Keleti kényelem – Mazda CX-5 G194 AWD teszt

Nagy motor, nagy élvezet! Még mindig magával ragadó a Mazda CX-5

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Villanyautósodó Európánkban egy igazi üde színfolt a 2,5 literes benzinmotorral felszerelt Mazda CX-5. Vagyis nem annyira színfolt, mint inkább fehér folt. Gyönyörű, gyöngyház fehér folt.

Máris a fehér szín mentésével kezdeném, hiszen egy Mazdáról beszélünk. Márpedig a Mazda jelenlegi formanyelve, a Kodo, szinte összeforrt a Crystal Red, tehát egy mélyvörös színnel, amit a japánok kimondottan úgy kevertek ki, hogy autóik vonalait ez domborítja ki a legjobban. Arra számítottam a tesztautóért menet, hogy ilyen színben pompázik majd az aktuális példány is, aztán kicsit aggódni kezdtem, amikor csak egy fehér CX-5 állt a kereskedés előtt. De a csak egy fehér jelzőt értsd idézőjelben, nem lesajnálóan értettem. Csupán fotózás szempontjából kényes, sokan meg jellegtelennek tartják. Pedig ez a 136 900 forintos Snowflake fehér nem csak egy sima flottafehér szín. A déli napsütésben még nem mutatott sokat magából, ám ahogy a Nap a horizont felé vette az irányt, úgy kezdett egyre látványosabb formát ölteni a CX-5, aztán a naplementéhez közel már senki nem tudta levenni róla a szemét. Szóval nem csak vörösben érdemes Mazdákat vásárolni! Egyébként sem fog az idő a CX-5-ösön, teljesen mindegy milyen színnel rendelték. A formája még ma is frissnek hat, tökéletes ötvözete a sportosnak és az elegánsnak. Ám a Takumi Plus felszereltséggel, meg úgy általában is a CX-5 nem akar sportos autó lenni, ellenben a maximumra törekszik a kényelem terén. Ez a csúcsfelszereltséget jelenti egyébként, amelyről kívülről csak néhány részlet árulkodik. Például a 19 colos, krómosan csillogó, szürke alufelnik. De ötletes megoldás az is, hogy a vezetősegédek szenzorait a Mazda embléma mögé rejtették, így a lökhárítót, illetve a hűtőrácsokat nem csúfítja el semmilyen oda nem illő betét. Továbbra is jól mutat a full LED fényszórókat összekötő krómdísz, viszont az elegancia oltárán feláldozták a koptatócsíkokat. Úgyhogy a karosszéria csupa nagy, védtelen fémfelület. Hátul a dupla kipufogóvégek árulkodnak a nagy motorról, a feliratok pedig elárulják, hogy benzinmotor dolgozik az autó orrában, és összkerékhajtást is kapott.
Hirdetés
Az utastérben már tovatűnik a sportosság, itt minden az egyszerű eleganciáról szól. Nincsenek túljátszott formák, minden igényesen kidolgozott. Ízlésesen keverednek a fabetétek a zongoralakkal, valamint a fémhatású díszekkel. A bőrburkolatokról nem is beszélve. Az enyhén barna bőrfotelek nem csak fűthetők, de hűthetők is, ez a funkció a középkonzol alsó részén elhelyezett klímapanel gombjaival működtethető. Zseniálisan logikus egyébként a kezelőszervek elosztása. Fent a 8 colos érintőképernyőről vezérelhető a Mazda Connect rendszerrel felvértezett multimédia, amit a kardánalagúton elhelyezett tekerőgombbal is végtelenül egyszerű, sőt még talán kényelmesebb is kezelni. A kettő között pedig ott a már említett konzol az automata klíma, a kormánykerékfűtés és az ülésfűtés/hűtés kezeléséhez. Természetesen a kiváló fogású kormánykerék is multifunkciós, a műszerpult közepe, tehát a sebességmérő digitális. Persze más információk is megjeleníthetőek itt. Habár valójában alig-alig szükséges idepillantani, a szélvédőre vetítő HUD ugyanis minden fontos információt megad. A kidolgozás, az anyaghasználat európai, de az autó mérete mégis amerikainak hat, főleg a 2,5 literes motorral. Ennek pozitív hozadéka, hogy óriási az utastér. Hátul felnőttek is fantasztikus kényelemben utazhatnak, miközben a csomagtér alaphelyzetben 506 literes. A hátsó üléseket ledöntve pedig 1,6 köbméteresre növelhető. Térjünk rá akkor arra a 2,5 literes motorra! A szívó négyhengeres egység minden porcikája imádnivaló. Ez egy hengerlekapcsolásra is képes benzinmotor, azonban a fogyasztása így sem lesz valami baráti. De mégis elfogadható. Egy üresen közel 1,6 tonnás, összkerékhajtású autótól a 10,5 liter szerintem megbocsátható főleg úgy, hogy ez nagyobbrészt városi kilométereken jött össze. Egy valóban vegyes 100 kilométeren simán bevihető 9,5 liter alá. Amennyiben valaki ezen fukarkodna, ám nem érdemes. Kicsit hedonista élvezet is A CX-5, ezt el kell fogadni. A 194 lóerőt és a 254 Nm forgatónyomatékot aránylag magas fordulaton, 6000-nél és 4000-nél adja le a motor. Mindezt hatfokozatú váltó továbbítja a kerekekhez, amelybe igazából nem tudok belekötni. Talán csak annyit, hogy hidegen is pörgeti a motort, amit manuálissal nem biztos, hogy ugyanígy tennék. Azonban a váltásai szinte észrevétlenek, nem csinál butaságokat. Papíron 10 másodperc alatt van a gyorsulása, amire mindenképp képes, meglepő dinamikával ugrik meg, ha kell - ebben segít a Sport mód is, ami a váltó mellett kapcsolható.

