Kaliforniában járt a Kia sportszedánja

Kémfotókon a Kia GT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Genesis G80 alapokra épülhet a Kia legdurvább - V6-os és hátul hajtó - szedánja, ami beszédesen GT nevet kapott.

Úgy tűnik, valóban megkezdhetik a legvadabb Kia modell gyártását 2017 tavaszán, ahogy arról korábban is beszámoltunk. A legfrissebb amerikai kémfotók legalábbis arról árulkodnak, hogy a háttérben folyt a munka, és már utcán próbálják a fejlesztéseket. Az orr-rész valószínűleg a Sportage világát viszi majd tovább, amiről meglátjuk, hogy mennyire mutat jól ebben a szegmensben. A koncepció mindenesetre bizakodásra ad okot.
A tanulmányhoz képest konzervatívabb, ám LED-es fényszórókat és hátsó lámpákat kapunk majd. A hűtőmaszk marad a Kia vonalainál, lejjebb új veséket is kiszúrhatunk. Hátrébb krómbetétek, 4 kipufogóvég és sportos tetővonal árulkodik a nem mindennapiságról. Mivel alapjául a Genesis G80 szolgált, várhatóan motorpalettájáról is örökli a 3,8 literes V6-os benzinest, 311 lóerővel és közel 400 Nm-es nyomatékkal. Pletykák szerint érkezhet egy turbós, 3,3 literes V6-os is.
Hirdetés

Függetlenül attól, hogy mi van a motorháztető alatt, a belépőszintű modell alapvetően hátul hajt majd, míg az északabbi országokban rendelhető lesz az összkerékhajtás is. Mindezek tudatában egy elég élvezhető modell rajzolódik ki, ami egy Audi A5 és BMW 4 Gran Coupé által uralt piacra kíván lépni. A Kia GT jövőre már bemutatkozhat, árát 40 000 dollárra, azaz 11 millió forint fölé saccolják. Reméljük, érkezik hozzánk is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:08
    Permalink

    Szerintem nem sokban fog különbözni az Optimától – ami nem baj, mert kategóriájának legmutatósabbja -, de azt erősen kétlem, hogy Európába is elhoznák. Szerintem a Rolls-Royce stílusú ajtók sem fognak megmaradni. Erősen várólistás az autó a részemről, de azért a cég non plus ultrájánál, a K900-asnál formásabbat nehéz lesz csinálni.

Vélemény, hozzászólás?