Kevés az 560 lovas Audi RS6? Várja meg a Plus kiadást!

További RS Plus modellekkel jön az Audi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha eddig ódzkodott az RS6-tól, mert kevesellte 560 lóerős teljesítményét, akkor hamarosan itt a megoldás: az RS6 Plus 610 pacival.



A TT-ből és az R8-ból már van, hamarosan újabb Audikból is érkeznek Plus változatok, ezt maga a Quattro GmbH főnöke, Stephan Reil is megerősítette a Car Magazine számára. Elsőként az RS6-ból érkezik az korábbiáknál erősebb, és az eddigi hagyományok alapján várhatóan könnyebb, még szigorúbb futómű-beállításokkal kínált Plus kivitel. Ez nem limitált széria, inkább olyasféle csúcs opció, mint az AMG-nél a Black Series, vagy az M3-as BMW-nél a CSL kivitel.
Az 560 helyett 610 lóerős RS6 Plust talán még az idén bemutatják, izgalmas változásokat várhatunk, hiszen például az R8 V10-nél a Plus mínusz 50 kilogrammot, plusz 25 lóerőt, és közút helyett versenypályára hangolt futóművet jelentett.
Hirdetés
A Car Magazine az RS5 Plus lehetőségéről is megkérdezte Reilt, aki azt mondta, hogy mivel a 4,2 literes V8-ast már így is eléggé kihegyezték, teljesítmény-növelésre ott nem lát lehetőséget, legfeljebb futómű-tuninggal és súlycsökkentéssel lehetne továbbfejleszteni az autót, de mivel a vásárlók elsősorban a lóerők számát nézik, ezért nem tartja valószínűnek, hogy pont az RS5 lenne a következő a sorban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?