Levágták a Lexus LS tetejét

Lexus LS 600h Landaulet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Immár a Lexus is rendelkezik a legnevesebb luxusmárkáktól ismert Landaulet, azaz négyajtós, hátul nyitott limuzinnal.

Azt már bő két hónapja tudjuk, hogy II. Albert Monaco hercege, a "hivalkodásmentes", MC 01 rendszámú Lexus LS 600h-val érkezik esküvőjére július 2-án, ám most újabb érdekességet jelentett be a japán prémiummárka.
Miután Albert egybekelt Charlene Wittstock kisasszonnyal, a szertartást követően egy teljesen egyedi, a Lexus és a belga Carat Duchatelet karosszéria-szabászat által, mintegy 2000 munkaórával készített, hátul nyitott, azaz Landaulet karosszériájú LS 600h limuzinnal vonul majd végig a városállam főutcáján, azaz az I. Albert sugárúton.
A Lexus LS 600h Landaulet nem csupán a japán márka első nyitott limuzinja, a hibridek között is az első e műfajban, s gyakorlatilag abban is biztosak lehetünk, hogy Landaulet ilyen takarékos hajtáslánccal még nem készült, hiszen az 5,0 literes V8-as benzines- és villanymotorjával, összesen 445 lóerő összteljesítményű LS 600h 9,3 l/100 km vegyes fogyasztást ígér. A mindössze egyetlen példányban elkészített hercegi autónak azonban nem csak ez a különlegessége, nyitott hátsó részéhez 26 kilogrammos, tetőoszlop nélküli, teljesen átlátszó, polikarbonát tetőt készítettek, így az esküvő utáni vonulást az eső sem zavarhatja meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?