Lefelé bővül a Toyota SUV kínálata – Toyota Yaris Cross

Lexus UX a Toyota arculatával. Debütált a Yaris Cross!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vérmes reményeket fűz a Toyota a Yaris megemelt változatához. Évente 150 ezer darab gyártását tervezik.

Hirdetés
Eredetileg a Genfi Autószalonon debütált volna a Toyota legújabb szabadidő-autója, ám a járvány keresztülhúzta a japánok számításait, így más márkákhoz hasonlóan elhalasztották a bemutatót, egészen a mai napig. Persze az újságírók apraja-nagyja most is csak online gyűlt össze, hogy megláthassa a várva-várt SUV-t, ami a B-szegmensben hódíthat. Ennek megfelelően természetesen az új TNGA-B platformra épül, egészen pontosan ez a második modell, amelyet erre a padlólemezre építenek. Mivel a Yaris Cross kimondottan az európai vásárlóknak készül, a japán és az európai formatervező stúdiók együtt rajzolták meg a vonalait. „Mindenképpen meg akartuk őrizni a Toyota SUV-k erőteljes karakterét, ugyanakkor szerettük volna megteremteni a Yaris Cross saját egyéniségét is. A hátsó rész kidolgozásánál arra törekedtünk, hogy erőteljes kiállással ruházzuk fel az autót, ezért a sárvédőket kiszélesítettük, hogy látható legyen, milyen stabilan áll a gép a kerekein. A vízszintes hátsó lámpatestek és a hátsó szélvédő egyértelműen jelzi, hogy ez a modell a Yaris-család tagja, de a szélesebb és szögletesebb csomagtérajtó azt sugallja, hogy tágasabb és jobban variálható poggyásztér áll rendelkezésre a mindennapos használathoz” – magyarázta Lance Scott, a nizzai EDD stúdió formatervezési igazgatója a dizájn alapelveit. Az autó orra valóban egyedi stílust kapott, oldalnézetből azonban kísértetiesen hasonlít a Lexus UX modellekre.
Hirdetés
A Yaris Cross tengelytávolsága megegyezik a már vezetett sima Yariséval, tehát 2560 mm, viszont a SUV 240 mm-rel hosszabb. Első túlnyúlása 60, hátsó túlnyúlása pedig 180 mm-rel nagyobb, ennek köszönhetően tágasabb utasteret is kínál. A hasmagasság 30 mm-rel nőtt, illetve a karosszéria magassága is 90 mm-rel, valamint 20 millimétert szélesedett.
Toyota Yaris Cross - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm]
4180 1765 1560 2560
A műszerfalat a kistesótól örökölte, viszont a már említett nagyobb belső tér a praktikumon is javít. A csomagtér kihasználhatóságát fokozza az állítható magasságú padló, illetve a padló alatti rekesz, ami jól jön, ha valaki nagyobb méretű tárgyakat szállít. Ráadásul maga a padlólap is két részből áll. A csomagtérben új, rugalmas hevederrendszer gondoskodik a poggyász megtartásáról, amennyiben még nagyobb térre van szükség, a 40:20:40 arányban dönthető hátsó üléssor döntésével tovább növelhető az űrtartalom. Ugyanakkor azt nem árulták még el, hogy pontosan hány literről is beszélhetünk. Ugyanúgy, ahogy a Yarisban, a Cross modellben is a Toyota negyedik generációs hibrid hajtáslánca gondoskodik az autó mozgatásáról. Az 1,5 literes, háromhengeres, Atkinson-ciklusú benzinmotorjában sikerült tovább csökkenteni a súrlódási és mechanikai veszteségeket, valamint optimalizálni az égés sebességét. Ennek eredményeként már alacsony fordulatszámon nyomatékos a motor, ráadásul csökkent az üzemanyag-fogyasztása. Termikus hatásfoka eléri a 40 százalékot, ami kedvezőbb, mint egy hasonló dízelmotoré. Az új hibrid rendszer maximális teljesítménye 116 lóerő, az elsőkerék-hajtású változat legalacsonyabb szén-dioxid kibocsátása 120 g/km (WLTP), az összkerékhajtású pedig kevesebb mint 135 grammot ereget ki kilométerenként. Bizony, a Yaris Cross összkeréhajtással is választható lesz. Az elektronikus vezérlésű rendszer kisebb és könnyebb a mechanikus AWD egységeknél, ami hozzájárul az üzemanyag-fogyasztás és persze az emisszió mérsékléséhez. Elinduláskor és gyorsításkor a rendszer a hátsó kerekekhez is küldi a vonóerőt, azonban normál haladás közben csak az első kerekeket hajtja. Emellett, ha csúszós útfelületre téved a sofőr az összkerékhajtás ismét automatikusan bekapcsol.

Természetesen a Yaris Crosst a legmodernebb biztonsági és segédrendszerekkel is felvértezik. A Toyota Safety Sense csomagban minden benne van, ami ma elvárható.

A vezető gyors figyelmeztetésével, ha kell automatikus fékezéssel, illetve kormányzással is segítenek elkerülni a bajt. A Toyota kicsi SUV modellje csak jövőre érkezik meg a márkakereskedésekbe, hiszen a sorozatgyártása is csak 2021-ben kezdődik a márka franciaországi üzemében.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?