John Cooperrel a lila M3-ashoz
Mini John Cooper Works és BMW M3, 1997 - menetpróba
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Tudják milyen az, amikor biztosra vehető, hogy a nap folyamán még egy M3-as BMW volánja mögé is kerülhet az ember, de az egészet elmossa az eső? Én már tudom, végül azért mégiscsak összehoztunk valamit.
A Concours d’Elegance balatonfüredi rendezvényét évrÅ‘l évre várjuk. Igaz, ez még csak a negyedik, és a BMW csak 3. éve támogató, az eddigi rendezvényeiken olyan lehetÅ‘ségeink adódtak, amik csak nagyon szerencsés emberekkel fordulhatnak elÅ‘. Ilyenkor egy különleges túrát szerveznek a sajtónak, melynek egyik állomásán régi, oldtimer és youngtimer BMW-k volánja mögé ülhetünk be. Ez idén sem volt másként, pontosabban majdnem sehogy sem volt, de errÅ‘l majd kicsit késÅ‘bb, ugyanis most nem csak a BMW, de a Mini is rivaldafénybe került. Méghozzá azért, mert 50 évvel ezelÅ‘tt Rauno Aaltonen történelmet Ãrt a Monte Carlo Rallyn.
A Minik már 1964-ben és 1965-ben is fölényes gyÅ‘zelemmel zárták a Monte Carlo ralit, tulajdonképpen ’66-ban is, amikor Timo Makinen, Rauno Aaltonen és Paddy Hopkirk az elsÅ‘ három helyen végeztek. A negyedik helyen végzÅ‘ Ford Cortinát hajtó Roger Clarkkal együtt viszont utólag kizárták Å‘ket a versenybÅ‘l, szabálytalan fényszórók miatt, Ãgy a citroënes Pauli Toivonen került az elsÅ‘ helyre. 1967-re a Minisek felszÃvták magukat, és úgy tértek vissza a Monte Carlo Rallye-ra, hogy földbe döngölnek mindenkit az apróságokkal, és Ãgy is lett. Rauno Aaltonen összesÃtettben az elsÅ‘ helyen végzett. Az Å‘ versenyautójának mása is Balatonfüredre érkezett, ráadásul a mester kézjegyével, amit a tetÅ‘n találunk. Hogy kicsit nosztalgiázzunk, a John Cooper Works Minik legújabb generációival indultunk neki a Balaton felvidékre vezetÅ‘ útnak, pontosabban egy kabrióval.
A Mini John Cooper Works modellek legújabb generációja kétliteres turbós benzines motorral szerelt vakarcsok. Ja, 231 lóerÅ‘s, és a nyitható tetÅ‘s kivitelt 6,5 másodperc alatt gyorsÃtja 100 km/h-ra. Ennél viszont sokkal fontosabb az, amit Sport módba pöccintés után elÅ‘ad, ugyanis az egészen alacsonyról, 1250-es fordulatszámon ébredÅ‘ 320 Nm nyomatékot is lehet élvezni, de a hangok a vászontetÅ‘ miatt még élénkebbek. Normálban csak szép öblös kipufogóhangot kapunk, Sportban viszont már durrogni, prüszkölni kezd gázelvételre, ami sokszor olyan, mintha puskák ropognának a hátsó ülésen. Persze nem csak a hang, a vezetési élmény is egészen komoly. Ezek a mai Minik már nem is annyira minik, nem is érzÅ‘dik annak, nehéz, súlyosan mozdul, de ez is csak azért lehet, mert nagyon feszes a futómű, a 18 colos kerekek pedig szélesek, a kabrió is alig több csupán 1,2 tonnánál. Nagyot lehet vele autózni, pláne, ha lenyitjuk a stÃlusosan mintázott vászontetÅ‘t. Nagyon tapad, a tempós kanyarokat szereti, a sportülések is jól tartanak, igazi könnyű bombázó. Mégis akadt nála nagyobb vad a nap folyamán.