Ám nem illik a száguldozás ehhez az autóhoz. Bár a futóműhangolással inkább a feszes felé mozdultak el, csak addig merészkedtek ebben, hogy a kanyarokban ne érezzük túl dülöngélősnek.

És tényleg szépen oldották meg a szabadidő-autók nagy problémáját. Nem érezni, hogy vészesen dőlne tempós kanyarokban, vagy épp le akarna csúszni az ívről. Van egy határ, ahol igen, de az már nem a családi, higgadt utazótempó. Szóval pont annyira feszes, hogy a közvetlen kormánnyal egy kis élvezet is jusson a mindennapokra, de a rossz minőségű utakon ne rázza kis az utasok lelkét. A kabinba csak a tompa puffanások zaja jut el az úthibáktól, még a 19 colos felnik sem nagyon rontanak ezen, mert a gumik oldalfala kellőképp ballonos. Habár ott az összkerékhajtás és a nagy hasmagasság, azért nem egy vérbeli offroader a CX-5, de amit egy átlagos szabadidő-autónak kell, azt tudja, bátran lehet vele a földutakon is porolni. Természetesen, az autóba belepakolhatók a legmodernebb vezetőtámogató rendszerek. Az adaptív tempomat, a vészfék, a sávtartó segéd, illetve a holttérfigyelő is, de a parkolás is könnyíthető hátsó kamerával, radarokkal. Persze mindent megrendelve szépen kúszik fel az autó eleve magasról induló ára. Mármint a Takumi Plus változaté, mert CX-5 már 10 millió forint alatt is elérhető. A Takumi Plus viszont 13 655 000 forintról indul, a tesztautó pedig meg sem állt 14,3 millió forintig.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Erős motor, kiváló automata sebességváltó, utazási komfort, felhasznált anyagok minősége
Negatív
Relatív magas fogyasztás
Árak
Tesztmodell alapára
13 655 000 Ft (2020.08.24.)
Tesztautó ára
14 331 939 Ft (2020.08.24.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2488 cm3
Teljesítmény:
144 kW (196 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
258 Nm 4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,2 s
Végsebesség:
195 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4555 mm
Szélesség:
1840 mm
Magasság:
1670 mm
Saját tömeg:
1575 kg
Össztömeg:
2140 kg
Tengelytáv:
2700 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
506-1621 l
Belső szélesség elöl:
960-1010 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
960-1010 mm
Belmagasság hátul:
990 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
260 mm
Ülőlap hossza elöl:
480 mm
Ülőlap hossza hátul:
460 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1370 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér magassága:
820 mm
Csomagtér hossza:
960 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1700 mm
Raktérnyílás szélessége:
1050 mm
Raktérnyílás magassága:
850 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
2488 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú manuális
Nyomaték:
258 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
144 kW (196 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
195 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,2 s
CO2-kibocsátás:
165 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.08.24. at 09:58
    Permalink

    Cikkíró azt írta, hogy negatív az, hogy relatíve magas a fogyasztása. Ez az ami a Mazdákra cuzámmen nem jellemző. Mint ahogy a cikkben meg is említi: egy ekkora autóhoz pont stimmel. Nem kellene a végére odabiggyeszteni ezt a mondatot, mert aki csak átfutja, ez marad meg benne. Simán oda lehetne azt is írni, hogy hibátlan.
    De én a negatívumokhoz inkább azt írnám, hogy drága. Nagyon, de nagyon drága. 10 millától índul??? Mi van??? És ez elfogadható ár? Plus 4 milláért lehet bele extrákat tenni? De ezt a drágaság sajnos nem csak erre az autóra érvényes, hanem globálisan nagyon felmentek az autók árai. Az elektromos autók nagyon magas induló árai elfogadtatták az emberekkel a magas árakat, aztán már a normál autók is ilyen magasan indítanak. Másfél-2 éve nézegettem ennek az autónak a kishugát a CX-3-t. Az volt 2 literes motorral (mindegyik ilyen motoros volt) indulóáron 4,75 millió. Hát ahhoz képest mellbevágó ennek az autónak az ára.

