Kamu sebességváltóval érkezhet az első elektromos GTI

A klasszikus GTI-k hangját imitálva mutatkozhat be a Volkswagen első hot hatch-e

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az első GTI emblémával ellátott villanyautó a belsőégésű testvérekre hajaz küllemében, az utastér viszont már az elektromos autók belső terét idézi.

A villany GTI formavilága több szempontból is ismerős lehet, hiszen egyfelől a régi Volkswagen hot hatch-ek formavilágát viszi tovább, másfelől az idén márciusban bemutatott ID.2all tanulmányautó sportosított változata. Ahogyan a tavasszal bemutatott koncepción, úgy az elektromos GTI-n is eltűnt a hűtőrács nyilvánvaló okokból, ugyanakkor a korábbi modellek emblematikus piros díszítése itt is megjelenik. Hátul ugyancsak találkozni ismerős elemekkel, mint például a szolid hátsó szárny, de a szögletes hátsó lámpák is az első GTI kiadást idézik.
Hirdetés
Az utastérben már jóval kevesebb hasonlóságot mutat a korábbi sportautókkal az újonnan leleplezett koncepció. A villany GTI belső tere inkább az ID.2all tanulmányra hajaz a két jól elkülöníthető kijelzővel, vagy a lemezjátszókról ismert piktogramokkal ellátott pedálokkal. A hajtásról egyelőre nem sokat árult el a Volkswagen, csupán annyit közölt a német márka, hogy az elektromos GTI modell egy villanymotorral rendelkezik majd, a teljesítményt pedig kizárólag az első kerekeken adja le. Bizonyos vezetési módokban az autó az 1976-os Mk1-es, vagy az 1986-os GTI hangját imitálja majd, többek között fel és leváltásokkal is - természetesen csak a hangszórókon keresztül. A sorozatgyártás a tervek szerint 2026-ban kezdődhet.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?