Kiderült, hogy ittasan hajtott a falba a Hyundai sofőrje

A halálos balesetet okozó nő súlyos következményekre számíthat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A múlt hétvégén történt komáromi baleset friss részletei ismét azt bizonyítják, hogy nem éri meg ittasan vezetni. A fehér Hyundai konkrétan áttörte a téglafalat, és bár a biztonsági rendszerek hibátlanul működtek, egy utas a helyszínen életét vesztette.

"A gépjármű vezetője megsérült, míg 33 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette." - ennyi hivatalos információ derült ki első körben a múlt hét péntek éjjel történt balesetről. A komáromi eset ekkor még csak arra volt remek példa, hogy mekkora rombolást tud végezni egy autó súlya, illetve arra, hogy hiába marad egyben az utascella, a túlélés egy ilyen balesetben sohasem garantálható.
Hirdetés
Az orvosszakértői vélemény, ami csak néhány nappal később látott napvilágot, mindent megváltoztatott: a Police.hu információi szerint az áll benne, hogy a sofőr alkoholt fogyasztott, mielőtt a volán mögé ült, ittas állapotban okozta a balesetet. A nőt - súlyos sérüléseire tekintettel - a helyszínről azonnal kórházba szállították, így a komáromi nyomozók már csak az ellátása után tudták kihallgatni gyanúsítottként halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt. Amikor kiderült, hogy ittasan vezetett, a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére a bíróság 2021. október 5-én elrendelte letartóztatását is. Fontos viszont megjegyezni, hogy itt a várhatóan igen súlyos büntetésnél többről van szó, amikor a rendőrség arról ír, hogy ez a rossz döntés egy életen át tartó következményekkel járhat számára. A sofőr ugyanis mindig felelősséggel tartozik az utasai biztonságáért, ezért komoly lelki trauma lehet, ha valaki vétkes egy ilyen balesetben. Továbbra sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem éri meg ittasan vezetni, ez a baleset viszont azoknak is példaértékű lehet, akik esetleg "csak" beülnének egy ittas sofőr mellé. Fontos, hogy tanuljunk mások hibáiból, főleg a közlekedés témakörében, ahol nem biztos, hogy megadatik a lehetőség a saját hibánkból levonni ugyanazokat a következtetéseket.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?