasonló tartalék idővel lehet számolni, a szalon 19 órakor zár, a vonat pedig "már" vasárnap hajnali 05:23-kor indul a főpályaudvarról, majd 16:49-re érkezik a Keletibe, tehát közel 52 órás órás, pörgős út vár a vonatozókra, és további nehezítés, hogy az IAA területe óriási, bejárása fárasztó program – ez a vonatos menet bizony nem sétagalopp, csak megszállottaknak ajánljuk.
Útiköltség vonattal*TávolságMenetidőVonatjegyHelyi közlekedésÖsszesen
Bp. Keleti pu. - Frankfurt Hbf.861 km12 óra 56 perc10 530 FtS-bahn, 648 Ft11 178 Ft
Frankfurt Hbf - Bp. Keleti pu.749 km13 óra 49 perc10 530 FtS-bahn, 648 Ft11 178 Ft
Végösszeg22 356 Ft

(*: Az ár teljes áru felnőtt, 2. osztályú menet- és helyjegyre értendő. A MÁV-START euróban kalkulálja a jegyárakat, de ez a pénztárnál forintban fizetendő. Árkalkuláció 1 EUR = 270 HUF árfolyamon.

Szintén hosszadalmas, de a vonatnál kevesebb tartózkodási idővel kecsegtet a turistabusz, ráadásul a jegy olcsóbb is lehet, mint a vaskerekes járműre. Az Eurolines kényelmes kocsijai a budapesti Népliget állomásól indulnak, és a frankfurti főpályaudvarhoz érkeznek, innen a már ismert S-bahn visz a vásárvároshoz. Ha maradunk a szombati közönségnapnál (09. 17.), akkor a vonathoz hasonlóan pénteken startolunk 15:30-kor, és másnap reggel 05:35-kor érkezünk - ez mégsem éjjeli háromnegyed egy. Visszafelé szombaton 22:15-kor indul az autóbusz, és vasárnap délelőtt 11:15-kor fut be a Népligetbe.
Útiköltség autóbusszal*MenetidőJegyár (foglalástól függően)Helyi közlekedésÖsszesen
Bp. Népliget - Frankfurt Hbf.14 óra 15 perc7 100 - 13 100 FtS-Bahn, 648 Ft7 748 - 13 748 Ft
Frankfurt Hbf. - Bp. Népliget13 óra 00 perc5 800 - 12 000 FtS-bahn, 648 Ft6 448 - 12 648 Ft
Végösszeg14 196 - 26 396 Ft

(*: Teljes áru felnőtt jegy, 26 és 59 év közötti személy esetén.
A legkényelmesebb, de egyben a legnagyvonalúbb költségvetést igénylő utazás a repülőgép. Bő másfél óra alatt leküzdhető a Budapest-Frankfurt távolság, de ennek szó szerint ára van.
Fapados járatot a Wizzair indít, de ez a társaság nem közvetlenül Frankfurtba, hanem a várostól mintegy 70 kilométerre, a nyugatra található Frankfurt-Hahn (Lautzenhausen) repülőtérre viszi az utasokat, ahonnan még plusz költséggel és időráfordítással, vonattal vagy autóbusszal érhető el a célállomás. További körülményesség, hogy csak kedden és szombaton indulnak járatok, így ez a lehetőség leginkább a maratoni autószalonozóknak kedvezhet: ha például 17-én, az első szombati közönségnapon érkezünk, akkor 20-án, kedden indul vissza a gép, tehát mindenre van idő. Persze a szállást meg kell oldani 3 éjszakára.
A Malév és a Lufthansa menetrendje ennél sokkal rugalmasabb (megoldható a reggeli érkezés és az esti hazaindulás), de amint a táblázatból kitűnik, nagyságrendekkel drágább is. Nemzeti légitársaságunk 07:55-kor indít egy járatot, amely 09:35-kor érkezik Frankfurtba, este pedig 20:20-kor van a felszállás és 21:55-kor az érkezés Budapestre, a Ferihegyiként közismert Liszt Ferenc repülőtérre. A Lufthansa gépével már 06:35-kor elindulhatunk, és 08:15-re Frankfurtban lehetünk, míg a visszaút 21:05-től 22:35-ig tart. Természetesen ezek az időpontok csak magára a repülésre értendők, a be és kiszállások plusz ideje nincs benne. A vásárvárost egyszerűen vonattal (DB ICE), vagy körülményesebben két buszjárattal - az 58-assal, majd átszállva az 50-essel - lehet elérni a repülőtérről.
IAA repülővel*IrányIndulás - érkezésLegolcsóbb jegyHelyi közlekedésVégösszeg
MalévBp - Frankfurt07:55 - 09:3562 550 FtDB ICE, 3 375 Ft
MalévFrankfurt - Bp20:20 - 21:55-DB ICE, 3 375 Ft69 300 Ft
LufthansaBp - Frankfurt06:35 - 08:1584 600 FtDB ICE, 3 375 Ft
LufthansaFrankfurt - Bp21:05 - 22:35-DB ICE, 3 375 Ft91 350 Ft
WizzairBp - Frankfurt Hahn, szombat14:15 - 16:0013 990 Ftautóbusz, vonat
WizzairFrankfurt Hahn - Bp, kedd17:25 - 19:055 990 Ftautóbusz, vonat19 980 Ft-tól

(*: A végösszeg az oda-vissza útra érvényes repülőjegyre és a frankfurti helyi közlekedés költségére értendő. A Wizzair esetében, a több napos tartózkodás és a repülőtér jelentős távolsága a várostól többféle alternatívát kínál a helyi közlekedésben, így ezekkel nem számoltunk.
Hogy kinek melyik a legjobb megoldás, azt nem dönthetjük el, de a mérlegelésben talán segíthetünk.
A túrázós hajlamúak, akik nem utaznak sok csomaggal, és nem áll szándékukban prospektus-kötegekkel hazatérni (ezeket a kiadványokat egyébként sem bőkezűen osztogatják a közönségnapokon), választhatják a vonatot, amely ideiglenes hálóhelyük is lehet.
A leghosszabb menetidő az autóbuszhoz kapcsolódik, de akinek nincs saját autója, hogy társakat szerezzen az útra, vagy éppen nem tud sehova beszállni költségcsökkentő utasként, annak ez lehet az ideális megoldás. A vonathoz képest komoly előny, hogy noha ugyanolyan helyi tömegközlekedéssel érhető el az IAA helyszíne, éjjel nem kell hosszú órákat várni sem az érkezéskor, sem az induláskor.
A legnagyobb szabadságot kétségtelenül az autó biztosítja, ahol négy személlyel már nem, hogy vállalhatók, a legalacsonyabbak a költségek, és kvázi háztól házig lehet utazni. Vezetés közben ajánlott a sofőröket váltani, hogy senki se fáradjon el túlzottan. Az autóban alvás nem nagy élmény – ha elbírja a költségvetés, legalább hazafelé, de akár a szalonlátogatás előtt is érdemes egy panzióban töltött éjszakát beiktatni, valamilyen családi jellegű, kis német panzióban.
Végezetül a repülőgépes kiruccanás a legelegánsabb, és a legkevésbé fárasztó utazási mód, de a fapados gép olcsóságát keresztülhúzza a menetrend, a kényszerűségből Frankfurtban töltendő napok szállásköltsége, míg a normál tarifás légitársaságok az átlagember pénztárcájához mérten drágán mérik a kényelmet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?