Már a Budapest-Velencei-tó távot is tudja zölden a Cayenne

Új akkumulátort kapott a már rendelhető Porsche Cayenne E-Hybrid és Turbo S E-Hybrid

Nagyobb elektromos hatótávval érkezik mostantól a legnagyobb Porsche két hibrid változata, ha finoman bánunk a gázpedállal, az M7-esen Velencéig is elvitorlázhatunk a gyengébbikkel.

Szűkösen ugyan, de Budapest belvárosától akár a Velencei-tóig is elmegy úgy a Porsche Cayenne E-Hybrid, hogy nem röffen be a benzinmotor. A Google Térkép szerinti 47,7 km-es táv egy teljesen feltöltött akkumulátorral elméletileg abszolválható a nagyobb, 14,1 helyett 17,9 kWh-s telep segítségével, a WLTP ciklus szerinti villanyos hatótáv ugyanis 48 km. Ehhez mindössze annyira van szükség, hogy a sofőr ne gyorsítson túl intenzíven, illetve hogy ne a Sport vagy Sport Plus vezetési üzemmódok egyike legyen kiválasztva - ekkor a sebességváltóba épített 136 lóerős villanymotor képes egészen 135 km/h-ig önállóan hajtani a batárt. A Turbo S E-Hybrid valamivel gyengébb ilyen téren, az csak 42 km-t tud zölden megtenni, Velencéig tehát előbb-utóbb beindul a hagyományos erőforrás - persze ha a szóban forgó motor egy négyliteres, duplaturbós V8-as, akkor ez kevésbé rossz hír (legalábbis a fülünknek, a környezetnek semmiképp).
Hirdetés
Az új aksival megújult a telepet vezérlő számítógépes rendszer is, ami még hatékonyabban használja ki az elektromos energiát. E-Charge üzemmódban, amikor gázelvételkor lassít az autó, és ezáltal tölti az akkumulátort, már nem a teljes töltöttség elérése a cél. A Porsche szerint ugyanis 80%-os szint fölött már nem töltődik olyan hatékonyan az aksi ezzel a folyamattal, így inkább nem is erőltetik a dolgot. Sőt, Sport és Sport Plus módban még kevesebb energiát tárol a telep, ezáltal nagyobb erővel tudja gyorsítani az autót is rövid ideig. Konnektorról természetesen továbbra is fel lehet tölteni teljesen, amit a gyártó szerint a legtöbb tulaj otthon tesz meg. Ezt hagyományos, háztartási aljzaton keresztül is végezhetik - ekkor természetesen sokkal tovább tart a folyamat -, a Porsche Mobile Charger Connect egységen keresztül (vagy bármely nagyobb teljesítményű AC töltővel) 7,2 kW-os töltési teljesítmény érhető el, ezzel nem egész 3 óra alatt megvan a maximális töltöttség elérése. A Porsche töltőjén egyébként több funkció is elérhető, például be lehet állítani, mikor tervezünk indulni, és az akkumulátor töltése a rendelkezésre álló időn belül a leghatékonyabban történik (ezt az okoseszközös alkalmazáson keresztül is lehet irányítani). Ugyanakkor a rendszer figyelembe veszi a háztartási eszközök fogyasztását is, és csak olyan tempóval szívja az energiát a hálózatból, hogy az ne legyen túlterhelt. Mode 3 kábellel nyilvános töltőpontokon is etethetjük a Cayenne-eket, bár a publikus töltés már nem ingyenes, még mindig olcsóbb a Cayenne-t is árammal, mint benzinnel tölteni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?