Már itthon vannak az új Skoda Superb és Kamiq első példányai

Több fronton támad a Skoda, ellenállni pedig nehéz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyelőre csak egy darab, kombi karosszériás és SportLine kivitelű Superb, illetve egy hófehér Kamiq állt a közönség elé, ám még idén mindkét típus piacra lép.

Még a gyakorlott szemek is ijedten néznek körbe, amikor a friss Skoda Superb áll előttük. „Vajon ez most tényleg egy új modell?” Aztán szép lassan körbejárva feltünedeznek azok az apró részletek, amik a ráncfelvarrásról tanúskodnak. A legbiztosabb pont, ami szemből árulkodik a frissítésről, az a lökhárító alsó részében elhelyezett új formájú ködlámpa páros, illetve a megnőtt hűtőrácsig nyúló fényszórók. Hátul a márka emblémáját tüntették el, helyette most már kiírják a Skoda nevet egy krómcsík fölé, ami összeköti a két hátsó lámpát. Amelyek burája mögött szintén megújult a rajzolat. Az utastérben megnőtt a középkonzolon az érintőképernyő mérete és már csak a bal oldalán találhatók vezérlőgombok, míg a tekerőgombok végleg eltűntek róla. A vezető előtt pedig megjelent a digitális műszeregység. Nagyvonalakban ennyi a változás, illetve a hibrid és a Scout modellek megjelenése, ám azok most még nem tették tiszteletüket a bemutatón. Motorfronton az 1,6 literes dízelmotor 120, a 2,0 litere 150 és 190 lóerővel kérhető. Benzinmotorból a 150 lóerős 1,5 literes TSI a belépő, ezenkívül pedig 190, illetve 272 lóerős kétliteres TSI erőforrással is rendelhető az új Superb. A Skoda zászlóshajójának frissített változatai nyár végén jutnak el a márkakereskedésekbe, ám az áruk átlagosan 4 százalékkal emelkedik.
Hirdetés
Nagy várakozással tekint a Skoda a Kamiqra is, ami a kis szabadidő-autók táborát gyarapítja és a magánvásárlók körében arathat nagy sikert. A formaterven biztos nem fog elhasalni az új jövevény, hiszen a Skoda SUV típusain már megszokottá vált osztott fényszórók talán ezen a modellen a legharmonikusabb elrendezésűek, így az autó orra kimondottan csinos. A full LED fényszórókkal felszerelt változatokon a felső csíkban apró drágaköveknek tűnnek a nappali menetfény világítótestei, ráadásul ebben már ködfényszórók is helyet kaptak a kanyarkövető fények mellett. Érdemes még megemlíteni az irányjelzők futófényeit, amelyek tovább növelik a látványosságok sorát. Oldalnézetből jól látszik, az autó hosszú tengelytávolsága. Innen nézve egy emelt Scalának tűnik, a sarkokba kitolt kerekekkel és lényegében az is. Már első pillantásra látszik, hogy hátul hatalmas tér vár az utasokra, akiknek valóban nem kell csalódniuk. De maradjunk még kicsit a Karoq külleménél, hiszen hátul is csinos, a Škodára jellemző „C” alakú hátsó lámpákkal, illetve a diffúzorszerű betéttel a lökhárító alján. Az utastérben szintén a Scala köszön vissza, a műszerfal szinte ugyanaz, csak épp magasabban ül a vezető. A középkonzolon a nagy érintőképernyős kijelző dominál és akár 9,2 colos méretben is kérhető, ami az egyik legnagyobb a szegmensében. A vezető előtt pedig ott van a digitális műszerfal a maga 10,25 colos méretével, ami szintén a kategória legnagyobb kijelzői közé tartozik. Kimondottan ötletes az első ajtók burkolata. A hátsó utasok pedig valóban hatalmas lábtérnek örvendhetnek, ahogy azt már említettem a külsőt nézegetve. A térd magasságában 73 milliméter a lábtér, emellett csomagtér kapacitása is 400 liter alaphelyzetben, ami a hátsó ülések lehajtásával 1395 literre nő. Opcionális kiegészítőként az első utasoldali háttámla is ledönthető, így akár 2447 mm hosszú elemek is könnyedén beférnek.
Skoda Kamiq - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4241 1793 1531 2651 400-1395
A motorválaszték minden tagja turbófeltöltéses, fékenergia-visszanyeréssel és stop-start rendszerrel rendelkeznek, valamint megfelelnek a jelenlegi legszigorúbb, Euro 6d-TEMP károsanyag-kibocsátási szabványnak. A belépő motor az 1.0 TSI, 95 lóerő teljesítménnyel. A háromhengeres masina 175 Nm nyomatékot biztosít, és ötfokozatú manuális sebességváltóval rendelkezik. Felette a 115 lóerős 6 fokozatú, manuális sebességváltóval vagy extraként 7 fokozatú automata DSG váltóval is rendelhető, 200 Nm forgatónyomatékú változat áll, míg a csúcson az 1,5 literes, négyhengeres trónol. Ez 150 lóerős, amihez 250 newtonméter társul és hengerlekapcsolással képes üzemanyagot spórolni. Szintén hatfokozatú manuális, vagy 7 fokozatú DSG sebességváltóval rendelhető. Dízelek közül csak az 1,6 literes TDI választható 115 lóerővel és 250 Nm forgatónyomatékkal. A dízelhez szintén hatfokozatú manuális, vagy 7 fokozatú DSG váltó dukál. A Kamiq szabad magassága egyébként 36 milliméterrel nagyobb, mint a Scala modelleké, ám az extraként rendelhető, elektronikusan szabályozott lengéscsillapítókkal ez 10 milliméterrel csökkenthető. Ezekben a modellekben az üzemmódválasztó funkció segítségével négy különböző karakter állítható be: Normál, Sport, Eco és Egyéni. Kiegészítőként pedig rendelhető padlólemez burkolat is, ha valaki szeretne terepre merészkedni a kis SUV-val. Biztonsági és asszisztens rendszerek terén is gazdag a kínálat. Többek között sávtartósegéd, városi vészfékasszisztens és adaptív tempomat jár alapáron az autóhoz. Extraként pedig rendelhető proaktív utasvédelem, másodlagos ütközésvédelem, holttérfigyelő, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer, parkolósegéd és automatikus távolsági fényszóró szabályozó. Természetesen a Simply Clever megoldásokat sem hanyagolták a tervezők. A Kamiq több mint húsz ilyen funkciót kínál. Többek között ajtóél-védelmet, elektromos csomagtér-ajtó nyitást, az Ambition felszereltségi szinttől felfelé a csomagtér oldalából kivehető LED zseblámpát és elektromosan behajtható vonóhorgot is fel tud mutatni az autó. Árakat azonban még nem közölt a forgalmazó, de állításuk szerint igyekeznek versenyképes számokkal előrukkolni, hiszen sokat várnak ettől a típustól is. Augusztustól már megrendelhető a Kamiq, ám az első példányokat csak októberben szállítják majd ki az ügyfeleknek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?