A Bavarian Classics gondoskodik évrÅ‘l évre arról, hogy elgyengÃtse az újságÃrók szÃvét, idén sem hazudtolták meg magukat. Ha már sportot ünnepelt a Concours, Å‘k is sportosra vették a figurát, Ãgy mikor megérkeztünk az autócsere és teljesen mellékesen az ebéd helyszÃnére, három darab M3-as BMW fogadott minket. Nem az újakból, kettÅ‘ E30 és egy E36 volt a felhozatal. Az öregebbekbÅ‘l a pirosat nem is Ãgérték, hogy vezethetjük, igazából elÅ‘zÅ‘ este készült el, és annak az 505 darabos szériának a 29. példánya, amit Cecotto Editionnek hÃvnak. Az autóversenyzÅ‘ Johnny Cecotto tiszteletére hozták létre, kétlem, hogy bármikor találkoznék még egy példánnyal, még az ajtaját is félve nyitottam ki, kÃvül belül tökéletes állapotba hozták. De mivel a ’90-es évek gyermeke vagyok, az újabb autóktól gyengülök el igazán, Ãgy mikor megláttam a Techno Violet, tudják, az igazán lila E36-ost, hirtelen nem voltam éhes. De a formalitás kedvéért elÅ‘bb jött az ebéd, közben meg a zuhé, ami elsÅ‘re elmosta a programot, Ãgy elsÅ‘ és valószÃnűleg utolsó E36 M3-azásom elúszni látszott.
Végül azért csak találtunk egy fél órát, mikor nem ömlött az esÅ‘, és még volt idÅ‘nk, mielÅ‘tt begördültek a Bugattik Balatonfüredre, elsÅ‘ként csaptam le az M3-ra. 1997-es példány, tehát már a frissÃtett, ami a fehér indexlámpákról elsÅ‘re látszik, a motorja pedig a nagyobb, 3,2-es hathengeres, 321 lóerÅ‘s dög. Húszéves, végig egy tulajdonosa volt, és a Bavarian Classics srácai személyesen tÅ‘le vásárolták meg Rómában. BÅ‘ven 230 ezer kilométer fölötti futásteljesÃtménye napi használós autót takar, Ãgy a technikával volt tennivaló. A karosszéria rendben volt, fényezni sem kellett túlságosan, nem is tökéletes, viszont azok az egészen apró sérülések teszik igazán Å‘szintévé az M3-ast. A futómű összes kopó alkatrészét kicserélték, beleértve a hátsó futómű különleges szilentjeit is, csak alkatrészbÅ‘l több millió forint értékben került bele. Bent is kopottas, de a remek M-es ülések nincsenek sem kiülve, sem túlzottan megkopva, egészséges minden egyes porcikája.
Annak köszönhetÅ‘en, hogy kicsit tisztába tették, a futása akár egy új autóé. Nem éltem még át olyat, hogy egy 20 éves autóban ne zörrent volna meg valami, de itt csak a motor adott ki hangot magából, de még milyet! A hathengerest pörgetni kell, itt nincsenek lélegeztetÅ‘-készülékek, a nyers erÅ‘ tör ki belÅ‘le, de csak 3000-es fordulat fölött, az igazi tűzijáték meg inkább 5000-nél kezdÅ‘dik. Elektronika hÃján nem voltam túl bátor, tudva, hogy 9 millióval játszok, Ãgy nagy nyúzásra nem készültem, néhány egyenesben tettem inkább próbára, és annyit elmondhatok, dombnak fölfelé is úgy húz, mint egy mozdony, közben meg a szÅ‘rszálak átdöfik az ing ujját a karunkon. Az E36 jelenleg talán a legolcsóbban elérhetÅ‘, még hétköznapi használatra is tökéletes játszós autó, persze nem ebben a formában. Egy M3 birtoklásához még ma is szerencsésnek kell lenni, én viszont nem vagyok az, Ãgy sajnos a kis Balaton-felvidéki teszt óta betegesen rá vagyok kattanva a 320i, 325i, na, jó, még a 318is hirdetésekre is.
nem hiszem, hogy a fehér index az facelift specifikus volt az E36nál.