    • 2020.08.24. at 10:34
      Permalink

      Köszönd meg a rezsimnek. Lassan át kell nevezni a fizetőeszközünket magyar forintról magyar fabatkára. Kb annyit is ér. De nincs infláció… Meg a forint se gyengült. Mert a azorbán aztmondja.

      • 2020.08.24. at 19:19
        Permalink

        Te agyas, Ausztriában 23%, Németországban 21%-ot emelkedtek az új autó árak átlagban az elmúlt két évben. Kb. otthon is ez a tendencia. Itt és más portálokon is folyamatosan cikkeztek hogy minden gyártó emeli az árakat, különféle indokokra hivatkozva. Aki osztrák fizetést kap az is megérzi. Nem a forint gyengesége miatt lőttek ki az árak, ott “csak” 10% diffi van (320vs.351).
        Vegyél itt kint de számolj a fent leírtakkal.

        • 2020.08.25. at 00:12
          Permalink

          Te itthon élsz, hogy ennyire vágod az itthoni új autó árakat?
          Mert itthon nem csak az új autó árak emelkednek, hanem kb minden. Az ingatlan, az élelmiszer. Talán a műszaki cikkek nem annyira. A fizetés pedig ehhez képest csak töredékkel.

    • 2020.08.24. at 19:37
      Permalink

      8.8m-ért vettem készletről tavalyi áron g165 manuális 2wd, 6.8l az átlagfogyasztásom 3 személlyel légkondival, ez az autó egy csoda, lelke van, lehet szeretni, de én imádom.

      • 2020.08.25. at 09:41
        Permalink

        Azokra az autókra mondják, hogy lelke van, amiben heptikusan, megjavíthatatlanul hibásodnak meg alkatrészek. Szerintem japán autókra ez nem jellemző.

  • 2020.08.26. at 21:19
    Permalink

    A fogyasztása nagyban függ, hogy hol használja az ember. Városban nálam 9,5-10 liter, de városon kívül hosszabb távon, nem autópályán haladva 6,7-7 litert el lehet érni. Én a hatalmas belső térrel vitatkoznék. Bár 190 cm magas vagyok, elől kényelmesen elférek, de mögém felnőtt nem ül be. Sőt, a 2 éves kisfiam gyerekülése se fér be! Ebben csalódtam, én egy Mazda 6-ost cseréltem CX-5-re, de kezdem megbánni emiatt…

      • 2020.08.27. at 15:07
        Permalink

        A magassága miatt. Egyrészt könnyebb berakni a gyereket, nem szakad le a derekam. Másrészt manapság olyan magasak a szegélyek mindenhol, hogy meguntam centizgetést, hogy leér e a 6-os orra, vagy nem. Ha leér akkor kilóg fél métert, már féltem mikor rottyantja össze valaki. Praktikusabb, de mint írtam, kicsit visszasírom..

        • 2020.08.27. at 15:30
          Permalink

          Egyszerű a megoldás: nem kell felállni a padkára. Ahol nem engedi a tábla ott amúgy is szemtelenség és környezetrombolás, ahol meg igen ott is elsősorban a kispénzűeknek szól akik nem tudják kifizetni a zárt parkolót. Az autós bajtársiasság íratlan szabályai szerint nem szép dolog elvenni a szegény Suzukisok és Daciások parkolóhelyét egy Mazda 6-al. Felénk egy Range Roveres “üzletember” nem akar beállni a mélygarázsba, töri is ki szép sorjában a szegélyköveket a SUV a járdából.

          • 2020.08.27. at 19:39
            Permalink

            Szerintem ő nem a patkára állásra gondolt, hanem a patka elé beállásra. Ő ugye beáll merőlegesen orral és nem tudni, hogy a patka eléri e az autó alját, illetve ha van koptató, akkor azt. Ha viszont nem áll be a patkáig, akkor kilóg a hátulja, mert hosszú.
            Én erre azt mondom, hogy tolatni kell…😁, ahogy én is szoktam. A hátulja kevésbé ér le nekem is.

          • 2020.08.27. at 19:41
            Permalink

            Elnézést, látom mindenhová patkát írtam, de padkát akartam…😃
            Nem mindegy.

          • 2020.08.27. at 21:10
            Permalink

            Így van ahogy rothfbb írja. Amúgy nem csak Pestben kell gondolkodni. Vidéki városban élek, itt nincs zárt parkoló. Merőleges parkolásra gondoltam, és pl. a bevásárlóközpontoknál 25 centi magas szegélyek vannak. Tolatás megoldás lenne, ha nem lenne mindenhol frankó sövénnyel vagy fallal elválasztva a másik sortól, hogy lehetetlen legyen bepakolni a csomagtartóba 🙂

          • 2020.08.30. at 16:05
            Permalink

            Nehogy már itt is szégyenkezzen, aki többet/jobban dolgozik és megengedheti magának ezt az egyébként alsó-középkategóriás autót!
            Most komolyan: fel vannak osztva a parkolóhelyek, és van, ahová csak 10M HUF-os autóval szabad beállni?
            Ezt a hergelést be kellene fejezni!

Vélemény, hozzászólás?