Már az új Ford Kuga feneke is rugdosható

Genfben rúgják a Ford Kuga hátsóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyobb és kifinomultabb Ford Kuga érkezik a szalonokba az év vége felé - olyan extrákkal, mint például láblengetéssel nyitható csomagtérajtó.


Az USA-ban Escape, mifelénk Kuga néven ismert kékoválos kompakt szabadidő-autóval kapcsolatban a Genfi Autószalonon voltaképp semmi újdonság nem derült ki, mégis érdemes foglalkozni a modellel, mert a Ford nem aprózta el a módosítási munkálatokat.
Hirdetés
A második generációs Kuga csomagtere 82 literrel gazdagodva közel félköbméteres, végre hozza a kategóriaátlagot - a növekedés a hátsó túlnyúlás 8 centis nyújtásának köszönhető. A második üléssor gombnyomásra a padlóba süllyeszthető. A raktérajtó volkswagenesen (és BMW-sen) láblengetéssel nyitható, s így villanymotor emeli a pakkokat cipelő, telefonáló, mindig foglalt kezű tulajdonos helyett.

Az Európába várhatóan az év második felében érkező SUV fedélzetén számos újdonság jelenik meg a hangvezérlésű fedélzeti kommunikációs rendszertől (SYNC) a Focusban már bevetett sofőrsegéd biztonsági berendezésekig (holttérfigyelő, parkolóasszisztens). Nyomatékelosztó összkerékhajtását továbbfejlesztették, motorokból kezdetben a 2,0 literes TDCi 140 és 163 lóerős változata lesz elérhető opciós Powershift duplakuplungos automata váltóval, valamint az 1,6 literes, benzines Ecoboost turbómotor 175 lóval. Gyorsulási, fogyasztási adatok még nincsenek, egyelőre még azt sem tudjuk, hogy beépítik-e a háromhengeres, 1,0 literes Ecoboost aggregátot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?