Kortalan komolyság – Mazda6 Sportkombi

Mazda6 Sportkombi G192 Revolution Top teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szívó, vagy turbó? Egyre kevesebb lehetősége van választani annak, aki új autót vesz, esetleg céges keretből választ. A Mazda6 ellenpélda.


Meddig vágyunk még rá? Olyanok a Mazdák, mint maguk a japán emberek. Ránézésre nagyon nehéz megsaccolni a korukat, van, aki 50 évesen sem néz ki többnek 18-nál. Engem például teljesen meglepett, mikor a CX-5-ből megérkezett a második generáció – ami egyébként teljesen úgy néz ki, mint előtte. Ennyire rohan az idő, hogy már le is pergett egy modellciklus a Mazda Kodo dizájnját viselő első modellnél? És igen, a következő pedig a 6-os lesz, pedig olyan, mintha épp csak most jelent volna meg, ráadásul frissült is, de hiszen annyira mutatós, új és izgalmas. De telik az idő, csak nem felette. Mindegy mennyit és milyet próbálunk belőle, az mindig ugyanolyan, és ugyanannyira vagyunk vele elégedettek.


Érzelemmel teli. Egy dolog a külső, de pont a Mazda6 az, ami mellett nem lehet elmenni. Sok gyártó szerint az organikus formákat fogadja be legkönnyebben az ember, és a Kodo dizájn színtisztán erre épül. Egy Volkswagen, vagy egy Audi ilyen érzések kiváltására alkalmatlan. Épp gurultam Budapest külvárosának egyik kis utcáján, mikor a távolban megláttam egy fehér szedán 6-ost, és pár pillanatig csak bámultam, hogy mennyire dögös, még messziről is. Jellegzetes, vad, elegáns, mindent el lehet mondani róla csak azt nem, hogy unalmas. Épp csak picit rántották össze az orrát a frissítésnél, változott a nappali menetfény, egy picit a hűtőrács is, de semmi drasztikus, így van ez jól.
Odabent is változott. Ami jót tett a hatosnak a ráncfelvarrásnál, az a műszerfal változása. Korábban egy egészen kicsi kijelző volt beleépítve ugyanilyen magasan, de egészen addig tartott a műszerfal is. Most alacsonyabbra szabták, cserébe tabletszerűen ágaskodik az álló helyzetben érintéssel is irányítható kijelző. Szellősebb így odabent, az már egyszer biztos, ráadásul modernebbnek is hat, és nem annyira gagyi a megoldás, mint némelyik Mercedesnél. Vannak különös megoldások odabent, viszont rendkívül kényelmes tud lenni az üléspozíció. Mivel ez a motor csak a Revolution Top felszereltséghez érhető el, így bőrözött a beltér, ráadásul ez a fehér igazán jól mutat. Jól tart az ülés, de egyszerre komfortos is, az egyetlen furcsaság a középkonzol, amin a könyöklő nem mozgatható és egészen hátul van, 180 centimmel hozzá sem ért a könyököm, de a középkonzol vékony széle is párnázott, azon is kényelmes könyökölni.
Hirdetés

