Az Emotion felszereltségre épülő limitált széria az LBX eleve sportos megjelenését új, speciális extrákkal erősíti, többek között 18 colos matt fekete könnyűfém felnikkel, fekete első és hátsó légterelőkkel, fekete ablak- és ajtókeretekkel, valamint zongoralakk-fekete betétekkel a lökhárítókon. A hűtőmaszk feletti díszítés fekete krómbevonatot, maga a rács pedig „jet black” bevonatot kapott, amihez az ihletet a Toyota GR Yaris hajtásláncával szerelt LBX RR Morizo tanulmányautó adta.
Háromféle szín közül választhatnak az LBX Vibrant Edition vásárlói: a drágább kéttónusú változatok a Meteorit fekete tetőt és oszlopokat kombinálják a Rubinvörös vagy Kristályfehér karosszériával, de rendelkezésre áll egy egyszínű fekete kivitel is. A limitált szériás modell különleges státuszát a széles C-oszlopokon elhelyezett díszítés és a Vibrant Edition matrica hangsúlyozza.
A prémiumminőségű utastér hangulatát az első ülések fekete fél-anilin bőrkárpitja, a kontrasztos, sötétvörös bőrrel borított oldaltámaszai, vállrészei, térdvédői, valamint a szintén vörös bőrrel bevont középkonzol és kartámaszok dobják fel. A sportos hangulatot és a Lexus kézműves luxusát az ülés-háttámlák vörös színű, kettős „Tatami” varrásai és a vörös színű biztonsági övek is jelzik, a limitált szériára egy „Vibrant Edition” feliratú fémplakett utal az utas előtt.
Az LBX Vibrant Edition limitált széria különlegessége a gazdag felszereltségben is megmutatkozik. Az Emotion felszereltségen felül ez a verzió nyolc irányban elektromosan állítható vezetőülést, 64-féle színű kabin-hangulatvilágítást, vezeték nélküli telefontöltőt, a nanoe-X levegőminőség-javító technológiát és kormányra tett váltófüleket is tartalmaz, utóbbiak „Shiftmatic” funkció használatára (szekvenciális sebességváltásokra hat virtuális fokozat között) adnak lehetőséget.
Nincs meglepetés a motorháztető alatt, az LBX Vibrant Edition is a többi LBX-ben megtalálható full hibrid hajtással érkezik. A rendkívül hatékony, 1,5 literes háromhengeres szívómotorra épülő rendszer maximális teljesítménye 136 lóerő, ami 9,2 másodperces 0-100 km/órás gyorsulást tesz lehetővé. A jelenlegi Lexus-modellpaletta legkompaktabb típusaként az LBX több mint ideális városi közlekedésre, mivel magas üléspozícióval és szűk, 10,4 méter átmérőjű fordulókörrel rendelkezik. A Lexus az LBX Vibrant Edition gyártását 2025 szeptemberétől 2026 májusáig tervezi, az árakat később hozza nyilvánosságra.
Forrás: Smarter Media