Két nap alatt elfogyott az összes Ferrari SUV?

Pletykák szerint a rendelési lehetőség szüneteltetésén gondolkozik az olasz gyártó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ferrari számára fontos az exkluzivitás, éppen ezért meglepő, hogy egyáltalán előrukkoltak a Purosangue modellel, ami egy crossover-szerű valami. Nem meglepő módon azóta özönlenek a rendelések, ami árthat a márka imázsának.

Az Automotive News értesülései szerint túlkereslet van a Ferrari tegnap bemutatott újdonságára. Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi ez a rejtélyes, új Ferrari modell, akkor ide kattintva olvashatsz róla részletesebben. Az információ állítólag egyenesen a Ferrari marketingfőnökétől, Enrico Gallierától származik. Az értesülések szerint nem számítottak ekkora érdeklődésre, így nem is tudnak ennyi autót kiszállítani ilyen rövid határidővel, ezért megeshet, hogy szüneteltetniük kell a rendeléseket.
Hirdetés
Az olasz gyártó ráadásul nem csak az előállítási kapacitás miatt állítaná le a rendelés-áradatot. A jelentés szerint azért is tennének így, mert a konkurens Urust tonnaszámra öntő Lamborghinivel ellentétben náluk továbbra is kiemelt szempont az exkluzivitás és a márka nevének értéke. Míg a Lamborghininél főként az anyagi szűrő határozza meg, hogy ki vehet onnan autót, és annak testreszabását, átalakítását nyíltan támogatják, addig a Ferrarinál ez nem így van.

Ők továbbra is válogatni szeretnének, még azok között is, akik megengedhetik maguknak az olasz luxus-sportautót.

Ráadásul még olyan esetekről is tudunk, amikor abba is beleszóltak, hogy mit tehetnek az ügyfeleik a már megvásárolt autóval és mit nem, persze a márka említett hírnevére hivatkozva. Ezzel érthető módon szöges ellentétben állna, ha elárasztanák Purosangue crossoverekkel a világot, így nem kizárt, hogy igaz a pletyka, ám hivatalos közlemény még nem érkezett, az újdonság jelen pillanatban is rendelhető.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?