Ergonomikus, de valami furcsa. Logikus a belső elrendezése, már ami a műszerfalat, a kezelőszerveket és a gombokat illeti. Nagynak tűnik a kormány. Lehet, hogy az is, de ez inkább csak azért lehet furcsa, mert a markolata vékonyabb, mint amit megszoktunk. Ez viszont nem hátrány, nekem bejön, és szerintem nem vagyok vele egyedül. Súlyosan kattannak a gombok, a volán sincs agyonszervózva. Anyagból sem találunk nagyon silányat, vagy annak tűnőt. Egészen gépszerű az érzet odabent, masszív és biztonságos kocsinak érződik. Látszik, hogy sokat dolgoztak az apró részleteken, elég szépek a varrások és a gombok kialakításai, azok LED-jei viszont a legolcsóbbak, amit bármelyik boltban kapni lehet. Nem tudom hová tenni, olyan fényerejük van, ami még nappal is zavaró, és ebből a középkonzolon elég sok van.
Hagyományosan szívó. A Mazda továbbra is kitart a hagyományos szívómotoroknál – és ha minden igaz, akkor a Wankelnél is, de ne kiabáljuk el – pontosabban a magas kompressziójú Skyaktiv motoroknál. Tudom, sokaknak már csak a Mazda az autó, éppen ezért. Ez kicsit sarkos vélemény, de valahol igazuk van, mert van egy hagyományos működésű, a korrektnél ebben az esetben kicsit nagyobb, normális négyhengeres motor az autó orrában. Ami ráadásul finoman szólva korrektül, de inkább nagyon jól viszi a hatalmas karosszériát. 2,5 liter, 192 lóerő, ami elég magasan, 5700-as fordulatnál érkezik, de addig vidáman pörög a motor és egy nagyobb gázfröccsre sem torpan meg és csinál úgy, mintha nem hinné el, hogy gyorsítani akarunk. Igazi japán, pörgetni való. És kell is pörgetni, mivel a 256 Nm nyomaték is csak 3500-nál érkezik. Nincs ezzel semmi baj, mert egyáltalán nem lomha, még a hatfokozatú normál bolygóműves automata váltóval sem.
Élvezhető családi. Valódi családszállító, 522 literes csomagterét bátran pakolhatjuk, és a hátsó sorban sem lesz panasz a helyszűkére. Emellett meg rendes, általában bombabiztos futóműve van, így nem csak gyorsítani, de kanyarodni is elég jó élmény vele. Ráadásul már alap a G-Vectoring rendszer, amivel még biztosabb és egyszerűbb a forszírozott kanyarvétel is. Megszerettem, már csak azért is, ahogy mozog, hogy nem kell minden egyes gyorsításnál életet lehelnem a turbóba, és hogy olyan hangja van, amilyet egy négyhengeres motortól elvárunk, talán picit sportosabb is. A legjobb viszont, hogy normális, kicsit élvezkedős használat mellett 8,2-8,3 literes fogyasztást produkált. Sokan összetennék a kezüket, ha ilyen dinamika mellett ilyen fogyasztást produkálna az autójuk, itt meg még automata váltó is van. Rendkívül autószerű a Mazda6, sőt, megértem, aki ilyennel jár, én is szívesen tenném minden nap.
Értékelés
Pozitív
Erős, szép hangú szívómotor vállalható fogyasztással, elég jó anyaghasználat, jó vezethetőség, jó megjelenés
Negatív
Helyenként megkérdőjelezhető alkatrészek, kategóriatársaktól elmaradó extrakínálat
Árak
Tesztmodell alapára
9 899 900 Ft (2017.07.10.)
Tesztautó ára
10 056 800 Ft (2017.07.10.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2488 cm3
Teljesítmény:
141 kW (192 LE) 5700 1/min-nél
Nyomaték:
256 Nm 3500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.90 s
Végsebesség:
220 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6,4 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4800 mm
Szélesség:
1840 mm
Magasság:
1480 mm
Saját tömeg:
1440 kg
Össztömeg:
2040 kg
Terhelhetőség:
600 kg
Tengelytáv:
2750 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
522-1648 l
Belső szélesség elöl:
1500 mm
Belső szélesség hátul:
1490 mm
Belmagasság elöl:
920-970 mm
Belmagasság hátul:
980 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
175 mm
Ülőlap hossza elöl:
500 mm
Ülőlap hossza hátul:
500 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1460 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1020 mm
Csomagtér magassága:
690 mm
Csomagtér hossza:
1070 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1900 mm
Raktérnyílás szélessége:
1040 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2488 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
256 Nm 3500 1/min-nél
Teljesítmény:
141 kW (192 LE) 5700 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
220 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.90 s
CO2-kibocsátás:
150 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,4 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
58 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
64 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 16:36
    Permalink

    Sajnos ki kell benneteket àbràndítanom egy flotta kezelő cèg most beszèlt le róla, sajnos voltak olyan 3èves pèldànyok ahol volt rozsdàsodàs, a 3-asoknál igaz jellemzőbb!, Nem èrtem a festèk rèteg is mièrt fele a nèmetekènek!? Mièrt nem hasznàlnak galvanizàlt komponenseket? Japànok gyàrtanak tartós autókat….. !? A motorja minden bizonnyal tartós….

  • 2017.10.27. at 16:36
    Permalink

    Kíváncsi leszek majd az új generációra, mert ezt a formát már csak elrontani lehet. Állítólag a Skyactiv-os Mazdáknál már nem jellemző a korábbi rozsdásodási hajlam sem, tehát bitang jól összeállt ez a “Kodo-csomag”.

Vélemény, hozzászólás?